Finnagora hírlevél 1/2006

2006-01-24 19:40:41


Januárban textiltervezés, februárban különös népi játékok

A vezető finn textil- és ruházati cég, a Marimekko többek között látványos nyomott anyagairól ismert. A Marimekko textiljei szerepelnek januárban a Finnagorában. Hatalmas, az üvegtáblákat befedő textilfelületekként láthatjuk Maija Isola az 1960-as évekből származó klasszikusait, valamint a fiatal tervező, Maija Louekari díjnyertes Moments textiljét.

Február 3-án nyílik a Finnagorában Bruno Maximus Különös népi játékok című kiállítása. A képzőművész Maximus saját stílusát hipnorealizmusnak nevezte el, amely a naivizmus, a fantázia és a szürrealizmus közötti mezsgyén mozog. A Budapestre érkező alkotások a finn néplélek szélsőséges megnyilvánulásait mutatják be a tűzforró szaunától egyenesen a tó jegébe vágott fagyos vízű lékig. A festményeken egyebek mellett asszonyt cipelnek, gulyát hívogatnak, vizet dobnak a szauna tűzforró köveire, a hangyabolyonülésben versenyeznek és mocsárban űzik a focit. A megnyitón bemutatjuk a finn népi játékokról szóló könyvet is. A furcsa sportágakkal közeli ismeretségbe lehet kerülni: a Finnagora belső kertjében játékos sportbemutatót tartunk a mobiltelefonhajítás sportágáról.



Felemelő lékúszás (olaj, vászon), 50 x 70 cm, 2005

Gazdasági együttműködés finn fejlesztési társaságokkal

A
Jykes (Jyväskyläi Regionális Fejlesztési Társaság) és a Finnagora tavaly megkezdett együttműködése az idén folytatódik. Májusban Budapesten gazdasági fórumot tervezünk, ahol elmélyülünk abban a témában, hogy miért vonzó célpont Magyarország a finn befektetők számára. A fórumon tájékoztatást adunk a magyar piacok sajátságos jellemzőiről és az ezek nyújtotta lehetőségekről a finnek számára.

A tavasz és nyár folyamán beindul a Finnagora gazdasági hírszolgálata a finn fejlesztési vállalatok részére. A Jykes ötletéből született szolgáltatás célja a finn mikro- és kisvállalkozások friss tájékoztatása a nemzetközi üzleti életről és a magyar piacokról. A rendszeresen megjelenő finn nyelvű hírlevélbe különösen a finnek érdeklődésére számot tartó információkat válogatunk, valamint elemzéseket a magyar gazdasági környezetről és a vállalkozási lehetőségek változásairól. A hírszolgáltatási projekt ígéretesen indul: máris négy regionális fejlesztési társaság vesz részt. A hírszolgáltatásról további tájékoztatást Bogdán Lilla vezető tanácsadótól lehet kapni.

A skandináv országok gazdasági példákként szolgálnak az Európai Unióban

A skandináv gazdaságok példaszerűek Európában. Az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, Joaquin Almunia január 11-én kijelentette, hogy az 1990-es évek szigorú észak-európai gazdasági reformjai példát állítottak Európa elé.

Az Európai Bizottság évente értékeli, hogy a tagországok hogyan tartják be az 1997-es stabilitási és növekedési egyezményt. Almunia biztos január elején a jelentés megjelenésének alkalmából nyilatkozott. Az értékelés Finnország felülvizsgált stabilitási, valamint Svédország, Dánia, Magyarország, Szlovákia és Csehország felülvizsgált felzárkózási programja alapján készült. Almunia szerint a Bizottság "nagyon nagyon elégedett Finnország, Dánia és Svédország előmenetelével". Ezen országok államháztartása a többi országhoz hasonlítva rendkívül jó állapotban van és felkészültek többek között az elöregedés jelentette kihívásokra, vélekedett a biztos.

 

The Five Corners Quintet - dzsessz érkezik Helsinkiből Budapestre

Az öttagú helsinki dzsesszegyüttes 2005-ben vált széles körben ismertté Finnországban és nemzetközileg egyaránt. Az együttes most Budapesten is próbára teszi vonzerejét:
európai turnéja keretében február 4-én lép fel az A38 állóhajón.

A The Five Corners Quintet egyesíti a táncra alkalmas és a mai számokat az elmúlt korszakok míves zenélésével. Ily módon jön létre zenéjük, amely az 1950-60-as évek fordulójának klasszikus swinglemezeire emlékeztet. Az együttes a kiváló kritikai fogadtatásban részesített, úttörő érdemeket szerzett Nuspirit Helsinki kollektíva része. "Chasin' the Jazz Gone By" című nagy sikert aratott első lemezükön neves művészek közreműködnek.

Az együttes zenéjét tavaly ősszel rengeteg klubfellépésen élvezhették Finnországban. A 2005-ös év a köztársasági elnök függetlenségi napi ünnepi fogadásán adott felllépésükben érte el csúcsát.


Új nanotechnológiai kutatóközpont Miskolcon

Miskolcon nanotechnikával és annak alkalmazásaival foglalkozó kutatóközpont nyílik. Korábban a város a nehéziparra alapozott, ám ma már különösen az alkalmazott természettudományos egyetemi központként betöltött szerepe egyre nő. A technológiai és innovációs projekteket támogató Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a hároméves kísérleti projektet 1,8 milliárd forinttal finanszírozza. A támogatás célja a nanotechnológiai kutatók oktatásának elősegítése Kelet-Közép-Európában. Az új központ a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány helyiségeiben kezdi meg működését, amely jelenlegi információink szerint már nyáron beindul.

Az atomok szintjén történő anyagátalakításra alapuló nanotechnológiát a jövő fejlett ipara egyik húzóerejének tartják. A tudományterület nemzetközi kutatási palettáján a finn kutatók fontos szerepet játszanak. A nanotechnológiát egyre újabb és újabb üzleti területeken használják fel: az orvostudományban célzott gyógyszereket hoznak létre nanotechnikai alkalmazásokkal, a molekulák átalakításával a szennyeződést taszító vásznat állítanak elő a textilipar számára, a napkrémekben alkalmazott nanorészecskék pedig az ibolyántúli sugárzás bőrbe jutását akadályozzák meg.

Új helyen a Finnair irodája

Ezúton tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy irodánk 2006. január 1-vel új helyre költözött. Címunk: 1052 Budapest, Millennium Center, Pesti Barnabás út 4., 3. emelet. Egyéb elérhetöségeink változatlanok maradtak.

A
Finnair irodáját a legkönnyebben a Váci utcáról lehet megközeliteni, a Taverna szállodával szembeni bejáraton kell bejönni az épulet közepéig. Jobbra a lift mögött található egy recepciós pult, mögötte egy másik lift, amely feljön a harmadik emeletre.

A hónap rövidhírei