Finnagora hírlevél 2007. augusztus

2007-08-18 19:01:50


Idén is sikeres volt a Sziget Fesztivál


Augusztus 8-tól 15-ig virított a közép-európai fesztiválpaletta legnagyobb és legszebb színfoltja, a Sziget Fesztivál. Az első napok esőzéseinek fittyet hányva, a jubileumhoz méltó programokkal ünnepelte tizenötödik születésnapját a rendezvény. A hét nap alatt összesen 371 ezer látogató volt kint a fesztiválon.

Az idén három millió eurós programköltségvetésű Sziget a nemzetközi fesztiválmezőny jelentős résztvevőjévé nőtte ki magát. A színvonalas művészeti programok, a laza hangulat, a jó szervezés és a viszonylag kedvezményes árú hetijegy ismét európaiak ezreit vonzotta ide, akik között becslések szerint nyolcszáz finn is volt. Augusztus 9-én pedig már négymilliós volt a mindenkori "szigetelők" népes tábora. "Finn nézőpontból a Sziget érdekes és egyedi esemény, továbbá a programok nem szorulnak be a rock-műfaj szűk keretei közé. Az 'új-európai' fesztiválok sorában egyedül ezt ismerik jól Finnországban" - mondja Juhani Merimaa, a finnországi rock egyik legjelentősebb szereplője. Merimaa többéves fesztiválszervezői tapasztalattal rendelkezik, és rutinos Sziget-látogató.

A finn együttesek közül a Värttinä már ötödször lépett föl a Szigeten - energikus és profi koncertet adtak, mint mindig. A Värttinänek komoly rajongótábora van Magyarországon és a szomszédos országokban. Mari Kaasinen, a mostani trió énekese és egyben az együttes egyik alapítótagja szerint "Olyan, mintha hazajönnénk. Nagyon örültünk, hogy ismét meghívtak minket a Szigetre"!

varttina2


Finnováció - hírek a finn gazdaságról és oktatásról Magyarországon

Új szolgáltatás indul a magyar gazdasági és oktatási szakemberek számára: Finnováció címmel havonta megjelenő elektronikus hírlevél kiadásába kezd a Finnagora. Az újság a finn gazdasági élettel, oktatással és kutatással kapcsolatos híreket kínál tömör formában, magyar nyelven.

A Finnováció olyan információkat tesz hozzáférhetővé az érdekeltek számára, amelyek csak finnül lennének elérhetőek. A hírlevél témái között szerepel majd a világszínvonalú finn iskolarendszer, a jóléti szolgáltatások exportja és a technológiai innovációk. Hanna Helavuori, a Finnagora igazgatója szerint "Csak mostanában kezdődött meg a finn oktatási kompetencia kereskedelmi hasznosítása. A jövőben a szolgáltatásexport jelentősége is növekedni fog: exportcikk válhat a finn jólétből. Egyelőre azonban más Európai Uniós és OECD-országokhoz képest Finnországban alacsony a szolgáltatásexport mértéke." A hírlevél másik célja az, hogy jóval láthatóbbá tegye a Magyarországon jelen levő finn vállalkozásokat. Nem akármilyen cégekről van szó, hiszen például az itt működő finn technológiai ipari vállalatok mintegy 12 000 főt foglalkoztatnak.

A Finnováció-hírlevél első száma szeptemberben jelenik meg, és kérésre minden érdeklődőnek e-mailben megküldjük. A szolgáltatás ingyenes. További tájékoztatás
Ilona Wakonen programfelelőstől kérhető.

Tamperei Színházi Fesztivál a finn drámaművészet legjobbjaival

Aktív résztvevője volt a kortárs finn dráma az augusztus 6. és 12. között lezajlott
Tamperei Színházi Fesztiválnak. A nemzetközi szakmai fesztiválon a finn színházi évad legjobb előadásai közül több is szerepelt, többek között Laura Ruohonen Yksinen (Nem semmi), Juha Siltanen Huora (A kurva), Marjo Niemi Kaikki se rakkaus mikä sinulle kuuluu (Mindaz a szerelem ami neked jár), valamint Sofi Oksanen Puhdistus (Megtisztulás) című darabja (képünkön). Külföldi szemüvegen át is vizsgálhattuk a finnséget: Aki Kaurismäki Gomolygó felhők című filmjének történetét a Schauspiel Essen színház adta elő, Leea Klemola Kokkolája pedig észt interpretációban került színpadra. Erős volt a mezőny, sok nagyágyú jelenlétével: kevés fesztivál büszkélkedhet egyszerre a belga Johan Simons, a lett Alvis Hermanis, az olasz Emma Dante és az orosz Vladimir Pankov sztárrendezők darabjaival.

