Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Pécsett történt

  nyomtatási kép

Pécset történt.

Kedden este a Dóm Kőtárban adták át a Tüke-díjat. A Tüke Alapítvány a pécsi polgárok ajánlásának figyelembe vételével úgy döntött, idén a Multi Alarma alapítója, Zsolt László kapja a rangos elismerést. Az Ifjúsági Tüke-díjat Szabó Attilának ítélték. A civil szervezet részére adományozott elismerő oklevelet és emlékérmet az idén 45 éve alapított Pécsi Magyar - Finn Társaság, kapta, Végh József Tüke Emlékérmet vehetett át az ünnepségen.


A képen: Dr. Végh József, Anja Haparanja Haparanta (a Pécs Magyar - Finn Társaság elnöke), Zsolt László (alapítvány alapítója) és Szabó Attila, Ifjúsági Tüke-díjat kapta.

 A kuratórium döntése értelmében idén az elismerésben részesülő civil szervezet, a fennállásának 45. évét a közelmúltban ünneplő Pécsi Magyar-Finn Társaság.

Az indoklása szerint Pécs város mindenkori vezetői, polgárai, alkotóközösségei számára hasznos, önzetlen munkájukért, köszönetünket és megbecsülésüket fejezik ki, a társaság korábbi és jelenlegi vezetőinek, tagjainak.

Köszönetüket arra alapozzák, hogy a Lahti magyarbarátok kezdeményezésére, a magyar finn barátok már az ötvenes évek második felében - akkor szinte teljesen szokatlanul, - közösen, azon munkálkodtak, hogy Pécs és Lahti városok közössége egymásra találhasson.

Ez a testvérvárosi kapcsolat közel 65 éve, a finnek és a magyarok széles körű baráti együttműködésének köszönhetően jöhetett létre, elindítva más magyar városok partnerkapcsolatait is.

A kuratórium a Magyar-Finn Társaság pécsi közösségében több évtizeden keresztül végzett kimagasló munkájáért Tüke Emlékérmet adományozott a társaság örökös tiszteletbeli elnökének dr. Végh Józsefnek, a társaság megalakításában, eredményes, sok színű működtetésében betöltött elévülhetetlen érdemei, valamint a Pécs és Lahti közötti testvérvárosi kapcsolat életre hívásában tanúsított példaértékű, lelkes tevékenysége elismeréseként, városunk hírnevének öregbítéséért.





A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !