A Körmendi Magyar - Finn Baráti Kör meghívására 2004. március 4-én Körmendre érkezett MAIMO HENRIKSSON miniszteri tanácsos asszony és férje TEEMU KOKKO Úr a Helsinki-i Vendéglátóipari Főiskola dékánja.
A finn vendégek előadást tartottak a Faludi Ferenc Városi Könyvtár Olvasó termében.

Az est programjaként Maimo Henriksson asszony: "A FINNORSZÁGI SVÉDEK HELYZETE",
Teemu Kokko dékán úr: "A FINN ÉTKEZÉSI KULTÚRA" címmel tartott előadást.

Az estet megelőzően a finn vendégek rész vettek a Határőr Nyugdíjas Klub Nőnapi rendezvényén is.

Az alábbiakban Maimo Henriksson előadását olvashatják magyarul és finnül

MIT JELENT FINNORSZÁGI SVÉDNEK LENNI

Tisztelt Baráti Köri Tagok, Tisztelt Elnök Úr, Kedves Finnbarátok, Hölgyeim és Uraim!

A finnországi svéd írónő, Tove Jansson Múmi könyveiben egy biztonságos, barátságos, némileg bohém múmivilágot ábrázol, amely a Magános-hegyeken túl, a Múmivölgyben fekszik. Az elmúlt évtizedekben sokan úgy értelmezték, hogy a múmivilág a finnországi svédek világát szimbolizálja. Egy kicsi, biztonságos világot, ahol jó életkörülmények uralkodnak, ahol szebben élnek, ahol egészségesebb és boldogabb emberek laknak - egy olyan világot, amelyet egy nagyobb, anonimebb finn világ vesz körül. Tove Jansson, aki két és fél éve hunyt el, tagadta, hogy a svéd nyelvű finnséget tartotta volna szem előtt a múmikönyvek írásakor. Azt viszont elmondta, hogy az általa kitatált múmicsaládnak sok közös vonása van a saját, svéd nyelvű finn családjával: az író apa, aki visszavonul az íróasztala mellé, a kedves, mindig megértő, köténnyel és kézitáskával felszerelkezett anya, a bölcs és bátor múmipajti - Tove bátyja? - és a gonoszkodó, fürge és eszes kicsi Morr - talán Tove Jansson alter egoja?

Megértem, hogy Tove Jansson nem szerette, ha azonosították az ő múminvilágát a finnországi svédséggel, de tény, hogy a két világnak számos közös vonása van.

Mit jelent tehát finnországi svédnek lenni? Mi a svéd nyelvű finnek identitása? Kicsit szeretnék erről a dologról beszélni, mivel itt Magyarországon észrevettem, hogy sokan úgy vélik, hogy a finnországi svédek Svédország határain túl élő határon túli svédek, ugyanúgy, mint ahogy Magyarországnak megvannak a határon túli magyarjai. Ez azonban nem így van. A finnországi svédek nem határon túli svédek, az identitásunk nem svéd identitás. Finn identitásunk van, csupán más nyelvet beszélünk, mint a többség, és szokásaink némileg eltérnek a finn nyelvűek hagyományaitól és szokásaitól. A legtöbb finnországi svéd olyan családból származik, amely több száz éve Finnországban él, hiszen Svédország Finnországot már a XIII. században területeihez csatolta. Néhány finnországi svédnek jóval rövidebb időre tekint vissza a finnországi háttere. Ez esetben a XIX. században az iparosodás idején betelepültek utódairól van szó, vagy az orosz forradalom utáni orosz emigránsok utódairól. Például az én anyai nagyanyám Szentpéterváron született észt szülőktől, anyai nagyapám pedig svédországi svéd betelepülők gyermeke. Apai nagyanyám finn-orosz, apai nagyapám pedig ahvenanmaai. Tehát tipikus atipikus finnországi svéd vagyok! Minden finnországi svéd Finnországnak szurkol a sportversenyeken. Svédország az első számú ellenfél a jégkorongban. A finn himnuszt énekeljük, amelynek a zenéjét egyébként a finnországi svéd Pacius szerezte, szövegét egy másik finnországi svéd, Runeberg írta. Tulajdonképpen az ismert személyiségek jó része finnországi svéd volt. A XIX. század közepe után a nemzeti ébredés mozgalmához kötődő személyek között különösen sok volt a svéd nyelvű, ennek ellenére Finnország ügyéért, a finn kultúra és a finn nyelv megerősödéséért fáradoztak. Ugyanolyan hazafiak vagyunk tehát, mint a finnül beszélő honfitársaink.

