Kalevala nap a Nagykövetségen

2015-04-01 17:52:24


A szombati napon négy előadást hallgathattunk meg.

-       A Finnagora munkatársa, Marko Ronkainen az egyesületi kommunikációról beszélt, hasznos tippeket és útmutatást adva a körök honlapjainak és Facebook-oldalainak szerkesztéséhez. Marko előadását mellékelten küldjük. Felmerült, hogy a baráti körök részéről lenne igény egy olyan előadásra/tanfolyamra, ahol a Facebook-oldal szerkesztésének konkrét, gyakorlati részleteivel lehetne megismerkedni. Reméljük, minél hamarabb sikerül ezt megvalósítani.

-       Bába Laura műfordító a Magyarországon megjelent és megjelenés előtt álló finn irodalomról tartott előadást, amelyet ezen a linken érhetnek el: https://prezi.com/i9csoeclp14p/finn-irodalom-magyarul-2014-2015/ . Az új kötetek legtöbbjét meg lehet majd találni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is, ahol idén két finn íróval is találkozhatnak: az elsőkönyves Tommi Kinnunen és a már jól ismert és elismert, 2006-ben Finlandia-díjjal jutalmazott Kjell Westö is Budapestre látogat április 23-26. között.

-       Ghéczy Lászó csellóművész Sibelius munkásságát mutatta be zenével és képekkel illusztrált előadásában. Ghéczy László már az itt tartott előadás kapcsán jelezte, hogy szívesen vállal előadást a baráti köröknél. Sibelius az idei 150 éves évforduló miatt különösen is aktuális. Az előadót a következő e-mail címen lehet elérni: laszlog@saunalahti.hu

-       A szombati nap utolsó programja a Sisu című dokumentumfilm megtekintése volt, utána pedig az alkotókkal, Osmo Wilkunával és Frank Gabriellával beszélgettünk a film készítésének körülményeiről. A kb. 50 perc hosszúságú filmet szívesen a körök rendelkezésére bocsátják megtekintésre. Sajnos a terjdelme miatt a filmet nem tudjuk elküldeni, ezért aki szeretné megkapni, egy legalább 4 GB tárhelyű pendrive-ot kell hoznia a nagykövetségre, és itt rámásoljuk a filmet. Kérjük, előre jelezzék, ha a kör képviselője szeretne a filmért jönni.

A nagykövet úr a február 27-én tartott köszöntőjében jelezte, hogy április 27-én nagyszabású rendezvényt  tartunk Jean Sibelius és Akseli Gallen-Kallela születésének 150. évfordulója alkalmából. Az ünnepi rendezvény keretében lesz koszorúzás, kiállításmegnyitó, előadás és concert. A baráti körök képviselőit szívesen látjuk, a meghívót a csatolmányként küldjük. A részvételi szándékról mindenkitől kérünk visszajelzést a meghívóban megadott elérhetőségeken.

Még egyszer köszönjük mindenkinek az aktív részvételt és az együttműködést,és reméljük, jövőre még több kör képviselői tudnak majd eljönni. A baráti körök idei összesített programtervét, valamint a Nagykövetség és a Finnagora ez évre tervezett programjainak összefoglalóját csatolmányban küldjük. Kövessék aktuális híreinket honlapunkon (http://www.finland.hu), Facebook-oldalunkon (Finnish Embassy Budapest) és a twitteren (@FinEmbBudapest)! Kéréseikkel, kérdéseikkel forduljanak továbbra is bizalommal hozzánk!

Tavaszi üdvözlettel:

a Finn Nagykövetség munkatársai

Beczner Barbara, Garai Szilvia, Haris Éva és Peregi Dóra