Emléktábla avatás Rácz István emlékére

Embassy of Finland in Budapest

Magyar és finn barátai, rokonai és tisztelői kezdeményezésére halálának 20. évfordulóján emléktáblát avattak Rácz István utolsó magyarországi lakóházának falán. Az emléktábla Szabó Virág alkotása.

Az emléktábla megtekinthető: Budapest XIII. Tátra u. 4.

Krausz György, korábbi helsinki nagykövet méltatta a „termetében kicsi, de lelkében nagy embert, aki, amihez hozzányúlt, az arannyá vált a kezében.”
Rácz Istvánt fotóművészként műtárgyfotóiból készült albumai tették ismertté idehaza, Finnországban, Svájcban, s mindenütt, ahol könyvei kiadóra találtak.
Művészi hitvallását így fogalmazta meg: „… az volt a törekvésem, hogy a bemutatott tárgyakról – legyen az véső, bronz ékszer, középkori templom vagy annak freskói, esetlenül faragott szentkép vagy a népköltészet alkotása – olyan képekkel számoljak be, hogy az alkotójuknak, ha látná, ne kelljen megrovó pillantást vetnie rám, mondván: ejnye-ejnye, amit én olyan szépen, gondosan megcsináltam, azt te hanyagul fényképezted. Ehelyett elismerően megveregetné a vállam: Jól van, megértetted, miért szép az a tárgy, akár egyszerű használati eszköz is, amit lencsvégre vettél.”

Hasonló alázattal nyúlt a finn klasszikus alkotásokhoz is, és olyan veretes nyelvezetű műfordítások kerültek ki a keze alól, mint a Kalevala, vagy a Kanteletár. A legnemesebb szellemi értékek közvetítőjeként milliók számára szerzett maradandó élményt, bőkezűen osztva tudását, bölcsességét.
(Pap Éva méltatása a Csöndes vizeken című önéletrajzi kötet előszavában.)

Valokuvaaja- kääntäjä István Ráczin viimeisen Budapestin asunnon seinällä paljastettiin muistolaatta hänen kuolemansa 20-vuotispäivänä. Muistolaatta on kuvanveistäjä Virág Szabón käsialaa.

Entinen Helsingin suurlähettiläs György Krausz puheessaan muisteli „kooltaan pienen, mutta sielultaan suuren miehen, jonka käsissä kaikki, mihin hän tarttui muuttui kullaksi”.

István Rácz tuli tunnetuksi taide-esinevalokuva-albumeistaan niin kotimaassaan Unkarissa, kuin Suomessa, Sveitsissä, ja kaikkialla maailmassa, jossa hänen kirjansa ilmestyivät.

István Rácz kertoi työstään: ”… minulla oli pyrkimyksenä esittää esine – olkoon se taltta, pronssikoru, keskiajan kirkko tai sen seinämaalaukset, kömpelösti veistetty pyhimyksen patsas tai kansantaiteen esine -–sellaisilla kuvilla, että niiden tekijän, jos näkisi ne, ei tarvitsisi katsoa minuun moittivasti, sanoen: voi-voi, sinä kuvasit huolimattomasti sen, jonka minä olin niin kauniisti, huolellisesti luonut. Vaan hän taputtaisi olkapäälleni tunnustaen: Hyvä on, olet ymmärtänyt, miksi se yksinkertainen käyttöesine jota kuvasit, on kaunis.”

István Rácz tarttui samalla nöyryydellä myös Suomen kirjallisuuden klassikkoihin kuten Kalevalaan ja Kantelettareen, ja käänsi ne erinomaiselle unkarin kielelle. Hienoimpien henkisten arvojen välittäjänä hän tuotti pysyvän elämyksen miljoonille, jakaen tietoaan ja viisauttaan avokätisesti. 

(Éva Papin johdanto István Ráczin omaelämäkerrallisen kirjaan ”hiljaisilla vesillä”.)

Az emléktábla avatáson készült képeket megtekinthetik a képgalériában a Rendezvények/Emléktábla avatás Rácz István emlékére, ill.  >>>ide klikkelve