Páratlan produkció!

2008-02-29 22:52:34


  Anssi Tikanmäki filmzenekara és Aki Kaurismäki Juha című filmje Magyarországon!


Március elsején a Művészetek Palotájában Anssi Tikanmäki filmzenekarának élő aláfestésével Aki Kaurismäki legendás némafilmje a Juha kerül vetítésre. Magyarországon először és egyetlen alkalommal 2008.03.01!


A Finnországban és külföldön is jól ismert Anssi Tikanmäki Filmorchestra 1986-ban alakult. A zeneszerző több finn filmrendező produkciója alá is komponált, egyik legterjedelmesebb munkája filmzenei szempontból a Juha című némafilm. A zeneszerző a 80-as években kezdett együtt dolgozni Aki és Mika Kaurismäki rendező testvérpárral.


A némafilm és az élő zenei aláfestés intenzív mozi- és koncertélményt nyújt együtt. A szemünk láttára a helyszínen születő zene és a mozivásznon felvillanó némafilm képei egy olyan világba kalauzolnak minket, amely teljesen különbözik a már hagyományossá vált mozielőadásoktól. Az 1920-as éveket éljük meg, amikor a zenekar a filmvászon és a közönség között elhelyezkedve a film cselekményét zenével teszi dinamikussá.


A kilenc zenészből álló Anssi Tikanmäki Filmorchestra repertoárjába a zeneszerző által az 1920-as évek klasszikus némafilmjei alá komponált művek tartoztak. Az 1999 Juha elkészülése után a zenekar több nemzetközi filmfesztiválon is nagy sikerrel szerepelt.


Aki Kaurismäki rendezésében készült Juha már a negyedik filmváltozata Juhani Aho 1911-ben írt drámájának. A filmben a csendes és dolgos Juha feleségével Marjával nyugodt, békés életet él, Marját azonban elcsábítják és a férje a keresésére indul. A film egy klasszikus tragédia, amelyben Anssi Tikanmäki pompás zenéjének segítségével hatásosan fejeződnek ki az érzelmek.


A Juha némafilmmel sokat foglalkozott a nyilvánosság, ami nem is csoda, hiszen az elmúlt 50 évben némafilmet komolyan nem készítettek. Egy interjú során a rendező kiemeli, hogy a némafilm készítése nem jelenti azt, hogy a filmből kihagyják a dialógusokat. "A vége már csak egyszerűsítés volt, a lényegtelen dolgokat kihagytuk. A Juha az egy olyan film, amelyben zene és válogatott hangok vannak, nem némafilm [...] Azt mondják, hogy a művészet lényege az egyszerűsítés. Nem tudom, hogy ez igaz e, de ha valamit teleaggatunk felesleges dolgokkal, akkor senki nem veszi észre a lényeget. Az én filmjeimben ez a szolidaritás."



Forrás:


Anssi Tikanmäki Filmorchestra :
http://www.anssitikanmaki.com/English/Ato.htm


Juri Nummeli interjúja :
http://jurinummelin.blogspot.com/2006/06/aki-kaurismen-haastattelu.html


Anssi Tikanmäki Orchestra:
http://www.anssitikanmaki.com/English/Atfo.htm