Elhunyt Kovács Károly

2005-12-05 15:47:19


A mai napon tragikus körülmények között elhunyt a Nagykanizsai Magyar-Finn Baráti Kör egyik alapító tagja, Kovács Károly. 2006. január 2-án lett volna 80 éves.

A Magyar-Finn Társaságon belül is nagyon sokan ismerték közkedvelt Karcsi bácsinkat.
Az alapításunk, 1986. jan. 15-e, óta nagy lelkesedéssel dolgozott a magyar-finn kapcsolatokon. Sokszort járt Finnországban, ahol négy városban vannak barátai. Oulu városában festmény kiállítására is sor került, melynek képeit a helyi szociális otthonnak adományozta. Finn barátaival több napos gyalog túrán vett részt még néhány évvel ezelőtt az Urho Kekkonen nemzeti parkban. Most is egy magyar és finn témájú festmény kiállítás anyagán dolgozott, melyet a zalaegerszegi  skanzenben szeretett volna megrendezni. Közép fokú szinten megtanúlta finn nyelvet és ezt oktatta is.
Felejthetelen volt számunkra az, hogy milyen sok finn dalt tudott eljátszani hegedüjén és eldalolni azokat emlékezetből. Számtalanszor játszotta el különböző alkalmakkor a finn himnuszt, melynek  szövegét magyarúl és finnül már gyerekkora óta énekelte valamint Sibelius Finlandia-ját.
Valóban egy igazi finn barátot, finn "höperö"-t vesztettünk el, akikből már csak nagyon kevés van az országban.
Nagyon fog hiányozni nekem személy szerint, a körünk tagjainak és az összes magyarországi finn barátnak! Sosem fogjuk elfeledni!

Vincze József
Nagykanizsai Magyar-Finn Baráti Kör
titkára