Finnországi levelek 37.

2011-02-20 20:32:36


 

Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra.

37. levél 2011 február 19.

Kedves Olvasók!

Az alábbi idézetet az interneten olvastam Finnországról. Ez adott okot arra, hogy a szaunáról írjak egy pár sort. Az alábbi ismertetés rendkívül  felszínes és csak kezdeti bepillantást ad a szauna kultúrába.



"Ha száz finn embert megkérdeznének, van-e szauna a mennyországban, 99 azt válaszolná biztos, hogy van, mert, milyen mennyország az ahol még szauna sincs!"


Sokan egyenlőségjelet tesznek a finnek és a szauna közé. Tény azonban, hogy a világ sok táján ismerték az ősnépek a szaunát valamilyen formában. A gőznek és /vagy az izzadásnak gyógyító hatást tulajdonítottak.
Az ilyenféle, gőzzel gyógyító "szaunákat" ismerték már az amerikai indiánok, a mayák és az aztékok is. Az utóbbi népeknek már fürdőik is voltak, ahol a betegek gyógyításával foglalkoztak. Az ilyen fürdőkben nemcsak a testi, hanem a lelki bajokat is gyógyították.
Ismerték a szauna virgácsot is (finnül vihta vagy vasta), ez az észak amerikai indiánoknál kukoricalevélből készült. Az indiánok hittek abban, hogy a szauna köveiben lélek lakik, a manitou. Ez a lélek a gőzben kijön a kövek lyukaiból és az izzadáskor visszamegy a köbe.

Egy régi japán reuma és bőrbetegségek ellen használt fürdőben nyílt tűzön melegítettek köveket és a forró kövekre vizet locsoltak. Így a shinto hit szerint az ember az Istennel léphetett kapcsolatba.
Az antik Görögországban és a római birodalomban is ismerték a fürdőket, ahol a fürdésen kívül enni és szórakozni is lehetett.
Európában a középkor elején több szauna is volt, ezeket kolostorokkal kapcsolatban építették. A középkor vége felé azonban az erkölcsök lazultak és a szaunák a " bűn fészkei" voltak, ahová papoknak nem volt szabad belépni.
A középkorban a szaunákról és azok építéséről a városok határoztak. A szaunákban foglalkoztatott szaunáztató személyzet gondoskodott a kádfürdőről, a szauna virgácsról és a szauna sipkáról is.
Középeurópában a szauna kultúra virágzásának a különböző betegségek terjedése vetett véget. Úgy általában rosszallták a tüzelőfa pazarlását és az orvosok és papok is károsnak minősítetek a szaunázást.
Míg Európában, az 1600-as években a szauna kultúra már hanyatlóban volt, Észak- és Keleteurópában a szauna kultúra virágzott. Skandinávián kívül Oroszországban is ismerték a gőzfürdőt, azaz a banjá-t.
A legkezdetlegesebb szaunák a földbe vájt üregek voltak, ilyen hegyoldalakba vagy kisebb dombok oldalába ásott szaunákkal még az 1900-as évek elején is lehetett találkozni. Az üreget kövekkel ?bélelték" ki és a forró köveket bőrökkel takarták le.

Rönkből ácsolt szauna épületeket már Kr.után az első évszázadokban ismerték. Az így épült helységeket nemcsak szaunaként használták, hanem lakóhelynek és szénatárolónak is. A letelepedő őslakósok először szaunát építettek, ezek savusaunák = füstös szaunák voltak. A szauna kályhája általában alkalmatlan volt a főzésre, ezért a szaunával kapcsolatban külön szobát is építettek. A finnországi szaunák egészen az 1800-as évekig főleg ablak nélküli, füstös szaunák voltak. Ezeket a szaunákat sokan tarják az ?igazi" szaunának és Finnországban a savusauna, azaz füstös szauna kedvelői és hívei 1990-ben nemzetközi savusauna klubot alapítottak Mouhijärvi-ben . Ez a klub együttműködik a Szauna társasággal ( http://www.sauna.fi/) . Céljuk, hogy terjesszék az egészséges és erkölcsös szaunázás kultúráját . Hasonló klubot Norvégiában is alapítottak már.

A savuszaunában a füst a kövek melegítése alatt kémény hiányában a helységben marad, és amikor a kövek elég forrók, kiszellőztetik a szaunát, hogy jól élvezhető legyen a meleg.


A letelepedők általában először szaunát építettek, ez átmeneti lakást is biztosított addig, míg a lakóház nem épült meg.

A szauna az élet kezdete, az idősebb korosztály tagjai közül sokan  születtek szaunában. Ez volt az oka annak, hogy Finnországban az európai átlaghoz képest rendívül alacsony volt a csecsemőhalandóság. A csíramentes környezet és a sok meleg vízhasználat az újszülötteknek és a gyermekágyas anyáknak a legegészségesebb környezetet biztosította.

Az ország különböző részein különbözök voltak a szauna használatával kapcsolatos szokások. A nyugati országrészekben a szaunák általában nagy,  udvari épületek voltak, ahol nemcsak tisztálkodtak, hanem mindenféle mást is csináltak, többek között állatokat vágtak le, húst füstöltek, malátáztak, gyapotot szárítottak, ruhaneműt mostak, köpölyöztek. Az ország belső részein a szaunák általában kicsik voltak, a lakóháztól messzebb épültek és a főhangsúly itt a tisztálkodáson volt. Keletfinnországban az emberek többet fürödtek, mint Nyugatfinnországban, ahol általában egyszer szaunáztak hetente.

A kéményes szaunák a világháborúk után terjedtek el. A kályha általában bádogkályha volt, amit egyszerre melegítettek forróvá. A kályhák az évtizedek során sokat fejlődtek és manapság leginkább az állandó fűtésű vaskályhák használatosak. Ezeket vagy fával, vagy elektromos árammal fűtik. A kályhához sokszor víztartály is kapcsolódik, a szauna fűtésének ideje alatt egyben meleg víz is lesz.


A városi házak udvarain épült szaunák még az 1950-es években is általánosak voltak. A telkek árainak drágulása a szaunákat a házak pincéibe vitte. Bizonyos napokon a házfelügyelő befűtötte a szaunát és ott minden lakónak 1-1 órás lehetősége volt a szaunázásra. A családtagok együtt szaunáztak, esetleg voltak szauna órák csak férfiak vagy csak nők részére. Soha nem szaunáztak vegyesen az ilyen szaunákban és azok a hiedelmek miszerint a szaunának köze lenne, a szexualitáshoz a tévhitek kategóriájába tartoznak.

Ezzel szemben a meztelenség családokon belül soha nem volt tabu. Finn gyerekek kiskoruktól kezdve látták/látják szüleiket meztelenül és ebben itt  semmi különöset nem találnak.
Fiatalok szaunáznak együtt, de általában ezek sem vegyes szaunák. Ugyanígy szaunáznak együtt munkatársak és politikusok is, ezek sem női-férfi vegyes szaunázások. Finnország sokéves államelnökének U.K. Kekkonennek szaunája sok külföldi politikus előtt lett ismert az évtizedek folyamán, nem egy nemzetközileg is fontos döntés született ebben a helsinki tengerparton épült szaunában.

Finnországban a szaunára szóló meghívás megtisztelésnek számít és ilyen meghívás visszautasítását udvariatlanságnak veszik.
Az 1970-es évektől kezdve általánossá váltak a lakásokkal kapcsolatban épített szaunák. Az elektromos árammal fűtött kályhás szauna a fürdőszoba része. Nagy, fürdőkádas fürdőszobák mostanság már csak vagy régi lakásokban vagy luxuslakásokban vannak utóbbiakhoz a szauna is szervesen hozzátartozik. A legtöbb újabb lakásban van lakásonkénti szauna, nincs fürdőkád és mindenütt van zuhanyozó. A vélemények ezzel kapcsolatban változók és sokan a fafűtéses szaunát tartják az egyetlen ? rendes" szaunának.

A finn szauna kultúrának nagy irodalma van. Már a Kalevalában is olvashatunk a szaunáról. Befejezésként álljon itt a 45.ének egy része Rácz István fordításában:


? Ekkor a vén Vejnemöjnen, öröktől való vajákos
megyen népét megmenteni, árva lelkük megváltani.
Megyen mérkőzni Manával, csalárd kórokkal csatázni.


Forróra fűti szaunáját, kemencéjének köveit
fűti fával, szép tisztával, folyó hordta hasábokkal.
Vizet visz titkon takarva, virgácsot vág rejtegetve,
virgácsát párán puhítja, levét gőzön lágyítja."

Önök közül bizonyára sokan vannak, akik szaunáztak Finnországban. Nagyon érdekes lenne, ha hozzászólásukkal kiegészítenék az én levelemet.


Források:

http://www.sauna.fi/historia.html

http://www.saunajaapo.fi/saunan_historia.html

Savusauna 

Szauna kályha képe :http://fi.wikipedia.org/wiki/Kiuas

Füstös szauna kép forrása: Füstös szauna 

Judit Mäkinen
Finnország

Korábbi levelek olvashatók >>>itt<<<