Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra

 71. levél                    2012 augusztus 15

 Kedves Olvasók!

Először is szeretettel köszöntöm Önöket Magyarország nemzeti ünnepnapja, augusztus 20. alkalmából.

 Feltételezem, hogy Önök mind ismerik a Kalevalát, a finnek nemzeti eposzát. Ha nem is olvasták, de hallottak róla, hiszen ez a mű több magyar fordításban is megjelent.  Azt hiszem, hogy ennek a műnek legismertebb sorait sokan énekelték is. Kodály Zoltán kórusművére gondolok. Az eredeti finn szöveg a Kalevala 44. énekében így olvasható:

  Sormin soitti Väinämöinen, kielin kantelo kajasi:
vuoret loukkui, paaet paukkui, kaikki kalliot tärähti,
kivet laikkui lainehilla, somerot vesillä souti,
petäjät piti iloa, kannot hyppi kankahilla.

 Vikár Béla fordításában így hangzik:

Játszott Vejnemöjnen ujja.
Harsogott a hárfa húrja.
Hegy - völgy rengett, szikla zengett,
Mind a szirtek mennydörögtek.
Még a fák is vigadoztak,
Mezőn tuskók táncot roptak.

 Ugyanezeket a sorokat Rácz István így tolmácsolja:

Vejnemöjnen ujja pengett, hárfájának húrja zengett,
hegyek rengtek, dombok döngtek, sziklaszirtek is dörögtek,
kövön csillogó víz csobbant, hullám ringott homokparton,
vén fenyőfák vígan voltak, még a tuskók is táncoltak.

Kodály Zoltán több szólamra írt művét Vikár Béla szövegével éneklik a magyar énekkarok,  gyerekkoromban én is énekeltem az általános iskolánk énekkarában. Akkor bizony nem gondoltam, hogy a Kalevala hazájába vet majd a sorsom.

Érdekesnek tartom azonban megjegyezni, hogy a zeneszerszám, melyen Väinemöinen játszott nem hárfa, hanem kantelo=kantele, kannel.  Rácz István fordításában egyenrangúan és egymást váltogatva szerepelnek  a hárfa és a kantele szavak. Ez  arra vezethető vissza, hogy az irodalomban a kantele-ről mint un. ? finn hárfa"-ról olvashatnak, az érdeklődök.  A hárfa és a kantele egymástól különbözik. Míg a hárfa húrjai függőlegesek, az ölben vagy az asztalon  tartott kantele húrjai vízszintesek.

Mai levelemben erről a hagyományos, finn hangszerről a kantele-ről írok Önöknek.

A kantele-t nemcsak Finnországban ismerik, a hangszernek régi hagyományai vannak Észtországban: kannel, Lettországban: koukles és Litvániában: kankles  néven. Ismert ez a hangszer észak-kelet Oroszországban is, ahol gushli-nak hívják.

A legrégibb ismert kantele archeológiai lelete Novgorodból származik, ahol orosz archeológusok több, az 1100-as évekből számozó kantele-t találtak a parti hordalékben. 

Archeológusok Lengyelországban Opole és Gdansk környékén bukkantak az 1400-as évekből származó,  kantele típusú hangszerre, lengyel neve: gesle.   

A kantele-nak Finnországban ugyanolyan kulturális szimbólumértéke van, mint más népek kultúrájában  többek között a kardnak, sarlónak és kalapácsnak, pénznek, madárnak vagy a varázsdoboknak.  

A hangszer születésének történetét a Kalevala már fentebb említett énekében olvashatjuk, e szerint Väinemöinen egy harcsa állkapcsából és nyírfából építette, húrnak lófarok szőre  és egy szűzlány hajszálai szolgáltak. Az így épített hangszernek olyan gyönyörű hangja volt, hogy Väinemöinen játékával  elbájolta az egész világot.

A finn irodalomban már az 1500-as években olvashatunk kanteleről, közelebbi leírása az 1800-as évekre tehető.

Väinemöinen kantele-je 5-húros volt, ez a kis kantele a mai napig talán a legáltalánosabbnak tekinthető hangszer. Finnországban nagyon elterjedt, már óvodákban is használnak ilyen hangszereket. Az alábbi kép egy Poriban működő óvodában készült.

Ez az öthúros kantele nemcsak a gyerekek zenei nevelésének egyik legegyszerűbb eszköze, manapság már a Sibelius zeneakadémián is lehet diplomázni ezzel a kis hangszerrel.

Vannak azonban sokkal nagyobb kantele-k is,  10-11-12-15-26-40 húros, koncertkantele-k.

 A Helsinki Sibelius Akadémián, népzene szakon tanulnak azok a kevesek, akik a nehéz felvételi vizsgák után ebben a magas színvonalat képviselő intézetben folytathatják tanulmányaikat.

A Kalevala verseinek gyűjtője Elias Lönnrot is értett a kantele-hez, az ő hangszere Sammattiban, a Paikkarin torppa-nak nevezett Lönnrot szülőháza  múzeumában látható.

Az 1800-as évektől kezdve Finnországban a kantele élő szimbóluma a kalevalai összetartozásnak. Az un. kotikantele = otthonkantele köré sokszor az egész család összegyűlt - akkortájt ugye nem volt sem televízió  sem internet vagy skype  - és hallgatták a dalokat, így szájról szájra járt a tudás és a hagyományőrzés. Az alábbi képen Kreeta Haapasalo családját láthatják.

Érdekes megfigyelni, hogy a kantele férfiak hangszere is  volt. Ezt mutatja Pekka Halonen 1872-böl származó festménye. Ha jobban megnézzük a képet, hogy egy nehéz fizikai munkát végző, idős férfi ujjai pengetik a húrokat.

Finnországban a kantele mesterei között nagyszámban vannak férfiak. A világháború előtti időkből a legismertebb Teppana ( Teppo ) Jänis. Haapavesi járás különösen híres  zenészeiről, ezek közé tartozik Martti Pokela, Antti Rantonen és Pasi Jääskeläinen. 

A modern hangszerek már elektromos kapcsolattal is rendelkeznek, többek között Timo Väänänen és Juha Jyrkäs képviselik az elektromos kantelezenészek férfi művelőit, míg a nők között talán Eva Alkula és Senni Eskelinen a legismertebbek. Az ország különböző részein több kantelezenekar is működik, a Sibelius Zeneakadémián doktori fokozatot is elérhetnek a legtehetségesebbek, ezek közé tartozik Timo Väänänen. 

A kantele kultúrában szerintem  legfontosabb  az, hogy ebben az országban  zsenge gyerekkortól ápolják a hagyományokat, tisztelik és őrzik a múlt emlékeit. Ez is a " finnség " egyik, véleményem szerint követendő példája.

Judit Mäkinen
Finnország

Forrás:

Kalevala. Rácz István fordítása. Európa könyvkiadó. Budapest 1980
http://www.kase.fi/~jussila/findex.html
http://runeberg.org/kalevala/44.html
http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Harp_1.svg
http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Kanteleensoittaja.jpg
http://www.pukkilakk.fi/categories.asp?document_id=3916&cat_id=1017
http://commons.wikimedia.org/wiki/File:R_W_Ekman_Kreeta_Haapasalo_1868.JPG 
http://fi.wikipedia.org/wiki/Kantele
http://www.finlit.fi/kalevala/index.php?m=10&s=78&l=1 
Az óvodások képe : http://www.palmgren-konservatorio.fi/sivu.aspx?taso=0&id=42 az óvoda  igazgatója,  Juha Järvinen engedélyével. 
Lönnrot kantele- jének képe saját felvétel.
A piros-fehér virágok az én bejárati ajtóm mellett vannak.