Sibelius születésnapján a kitüntetetteket ünnepeltük

2015-12-10 21:54:35


December 8-án volt éppen 150 éve annak, hogy a finnek híres és szeretett zeneszerzője, Jean Sibelius megszületett. A Finn Nagykövetségen ezt a jeles napot díszvacsorával ünnepeltük, amelynek keretében magasrangú vendégünk, Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár úr jelenlétében átadtuk az idei kitüntetéseket a finn lovagrendek legfrissebb magyar tagjainak.

“Az idei kitüntetettek mind a kultúra területén tevékenykednek. Tulajdonképpen ez természetes, hiszen országainkat több mint 150 éve szoros kulturális kapcsolat fűzi össze.” – hangsúlyozta Pasi Tuominen nagykövet beszédében. 

Tibor Bogányi
Bogányi Tibor feleségével, Ágnessel

A lovagrendek nagymestere, Finnország köztársasági elnöke Sauli Niinistö 2015. november 12-én négy magyar állampolgárt részesített magasrangú elismerésben.  A Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Bogányi Tibor a Finn Oroszlán lovagrend első osztályú érdemrendjét kapta a finn zenei életben, illetve a finn kultúra magyarországi megismertetése területén végzett tevékenységéért. 

Máté Joób
Joób Máté lelkész feleségével és szüleivel

A köztársasági elnök úr Joób Máténak a finn Fehér Rózsa lovagrend lovagkeresztjét adományozta a magyarországi finnek körében végzett lelkipásztori munkájáért, valamint a finn kultúra magyarországi elterjeszésében vállalt szerepéért. 

Katonáné Malmos Edit
Katonáné Malmos Edit karnagy családjával

A budapesti Kalevala Kórus karnagya, Katonáné Malmos Edit a Fehér Rózsa lovagrend érdemrendjét nyerte el a finn kórusmuzsika magyarországi és erdélyi népszerűsítéséért, valamint karnagyi munkájáért.

Peregi Dóra
Pasi Tuominen nagykövet átadja a kitüntetést Peregi Dórának, a nagykövetség munkatársának.

Nagy öröm volt számunkra, hogy munkatársunk, Peregi Dóra szintén kitüntetésben részesült. Dóra a Finn Nagykövetségen 20 éven át kiválóan végzett sokoldalú munkájáért a Fehér Rózsa lovagrend első osztályú, aranykereszttel díszített érdemérmét vehette át.

Sibelius születésnapján természetesen Sibelius muzsikáját hallgathattuk a Várnagy Andrea – Farkas Zsolt zongoraművész-házaspár tolmácsolásában. A Finn Oroszlán lovagrend új tagja, Bogányi Tibor ünnepi beszéde után zenei meglepetésként Schubert Arpeggione-szonátájának részletét játszotta csellón. Az est második ünnepi beszédét Joób Máté tartotta. Beszédében mindkét szónokunk emlékezett Finnországban töltött gyermekkori éveire.