Most néhány tény rólunk: kik vagyunk, hogyan élünk? Finnországban jelenleg kb. 300.000 svédnyelvű él, ami az egész népességnek mintegy 6%-a, elsősorban a déli és nyugati szigetvilágban, valamint Ahvenanmaa szigetén. Finnország szárazföldi részén 5 svéd nyelvűként besorolt település és 42 kétnyelvű település van. Ahhoz, hogy egy település kétnyelvű legyen, az szükségeltetik, hogy a kisebbség legalább 8%-át alkossa a település lakosságának. A finnországi svédek szocioökonómiai háttere jelenleg megegyezik a fő népességével. Tipikusak a vegyes házasságok: a finnországi svéd férfiak 40%-a finn nyelvű nőt vesz el, a finnországi svéd nők 33%-a finn nyelvű férfihez megy feleségül. A vegyes házasságokból született gyermekek 60%-ét svéd nyelvűnek regisztrálják. Furcsa, de a finnországi svédek tovább élnek, mint a finn nyelvűek: a férfiak átlag 2,5, a nők 1 évvel élnek tovább. Az élettartamon kívül az egészségi állapotot és az élettel való megelégedettséget is vizsgálták - ebben is a svédnyelvűek viszik el a pálmát. A jelenség magyarázatának a finn nyelvűekénél jobb szociális hálózatokat tartják. A svéd nyelvű finnek élénk társasági életet élnek és fontosnak tartják saját intézményeiket: az egyedülálló Folkhälsan mindenről gondoskodik a csecsemőúszástól az idősek házi ápolásáig, a népfőiskolák széles tevékenységi körükkel a szellemi frissességről, a saját rádió és tévécsatornák pedig a tájékoztatásról gondoskodnak. A népgyűlés ügyel arra, hogy a nyelvtörvényt betartsák, és a Svéd Néppárt pedig a svédül beszélő finnek többségének szavazatait begyűjti. Több településen működik svéd nyelvű színház. A háttérben meghúzódó, többek között a Nokia részvényein meggazdagodott alapítványok pénzügyi támogatásukkal lehetővé teszik, hogy a kultúra és tudomány terén számos újdonság kipróbálásra kerüljön. Hogy a svéd nyelvű finnek tovább élnek, magyarázható mentalitásukkal is. Főnökömmel, Pekka Kujasalo nagykövet úrral beszélgettünk a dologról, aki úgy értékelte, hogy a svéd nyelvű finnek kulturális hátterükből, hagyományaikból és lakhelyülből adódóan "rendesebbek és műveltebbnek tűnnek", mint a macsóságra és dacra hajlamos "erdei finnek". Ebből adódóan a svéd nyelvű finnek számos, gyakran az alkohol okozta "népbetegségtől" menekülnek meg és tovább élnek.

A finnországi svéd kultúra életerős. A nyelv szempontjából a legfontosabb területen, az irodalomban az első világháború utáni időszak volt az egyik aranykor, amikor a modernisták Edith Södergran, Elmer Diktonius, Hagar Olsson, Henry Parland és Rabbe Enckell betörtek a köztudatba. A második aranykor a 60-as, 70-es évekre esik: Märta és Henrik Tikkanen, Christer Kihlman, Johan Bargum, Claes Andersson, Bo Carpelan, Jörn Donner, Ulla-Leena Lundberg és mások neve fémjelzi ezt a korszakot. Ezután természetesen már jelentkezett az új generáció is: Lars Sund, Kjell Westö, Monica Fagerholm, Eva-Stina Byggmästar. A finnországi svéd színház az elmúlt években jó munkát végzett. Különösen az olyan szabadúszó csoportok, mint a Viirus vagy a Mars jelentkeztek számos remek produkcióval. Az elmúlt években még finnországi svéd filmek is készültek, ez teljesen új jelenség. A Radio Vega és a Radio Extrem csatornák sok szempontból élenjáróak. A svéd nyelvű finnek mindennapjaiban fontos szerep jut a reggeli lapoknak: a fővárosban megjelenő Hufvudstadbladetnek és a helyi lapoknak.



