Finnországi levelek 114.

2014-07-04 19:43:00


Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra

 114.levél Sziklafestmények Finnországban      2014. július 4.

 Kedves Olvasók!

Előző leveleimben négy finn nemzeti parkban jártunk. Finnország 37 nemzeti parkját nem akarom most egymásután bemutatni, mivel úgy vettem észre, hogy nagyon kevés az érdeklődés az Önök részéről.

Mai levelemben archeológiai érdekességekkel foglalkozunk és ezek a

Finnországi sziklafestmények

Egy kis történelem.

Sziklafestményeket Fennoskandináviában sok helyen találtak, jelentős részük Finnországban van.
A finnországi sziklafestmények a kő- és bronzkorból származnak, vörös festékkel készültek. A festék pontos összetétele nem ismert, a vörös szín a vasat tartalmazó föld adta. A festett képek általában halványak és sokszor gyengén kivehetők, ennek oka az eltelt idő, az időjárás és a növényzetpusztító hatása.
Az első ilyen sziklafestményt Finnország legismertebb zeneszerzője Jean Sibelius találta Helsinkitől 20 km.-re, Kirkkonummi területén a Vitträsk nevű tó délkeleti partján 1911-ben, amikor az itt lakó építészeket Saarinen-t és Gesellius-t meglátogatta.

 

Az itt talált képek valódiságát 1917-ben állapították meg, összesen öt képről van szó.
A legtöbb sziklafestményt 1960- 1970 között fedezték fel, ezek közül több is a Saimaa tó sziklás partjain van. A festményeket nemcsak archeológusok találták, többet laikusok jelentettek. A legtöbb sziklafestmény felfedezése Timo Miettinen archeológus nevéhez fűződik, ö összesen 25 sziklafestményt talált. Miettinen és Heikki Willamo könyve Pyhät kuvat kalliossa= Szent képek a sziklán című könyve 2007 - ben az Otava könyvkiadó gondozásában látott napvilágot .
Újabb festményeket minden évben találnak, manapság általában egyet évente.

Valkeissari-ban a vízparton levő sziklákon levő festményekkel kapcsolatban végzett archeológiai kutatások kiderítették, hogy ezek előtt a képek előtt a szikla isteneinek mutattak be áldozatot. Az egyik kép korát sikerült megállapítani, Kr. előtt 3900-3300, azaz a késői kőkorszakban festették.
A sziklafestményeken ábrázolt alakok az akkori emberek életéhez kapcsolódtak, szarvasok, csónakok, vadászok voltak a leggyakoribb ábrázolt alakok.

 

A nemzetközileg is ismert finnországi sziklafestmény Délsavo-ban van, nevezetesen Ristiina területén a Saimaa tó partján
Astuvansalmi-ban
Az 1968-ban Pekka Sarvas archeológus által felfedezett sziklafestmény a Saima tó partján levő meredek sziklafalon van. A festmények keletkezésének idején a víz sokkal magasabban volt, mint ma. A dél felé néző sziklafalat a jégkorszak csiszolta simára, a képek egy kiugró szikla alatt vannak, még a legerősebb eső sem éri el a festményeket.

 

A sziklán a képek két magasságban láthatók  és a kutatások azt mutatják, hogy az alsó képeket akkor festették, amikor a víz szintje alacsonyabb volt. A kutatók szerint a festmények 6000-4200 évvel ezelőtt készültek. A sziklafal tövében két nyílhegyet találtak, melyek a kőkorszakra - bronzkorra utalnak. Az itt búvárokkal végzett kutatások a kő alatt a vízben 4 borostyánból készült függött hoztak a felszínre.
A festmények több képcsoportot tartalmaznak, ezeket a sziklafal repedései választják el egymástól. Az egyes képek között összefüggés van, a szarvas és emberalak több helyen is szerepel.

 

Astuvansalmi-ban idén egy hangversenyt is rendeznek a kaikuvat kalliot = Visszhangzó sziklák nevű rendezvénysorozat részeként ezt egy kis hajóból lehet hallgatni a Saimaa tó hullámain ringatózva augusztus 3.-án. Hasonló hangversenyeket rendeznek Hvitträskben és Verla-ban is.Finnországban többen is kutatják a sziklafestmények rejtélyeit, az egyik jelentős kutató a turkui Ismo Luukkonen. Ö az évek során feltérképezte Finnország összes, ismert sziklafestményét és ezeket le is fényképezte. Ha Önök között vannak olyanok, akiket jobban érdekel ez a téma, ajánlom a következő linket: http://www.ismoluukkonen.net/kalliotaide/suomi/

Ezen az oldalon, a baloldalon levő felsorolásban az egyes nevekre kattintva a kérdéses sziklafestményről tájékoztató olvasható, képekkel. Jó szórakozást!

Akik tudnak finnül, azoknak érdemes benézni a facebook oldalára itt : https://fi-fi.facebook.com/SuomenKalliomaalauksetBongarinKasikirja. Nagyon sok érdekes információt lehet itt találni.

 Végezetül a nagy hőségben egy üdítő ital receptje, úgy hallottam, hogy jelenleg “dúl a málnaszezon”.

 Málnafrissítő

 ½ liter joghurt
1 banán
2 bögre málna
2 kanál cukor vagy méz
Ezeket bot mixerrel habosra keverjük és poharakba öntjük. Jégszekrénybe tesszük 1-2 órára. A poharakat friss málnával díszítjük.
Egészségükre!

 

Befejezésül mindnyájuknak jó nyári pihenést kívánva:

 

Judit Mäkinen
Finnország

Források:

http://fi.wikipedia.org/wiki/Suomen_kalliomaalaukset
http://fi.wikipedia.org/wiki/Vittr%C3%A4skin_kalliomaalaus
http://fi.wikipedia.org/wiki/Valkeisaaren_kalliomaalaus
http://www.ismoluukkonen.net/kalliotaide/suomi/vas/vas.html
http://fi.wikipedia.org/wiki/Timo_Miettinen_(arkeologi)
http://www.ismoluukkonen.net/kalliotaide/suomi/as/as.html
https://fi-fi.facebook.com/SuomenKalliomaalauksetBongarinKasikirja

Képek:

Vitträski festmény : http://retkipaikka.fi/vapaa/kummituksia-taitelijoita-ja-suomen-ensimmainen-tunnettu-kalliomaalaus-vittrask/Astuvansalmi sziklafal: http://www.aimokoulu.com/kuvataide_sivut/portfoliot/hanna_rummukainen/hanna-005.html
Rajz a képeken ábrázolt alakokról : http://www.pilvivene.com/suurijoki/index.php?option=com_content&view=article&id=42:kivikauden-veneet&catid=5:kivikauden-kulttuurit&Itemid=13
Astuvansalmi festmény: http://fi.wikipedia.org/wiki/Astuvansalmen_kalliomaalaukset
Málnafrissítö: http://kokkailuakotona.blogspot.fi/2013/12/vadelmasmoothie.html
Vitträskin kalliomaalaus. 1png.jpg