Finnagora hírlevél

2015-06-01 13:48:24


Kjell Westö és Tommi Kinnunen elvarászolták a könyvfesztivál közönségét

 

bpkirjafest2015-0956

 

Finn íróvendégeink Kjell Westö és Tommi Kinnunen április végi  látogatásukkor elvarázsolták a budapesti könyvfesztivál közönségét.  Az idei könyvfesztiválon mutatták be Westö első magyar nyelven is megjelenő könyveit.

Tommi Kinnunen és Kjell Westö látogatása a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon igen sikeres volt, a művészek maguk is nagyon elégedettek voltak a könyvfesztiválon tapasztaltakkal.  Mind Westö mind Kinnunen három napig tartózkodtak Magyrországon, ez alatt az idő alatt több könyves rendezvényen vettek részt, melyeken saját műveikről is beszéltek és több írótársukkal együtt panelbeszélgetéseken  szóltak hozzá a mai  társadalmakat érintő kérdésekhez. Íróink a bőséges szakmai programjuk mellett részt vettek a nagykövetség által számukra szervezett fogadáson is. Ezen az alkalmon némi betekintést nyerhettünk történeteik keletkezésének hátterébe.

A 2015-ös könvyfesztiválon mutatták be Kjell Westö két regényét Délibáb és Ahol egykor jártunk címmel . Mindkét könyv nagyszerű fogadtatást és jó kritikákat kapott a helyi sajtóban.

 

bpkirjafest2015-1073

 

A SOPPA étterem idén is sok-sok látogatót vonzott

 

soppa-1923

 

A magyar Team Finland hagyományos SOPPA pop-up étterme ismét sok finn finmságokra és kultúrára éhes, vendéget vonzott idén május 16-án. A negyedik alkalommal megszervezett SOPPA étteremben az ínyencségek kanalazása mellett a vendégek harmónika zenét és finn verseket is hallgathattak.

Mikor szombat 12 órakor megnyitottuk a Soppa étterem kapuit már több tucatnyian álltak sorban ajtónk előtt várakozva. De az Étteremnap remek hangulatát a sorbanálls sem törte le, mivel a finn harmónikaművész Merja Ikkelä játékával elkísérte vendégeinket a kapubejárattól egészen a tányérig.

Nem panaszkodhattak a forgalomra a Budapestre lazaclevest és áfonyás pitét készíteni ideérkező Tamperei Vendéglátóipari Főiskola hallgatói sem, hiszen vendégeink az ő munkájukkal voltak a legelegédettebbek. De a Magyarországon élő Johanna Nurmikari helyben készített karéliai progjai és a Fekete kávéi is gyorsan elfogytak.

Az ínyencségek mellé a SOPPA étterem vendégei a csodálatos napsütésben Merja Ikkelä harmónika muzsikáját és Ilpo Tiihonen verseit is élvezhették, sőt vásárolhattak a Finn iskolai bolha piacának termékeiből.

Az étterem bevételének egy részét megemlékezve az idei eurovíziós verseny idei finn versenycsapatáról, a Pertti Kurikan Nimipäivät együttesről, a Mosoly Otthon Alapítvány részére utaljuk át, így támogatva az autista fiatalok művészeti fejlesztését.

 

soppa-1993

 

A Finnagora idén először szervezett Finn Filmnapokat magyar vidéki városokban

 

isanmaallinenmies_n

 

Idén először szerveztünk moziestéket Budapest határain kívül. A budapestiek számára már jólesően ismertté vált Finn Filmnapok rendezvényünket első akalommal áprilisban Pécsre, májusban Szegedre vittük el.

Pécsett és Szegeden megrendezett kétnapos Finn Filmnapok keretében összesen négy filmet mutattunk be a filmjeink iránt érdeklődő közönségnek. A leglátogatottabb filmnek az Arto Halonen rendezte Hazafi bizonyult. Mivel úgy láttuk, hogy a magyar nézőket érdeklik ezek a filmek terveink szerint lesz folytatása a Finn Filmnapok vidéki körútjának.