A svéd nyelvűek helyzete tehát jó Finnországban. A hagyományokon és a történelmen kívül az alkotmány és a nyelvtörvény teremt ehhez fontos alapokat. Az idén lépett életbe az új nyelvtörvény, amely a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a hivatalnokok kisebbségi nyelvismeretére. A társadalompolitikai vitákban időről időre felvetődik a "kötelező svéd" kérdése. A finn nyelvűek egy része szerint felesleges a svédet kötelező tárgyként szerepeltetni az iskolai tantervekben. (elsősorban a finn nyelvűek gondolják így, de néhány svéd nyelvű is ezen a véleményen van) Szerintem furcsa ez a megközelítés. Ilyan alapon beszélhetnénk kötelező matekról, kötelező történelemről, kötelező biológiáról. Az iskolának az a feladata, hogy sokoldalú alapműveltséget nyújtson. A cél az iskolázottság szintjének növelése, a diákok ismereteinek bővítése kell legyen. A kétnyelvű Finnországban magától értetődőnek kell lennie, hogy mindkét nyelv kötelező az iskolákban. A finn nyelvűek érdeke, hogy megtanuljanak svédül, mivel fontos, hogy a lehető legjobb és legszélesebb iskolázottsággal rendelkezzenek a nemzetközivé váló világban. A svédnyelvűek számára az életbenmaradásról is szó van. Ha a svéd nyelv nem lenne kötelező, egyre kevesebben tanulnák, így nem lenne más lehetőség, mint csökkenteni az állami szektor nyelvtudási követelményeit. Ez még jobban megnehezítené a svéd nyelvűek lehetőségeit, hogy hivatalos és bírósági ügyeiket saját anyanyelvükön intézzék, a kórházakban és öregotthonokban anyanyelvükön beszélhessenek a gondozókkal.

Hogyan él tehát egy "tipikus" finnországi svéd? Mindig veszélyes általánosítani, de életútja például ilyen lehet: az illető svéd nyelvű általános iskolába jár. Első idegen nyelvként finnt vagy angolt tanul, a másik említett nyelvet hamarosan az első után kezdi. Tanulmányait vagy finnül vagy svédül folytatja. Igaz, amennyiben a svédet választja, kevesebb a lehetősége. Sok esetben az elvben svéd nyelvű oktatás is azt jelenti, hogy az előadások és a tankönyvek finn - vagy pedig angol - nyelvűek. Tanulmányai végeztével az illető munkába áll. Legkésőbb ekkorra jó, ha folyékonyan beszél finnül. Kizárólag néhány tisztán svéd nyelvű településen boldogul a munkájában csak svédül; a főváros környékén a finn tudás elengedhetetlen. Aztán az általunk példaként választott személy házasságot köt és gyermekei születnek. Nagy a valószínűsége, hogy házastársa finn nyelvű. Gyermekeivel a példabeli személy svédül, házastársa finnül beszél. A gyerekek svéd nyelvű óvodába és iskolába járnak - mint a legtöbb kétnyelvű család gyermekei. A példabeli személy nagyon vigyáz, nehogy bíróság elé kerüljön, mert nagy az esélye, hogy ügyét finnül tárgyalják. Ahogy öregszik, reménykedik benne, hogy egészséges marad, mivel a kórházakban és öregek otthonában kevés a svédül tudó ápoló.

Ez a történet akár az én történetem is lehetne. Még mindig felsóhajtok néha, ha például egy magyar külpolitikáról szóló jelentés írásába fogok: miért nem írhatok az anyanyelvemen? Mostanában van egy kollégám, aki szintén svéd nyelvű. Svédül jelenleg csak vele, a férjemmel és két fiammal, valamint a Svéd Nagykövetségen dolgozó kollégáimmal beszélek. Egyébként meg kell próbálnom finnül boldogulni, és nem gondolni az esetleges nyelvtani (partitivus) hibákra.

De az előnyök mégiscsak jóval nagyobbak, mint a hátrányok. Privilegizált helyzetben érzem magam, mivel két nyelvi- és kultúrkörhöz tartozhatok. Finnország sikeresen oldotta meg a kisebbségi kérdést. Messze vannak már az elmúlt évszázad nyelvi viszályai, és a nyelvi csoportok közötti összecsapások. A nyelvi vita az 1920-as, 30-as években volt a legforrób, amikor a finn nyelvű diákok elözönlötték az egyetemeket és észrevették, hogy a professzorok jó része svéd nyelvű, így aztán az oktatás is svéd nyelven zajlott. Később a háború összekovácsolta a finn és svédnyelvű finneket.

Hiszem, hogy tapasztalatai alapján Finnország fontos példaként és inspirációként szolgálhat számos európai országnak, amelyekben a legsúlyosabb problémák a kisebbségek helyzetével kapcsolatosak.


MITÄ TARKOITTAA OLLA SUOMENRUOTSALAINEN -
ESITELMÄ KÖRMENDISSÄ 4.3.2004

Arvoisat kuulijat, hyvät Suomen ystävät, körmendiläiset,

Suomenruotsalainen kirjailija Tove Jansson kirjoittaa muumi-kirjoissaan turvallisesta, ystävällisestä ja hieman boheemista muumimaailmasta, joka sijaitsee Yksinäisten vuorten takana Muumilaaksossa. Monet ovat viime vuosikymmenten aikana tulkinneet, että muumimaailma symbolisoi suomenruotsalaisten maailmaa, suomenruotsalaisuutta. Pieni turvallinen maailma, jossa vallitsevat hyvät elinolosuhteet, jossa eletään kauemmin, jossa asuu terveempiä ja onnellisempia ihmisiä - maailma, jota ympäröi suurempi, anonyymimpi suomalainen maailma. Tove Jansson, joka kuoli kaksi vuotta sitten, kielsi, että hän olisi ajatellut erityisesti suomenruotsalaisuutta kirjoittaessaan muumikirjojaan. Sen sijaan hän kylläkin kertoi, että hänen luomallaan muumiperheellä oli paljon yhteistä hänen oman, suomenruotsalaisen perheensä kanssa: kirjailija-isä, joka vetäytyi kirjoituspöytänsä ääreen, ihana ja aina ymmärtäväinen, essulla ja käsilaukulla varustautunut äiti, viisas ja rohkea muumipeikko - Toven veli? - sekä vähän ilkeä, nopea ja fiksu Pikku Myy - ehkä Tove Janssonin alter ego?

Ymmärrän, että Tove Jansson ei pitänyt siitä, että samaistettiin hänen muumimaailmansa suomenruotsalaisuuden kanssa, mutta tosiasia on, että niillä on paljon yhteisiä piirteitä.

Mitä sitten tarkoittaa olla suomenruotsalainen? Mikä on suomenruotsalaisten identiteetti? Haluan puhua hetken tästä asiasta, koska täällä Unkarissa olen huomannut, että useimmat uskovat suomenruotsalaisten olevan Ruotsin rajojen ulkopuolella asuvia ulkoruotsalaisia, vastaavalla tavalla kuin Unkarilla on ulkounkarilaisia. Mutta tämä ei ollenkaan pidä paikkaansa. Suomenruotsalaiset eivät ole rajojen ulkopuolella asuvia ruotsalaisia, identiteettimme ei lainkaan ole ruotsalainen. Olemme identiteetiltämme suomalaisia, mutta meillä sattuu oleman eri kieli kuin enemmistöllä ja tapamme poikkeavat pienessä määrin suomenkielisten traditioista ja tavoista. Useimmat suomenruotsalaiset tulevat suvuista, jotka ovat asuneet Suomessa jo satoja vuosia. Ruotsihan liitti Suomen omaan valtakuntaansa jo 1200-luvulla. Joillakin suomenruotsalaisilla on huomattavasti lyhyempi historia Suomessa. Tällöin kyse on yleensä Suomeen 1800-luvun teollistamisen aikoihin asettautuneiden ulkomaalaisten jälkeläisistä tai Suomeen Venäjän vallankumouksen jälkeen tulleiden venäläisemigranttien jälkeläisistä. Esimerkiksi minulla on äidin puolelta Pietarissa, virolaisista vanhemmista syntynyt isoäiti ja Suomessa riikinruotsalaisista maahanmuuttajista syntynyt isoisä sekä isän puolelta suomalais-venäläinen isoäiti ja ahvenanmaalainen isoisä. Olen siis tyypillisen epä-tyypillinen suomenruotsalainen! Kaikki suomenruotsalaiset pitävät Suomen puolia urheilukisoissa. Ruotsihan on vihollinen numero yksi jääkiekossa! Laulamme Suomen kansallislaulun, jonka muuten sävelsi suomenruotsalainen, Pacius, ja jonka sanat kirjoitti toinen suomenruotsalainen, Runeberg. Itse asiassa valtaosa suurmiehistämme ovat olleet ruotsinkielisiä. Erityisesti kansalliseen heräämiseen liittyvät henkilöt 1800-luvun puolivälin jälkeen olivat pääsääntöisesti ruotsinkielisiä, mutta he ajoivat silti voimakkaasti Suomen, suomalaisen kulttuurin ja suomen kielen aseman vahvistamista. Olemme siis yhtä isänmaallisia kuin suomea puhuvat maamiehemme.

Nyt sitten vähän faktaa meistä: paljonko meitä on ja miten me elämme? Suomenruotsalaisia on Suomessa tällä hetkellä n. 300 000, mikä on vajaat 6 % koko väestöstä. Asumme etenkin etelä- ja länsirannikolla ja Ahvenanmaan saarilla. Manner-Suomessa on viisi ruotsinkieliseksi luokiteltua kuntaa ja 42 kaksikielistä kuntaa. Jotta kunta määritellään kaksikieliseksi tulee siinä asuvan vähemmistön muodostaa vähintään 8 % kunnan koko väestöstä. Suomenruotsalaisilla on tänä päivänä samantyyppinen sosioekonominen tausta kuin valtaväestöllä. Seka-avioliitot ovat tyypillisiä: 40 % suomenruotsalaisista miehistä avioituu suomenkielisen kanssa ja 33 % suomenruotsalaisista naisista avioituu suomenkielisen kanssa. Seka-avioliittojen lapsista 60 % rekisteröidään ruotsinkielisiksi. Outoa kylläkin suomenruotsalaiset elävät kauemmin kuin suomenkieliset: miehet keskimäärin 2,5 vuotta kauemmin ja naiset vuoden verran kauemmin. Eliniän lisäksi on tutkittu myös terveyttä ja tyytyväisyyttä elämään ja myös näissä asioissa suomenruotsalaiset vievät voiton. Selityksenä on nähty suomenkielisiä paremmat sosiaaliset verkostot. Suomenruotsalaisilla on vilkas yhdistyselämä ja tärkeitä omia instituutioita: ainutlaatuinen Folkhälsan hoitaa kaiken vauvauinnista vanhusten kotihoitoon, työväenopistot pitävät väen virkeänä laajalla kurssitoiminnallaan, omat radio- ja tv-kanavat pitävät väen hyvin informoituna, Kansankäräjät valvoo, että kielilainsäädäntöä noudatetaan ja Ruotsalainen kansanpuolue kerää huomattavan osan suomenruotsalaisten äänistä. Ruotsinkielisiä teattereita on usealla paikkakunnalla. Taustalla olevat, mm. Nokian osakkeilla rikastuneet säätiöt mahdollistavat rahallisella tuellaan sen, että voidaan tehdä paljon myös uutta ja kokeilevaa kulttuurin ja tieteen aloilla. Toinen selitys siihen, että ruotsinkieliset keskimäärin elävät kauemmin löytynee mentaliteetista. Keskustelimme asiasta päällikköni, suurlähettiläs Pekka Kujasalon kanssa ja hän analysoi asian siten, että suomenruotsalaiset kulttuuritaustastaan, perinteestään ja asuinpaikoistaan johtuen ovat "kiltempiä ja sivistyneemmän oloisia" kuin machoiluun ja uhoon taipuvaiset "metsäsuomalaiset". Seurauksena tästä suomenruotsalaiset välttyvät monilta, osin myös viinasta johtuvista "kansantaudeistamme" ja elävät kauemmin.

Suomenruotsalaisten kulttuuri on ja on ollut varsin elinvoimainen. Yksi kultakausi kirjallisuudessa, kielen kannalta tärkeimmällä alalla, oli ensimmäisen maailmansodan jälkeinen aika, jolloin ns. modernistit kuten Edith Södergran, Elmer Diktonius, Hagar Olsson, Henry Parland ja Rabbe Enckell löivät itsensä läpi. Toinen kultakausi osui 1960- ja 70-luivuille: Märta ja Henrik Tikkanen, Christer Kihlman, Johan Bargum, Claes Andersson, Bo Carpelan, Jörn Donner, Ulla-Leena Lundberg ja monet, monet muut. Tämän jälkeen on toki tullut myös uusi sukupolvi: Lars Sund, Kjell Westö, Monica Fagerholm, Eva-Stina Byggmästar. Suomenruotsalainen teatteri on viime vuosina tehnyt hyvää työtä. Erityisesti freelance-ryhmät kuten Viirus ja Mars ovat toteuttaneet monta vahvaa produktiota. Aivan viime vuosina on jopa tehty suomenruotsalaisia elokuvia, mikä on uusi ilmiö. Radiokanavat Radio Vega ja Radio Extrem ovat monella tapaa olleet edelläkävijöitä. Tärkeitä suomenruotsalaisten jokapäiväisessä elämässä ovat aamulehdet: pääkaupungissa ilmestyvä Hufvudstadbladet ja aluelehdet.

Suomenruotsalaisuudella on siis hyvä asema Suomessa. Perinteiden ja historian lisäksi tärkeän pohjan luo perustuslaki ja kielilainsäädäntö. Tänä vuonna tuli voimaan uusi kielilaki, joka entisestään korottaa viranomaisten kielitaitovaatimuksia vähemmistökielen osalta. Yhteiskuntapoliittisessa keskustelussa nousee silloin tällöin esiin kysymys "pakkoruotsista". Joidenkin suomalaisten (ensisijaisesti suomenkielisten, mutta myös eräiden ruotsinkielisten) mielestä on turhaa, että ruotsin kieli on sisällytetty pakollisena koulujen opetusohjelmaan. Minusta tämä asenne on outo. Samalla logiikalla voisimme puhua pakkomatematiikasta, pakkohistoriasta, pakkobiologiasta jne. Koulun tehtävähän on antaa monipuolinen yleissivistys. Tavoitteena tulisi olla koulutuksen tason nostaminen ja oppilaiden osaamisen laajentaminen. Kaksikielisessä Suomessa tulisi näin ollen olla itsestään selvää, että molemmat kielet ovat pakollisia kouluissa. Suomenkielisten intressissä on oppia ruotsia, koska heille on tärkeätä saada mahdollisimman hyvä ja laaja koulutuspohja kansainvälistyvässä maailmassa. Ruotsinkielisille kyse on myös eloonjäämisestä. Mikäli ruotsin kieli ei olisi pakollinen, opiskelisi yhä harvempi sitä ja vähitellen ei olisi muuta vaihtoehtoa kuin alentaa julkisen sektorin kielitaitovaatimusta. Tämä vaikeuttaisi entisestään ruotsinkielisten mahdollisuuksia asioida hallintoviranomaisten, tuomioistuinten, sairaalaoiden ja vanhustenkotien työntekijöiden kanssa omalla kielellä.