Kovács Krisztina dramaturg a Finnagora meghívásából részt vett a fesztiválon. "Nagyszerű volt személyes kapcsolatokon keresztül betekintést nyerni abba, hogy miről is beszélnek napjainkban a finn drámaírók és rendezők, milyen kontextusban mozognak" - mondja a magyar dramaturg. Nagy hatással volt rá az, hogy milyen régóta jelen vannak és mekkora szerepet töltenek be a női finn írók a kortárs drámában: "Magyarországon nem tisztelik és nem is veszik komolyan a színdarabokat író nőket." Kovács Krisztina különösen figeyelemre méltónak tartotta a finn darabokban megjelenő kitűnő, sokoldalú női szerepeket. "A finn nők stabil társadalmi helyzete a színpadon erős, aktív nőalakokban jelenik meg."

Kovács Krisztina fesztivállátogatásának hamarosan kézzelfogható eredménye lesz Magyarországon - már készülőfélben van a kortárs finn drámák antológiája, és ő részt vesz a darabok kiválasztásában.

teatterikesa sofi oksanen


Finnország átáll a digitális televíziózásra

2007. szeptember 1-jén Finnország átáll a
digitális rendszerben történő televíziós műsorszolgáltatásra. Európában Finnország válik meg elsőként az analóg adásoktól, jelentős lépést téve ezzel az információs társadalom irányába. A nagyívű változás egészen a háztartások szintjéig érezteti hatását, ahol hamarosan a jelenlegi csatornák sokszorosa lesz fogható. A digitális műsorok vételéhez szükséges dekódert július végéig a televízióval rendelkező háztartások 73 %-a szerezte be.

Az állampolgárok szempontjából komplikáltnak és drágának tűnő technológiát nem kímélte a kritika, éppen ezért többek között a Közlekedési és Távközlési Minisztérium kampány során igyekezte ismertetni a digitális televízióval kapcsolatos új fogalmakat. Ugyanakkor megdöbbenést váltottak ki bizonyos engedmények - a kórházak kórtermeiben például még három évig foghatóak lesznek az analóg adások is. A szakterület érintettjeivel szemben is nagy kihívást támaszt a digitális televízió, viszont ígéretek szerint hosszú távon takarékos az új technológia, amely a finn televíziónézők képernyőire a mostaninál jobb minőségű képet és hangot varázsol majd.

Magyarországon egyelőre nincsen pontos terv arról, hogy mikor köszönt be a digitális televíziózás korszaka; az átállással kapcsolatos stratégia és az új médiatörvény készülőfélben van. A jelenlegi információk szerint 2010-ig fokozatosan, területenként szűnnek majd meg az analóg adások. Az EU által előirt határidő értelmében 2012-ig kell áttérni a digitális műsorszórásra.

sulevi


Sulevi Peltola, a népszerű színművész segítségével vezetik be a finneket a digitalis technológia kunsztjaiba egy humorral fűszerezett kampány során.

 

Kiállítás nyílt a "Határeset" nemzetközi képzőművészeti szimpózium gyümölcsöző műalkotásaiból

A szimpózium immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre Magyarországon és a hagyományokhoz híven Felsőörs nyújtott neki helyszínt a Balaton északi partján. Az idei nyári találkozó címe Határeset volt. Nemcsak finn és magyar, hanem szlovák és svéd művészek is részt vettek a téma feldolgozásában. Számos műfajt és különböző munkamódszereket képviseltek - a rajztól és a festészettől kezdve a fényképészetig és a videóművészetig. A szimpóziumot a Finn
Festőművészek Szövetsége és a Tölgy nemzetközi kulturális egyesület szervezte.

A Határeset legérdekesebb műalkotásait a budapesti Inda Galériában mutatják be. Az idei szimpózium rendkívül magas színvonalú volt. "A szimpózium kitűnő munkamódszer, mert koncentrált, a hétköznapok rutinja alól felszabadult alkotást tesz lehetővé. Ez, csakúgy, mint az összhang, meglátszik a végeredményen" - mondja Lauri Uusitalo, az egyik résztvevő fiatal finn művész. A kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg.

marjahakala

Marja Hakala: Light and Heavy Thoughts

 

A hónap rövidhírei