„Mi itt a Finnagorában örültünk az első érdeklődő nézőknek, bár a nézőterek korántsem voltak zsúfolásig teltek, mindig jó érzés, ha új közönséggel találkozunk és általuk olyan emberek figyelmét nyerjük el akik a jövőben talán más programjaink után is érdeklődnek majd” – mondta Nikita Gavrilenko a Finnagora prorgam vezetője.

A Pécsett és Szegeden megrendezett Finn Filmnapok más vidéki városok figyelmét is felkeltették, kaptunk is már tőlük megkereséseket, hogy jövőre őket is vonjuk be az érintett mozik körébe.

A Finn Filmnapok idei rendezvényét a Finnagora a Finn Filmalapítvánnyal (SES), valamint a pécsi Apolló Mozival és a szegedi Belvárosi Mozival együttműködésben szervezte.

Ősszel finn divat érekzik Budapestre

 

A finn divat haladó trendjei látványosan mutatkoznak majd be idén ősszel a Finnagora divatprojektjének keretében, ahol két finn és két magyar divatmárka mutatja meg új irányvonalát és művészi elképzeléseit. Az egyhónapos divatprogram sorozatunk része lesz az oktoberben tartandó Budapest Design Week eseménysorozatának is.

A Finnagora divatprojektjének célja, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon igéretes tervezőtehetségeknek, egyúttal bemutassa a fejlődésben lévő finn divattervezést a Kelet-Közép-európai régióban. A bő egy hónapon át tartó programsorozat keretében a magyar és finn tervezők bemutatják művészi és divat víziójukat a belvárosi MONO galária-üzletében. Finn résztvevőként Kaisa Riivari RIIVARI márkája és Milla Kettunen Month of Sundays  nevű brandje mutatkozik be. Magyar oldalról pedig a magyar divat egyik csillaga a NUBU és a Je Suis Belle mutatkozik be.

E négy már működő divatmárkán kívül a Finnagora divatprojektjének fontos célja, hogy bemutassa a magyar és finn divattervező hallgatók munkáit is. Ezért  a projekt részét képezi majd a helsinki Metropolia Főiskola és a budapesti MOME tanulóinak közös kiállítása is.

Annak érdekében, hogy média támogatást is nyerjünk őszi programunk mellé két magyar divat specialista média szakembert választottunk ki, akik a nyár elején Helsinkiben ismerkedhetnek meg a finn divat, divattervezés és képzés legfontosabb szereplőivel. A Finn Nagykövetséggel közösen szervezett szakmai út tagjai megismerkednek a hagyományos és a feltörekvő finn alkotókkal és brandekkel és reményeink szerint sok információt szereznek a finn divat világáról.

Divatprojektünk részleteiről az ősz elejétől kezdve rendszeresen közlünk híreket a Finnagora honlapján és Facebook oldalunkon.

Az összművészeti SibHack egyesíti a programozást a zenét és a képzőművészetet

 

A digitális kreativitás, a klasszikus zene és a vizuális művészetek egyesülnek ősszel, amikor is a Finnagora első alkalommal szervezi meg Budapesten Sibelius témájú programozó versenyét. Programozói körökben jól ismert fogalomról van szó. A SibHack annyiban tér majd el a többi programozói versenytől hogy az inspiráció forrása Sibelius világa, zenéje, gondolatai lesznek.

A budapesti SibHack rendezvényt szeptember 19-20-án tartjuk az Iparművészeti Múzeumban. A verseny során 3-5 fős csapatok készítik el versenyműveiket a rendelkezésükre álló idő alatt. A pályaművek lehetnek installációk, játékalkalmazások vagy bármilyen más kreatív munka. A SibHack végén a csapatok a közönség számára is nyílt eseményen mutatják be munkáikat és a három fős bíráló bizottság értékeli azokat. Az összművészeti hackaton célja, hogy Sibelisut az új generáció olyan csoportjai számára is ismertté tegye, akiknek a kalsszikus zene nem igazán ismert terület, illetve az új technológia lehetősgeit bemutassa a hagyományosabb kultúrát ismerők számára.

További információk a részvétel és nevezési feltételekről június hónapban lesznek elérhetőek.