III. Juhannus-nap
Veszprémi Magyar-Finn Egyesület,
III. Juhannus-nap 2018. június 23.
A Juhannus-napot a Veszprémi Magyar-Finn Nonprofit Egyesület 2016-ban
rendezte meg először. Ebben az évben Veszprém volt a Finnugor Kulturális
Főváros.
A Kolostorok és Kertek Kft. hathatós segítségével a Veszprém-völgyben immár
harmadik alkalommal lobban fel a tó közepén a máglya.
Ez az ünnep Finnország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, ami éppen Szent Iván
napjára esik. A nyár ezen időszakában az északi területeken, a sarkkörön túl, a
Nap több héten át a horizont fölött van. A nyár
leghosszabb napját köszöntendő az emberek örömtüzet, úgynevezett Juhannus
máglyát gyújtanak. Szokás szerint a legöregebb csónak képezi a máglya alapját,
amelyre a több méter magas faágakat halmozzák fel. A tűz körül táncolnak, kolbászt
sütnek. Ezt a hagyományt kívánja a VEMAFI összevetni a hazánkban ismert Szent
Iván éji tűzgyújtási szokással. A máglyát minden évben Veszprém város
polgármestere gyújtja meg.
A Juhannus-napi események késő délután kezdődnek. A
máglya meggyújtásáig műsor, megnyitó, gyerekeknek kézműves foglalkozás,
valamint Csizmahajító és Asszonycipelő versenyek zajlanak, valamint a Jezsuita
templomban hangversenyt és kiállítást szervezünk. Este fáklyás felvonulás veszi
kezdetét a KABÓCA Bábszínház művészeinek felvezetésével a Tiszteletbeli Finn
Konzulátus – a Villa Medici Hotel - elöl a tóig.
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |