Meghalt Körmend egyik igaz barátja

2008-12-17 22:52:05


 

Meghalt Körmend egyik igaz barátja

Heinävesiben.

ERKKI KEINONENRE emlékezünk.


85 éves korában, 2008. december 12-én - sokévi szenvedés után - tüdőgyulladásban halt meg

ERKKI KEINONEN

nyugalmazott gimnáziumi igazgató úr Heinävesiben.

(1923. 08. 29. 2008. 12. 12.)

2008.12.27-én vesznek Tőle végső búcsút Szerettei, barátai, tisztelői.


Első alkalommal 1987. május 31 - június 3 közötti időben járt Körmenden a Heinävesi-i férfikórus tagjaként.

ablak bezárása

Első elnöke lett a hazautazásuk után Heinävesiben megalakult Finn - Magyar Baráti Körnek.

Erkki is és felesége: Rauni is fontos szerepet töltött be az ottani Baráti Kör megalapításá-ban, a Körmendiekkel való kapcsolat kiépítésében, fenntartásában, szélesítésében.


Több alkalommal járt Körmenden és sok jó barátot szerzett Heinävesinek is és Finnországnak is. Minden alkalommal szeretettel fogadtak és fogadnak körmendi vendége/ ke /t, családot. Vendégeit családtagnak tekintette. Végtelen közvetlensége, egészséges, fanyar finn humora, zongora tudása,

hadi élményei tették felejthetetlenné találkozásainkat.

Több alkalommal laktam Náluk. Ritkán látott, szeretett családtagként bántak velem.

Raunival együtt Ő ismertette meg velem Heinävesit, a Heinävesiben élő embereket, a 100 na-pos háborúban szerzett tapasztalatait a következőképp foglalta össze: " 1939. november 30-án a Szovjetunió megtámadta Finnországot. Az akkor négymilliós finn nép ellenállt a hatalmas túlerőnek és a három és fél hónapos háborúban, hősiességével ámulatba ejtve a világot, példát szolgáltatott arról, mire képes egy kis nép, ha függetlenségét kell megvédenie. A finn katona gyenge fegyvereivel a kb. 1 200 km hosszú fronton megállította és visszaverte az ágyuk ezreivel, tankok és repülőgépek szá-zaival, óriási emberfölénnyel rohamozó ellenséget. Életre - halálra szóló harc folyt, amilyet Európa története keveset ismert." A 100 napos háborúban kétszer sebesült meg. A második alkalommal tüdőlövést kapott.

Hadi tettei miatt is, tanári tevékenysége miatt is köztiszteletnek örvendett. Minden finn isme-rősöm is büszke - velem együtt - barátságára.

Legutóbb ez év szeptemberében találkoztam Vele Heinävesiben. Örömmel tapasztaltam, hogy elhagyhatta az ágyat és járókeret nélkül tudott menni. A régi közvetlenséggel, szeretettel fogadott. Megszokott huncut mosolyával hívott be nappali szobájukba és határtalan örömmel mutatta meg álmai vágyának: a fehér zongorának, kicsinyített mását, melyen azonnal játszott is egy általam nem ismert szép művet.

Közösen beszéltük meg több alkalommal is, hogyan alakítsuk városaink, baráti köreink kapcsolatát, hogy minél eredményesebb, felejthetetlenebb legyen minden résztvevőnek. Nagy híve volt a több lábon állásnak:

Véleménye szerint: Már gyermekkorban meg kell kezdeni a találkozásokat, hogy felnőtt korra kitel-jesedjen a kölcsönös kapcsolat. Erre voltak jók a diák találkozások.

Szeretettel bábáskodott a két egyházközség kapcsolatának kialakításánál, szorgalmazta az egyházközségek tagjainak, valamint a két város vezetőinek személyes találkozásait.

Minden Heinävesibe utazó körmendi csoportból legalább egy főt fogadtak csodálatos otthonuk-ban szállásra és teljes ellátásra. Személyesem is részt vett, feleségével: Raunival együtt Heinävesi-ben a programok lebonyolításában.

Számon tartotta magyar barátai születés és névnapját. A karácsonyi, új évi és húsvéti üdvözle-tekről soha nem felejtkezett meg. Nem lehetett megelőzni ebben.

Halálával nagy űrt hagyott maga után. Emlékét megőrizzük. Nyugodjék békében!


Körmend, 2008. december 17.

Bán Miklós                                              Pintér Pál

A Körmendi Magyar - Finn Baráti Kör

titkára                                                         elnöke.