Minkälainen on sitten "tyypillisen" suomenruotsalaisen elämä? On aina vaarallista yleistää, mutta elämänkulku saattaisi olla seuraavankaltainen: ensin esimerkkihenkilömme käy ruotsinkielistä peruskoulua. Hänen ensimmäinen muu kielensä on joko suomi tai englanti, toinen näistä seuraa sitten pian perässä. Esimerkkihenkilömme opiskelee joko suomeksi tai ruotsiksi. Mikäli hän preferoi opiskelua ruotsinkielellä ovat tosin vaihtoehdot vähäisemmät. Monessa tapauksessa periaatteessa ruotsinkielinen opinto-ohjelma tarkoittaa sitä paitsi sitä, että luennot ja tenttikirjat ovat suomenkielisiä - elleivät ne sitten ole englanninkielisiä. Opiskelun jälkeen esimerkkihenkilömme siirtyy työelämään ja viimeistään tässä vaiheessa hänen olisi kyllä hyvä osata suomea sujuvasti. Vain muutamilla puhtaasti ruotsinkielisillä paikkakunnilla työelämässä pärjää vain ruotsinkielellä; pääkaupunkiseudulla suomen kielen taito on välttämätön. Sitten esimerkkihenkilömme menee naimisiin ja saa lapsia. Mahdollisuus on suuri, että hänen puolisonsa on suomenkielinen. Lasten kanssa esimerkkihenkilömme puhuu ruotsia ja hänen puolisonsa suomea. Lapset käyvät ruotsinkielistä päiväkotia ja koulua - kuten useimpien kaksikielisten perheiden lapset. Esimerkkihenkilö varoo joutumasta oikeuden eteen, koska riski on suuri, että prosessi käytäisiin suomen kielellä. Kun hän vanhenee hän toivoo pysyvänsä terveenä, koska sairaaloissa ja vanhustenkodeissa ei ole riittävästi ruotsinkielentaitoista henkilökuntaa.

Tämän esimerkkihenkilön tarina voisi olla myös oma tarinani. Edelleen saatan huokaista kun ryhdyn kirjoittamaan raporttia vaikkapa Unkarin ulkopolitiikasta: miksi en voi kirjoittaa omalla äidinkielelläni? Nyttemmin töissä on yksi kollega, joka hänkin on ruotsinkielinen. Ruotsia puhun tällä hetkellä vain hänen, puolisoni ja kahden poikani sekä Ruotsin suurlähetystön kollegojen kanssa. Muuten täytyy yrittää pärjätä suomenkielellä ja olla ajattelematta kaikkia mahdollisia objektivirheitä.

Mutta plussat ovat kuitenkin monin verroin suuremmat kuin haitat. Koen olevani privilegioitunut kun saan kuulua kahteen kulttuuri- ja kielipiiriin. Suomi on onnistuneesti pystynyt ratkaisemaan vähemmistökysymyksensä. Olemme kaukana viime vuosisadan alun kieliriidoista ja katkerista kieliryhmien välisistä yhteydenotoista. Kieliriidat olivat kuumimmillaan 1920- ja 1930-luvuilla kun suomenkieliset opiskelijat kansoittivat yliopistot ja huomasivat, että valtaosa professoreista oli ruotsinkielisiä ja opetus sen mukaisesti kävi ruotsiksi. Sota yhdisti sittemmin suomen- ja ruotsinkieliset suomalaiset.

Uskon, että Suomi oman kokemuksensa pohjalta voi toimia tärkeänä esimerkkinä ja inspiraationa monelle Euroopan maalle, jossa vaikeimmat ongelmat tänä päivänä liittyvät vähemmistöjen tilanteeseen.

Foto: Wolf Ferenc