Négy keréken Finnországban II.
Erre a zenei fesztiválra kapott meghívást a Magyar – Finn Baráti Kör egyesülete és a város. A végső döntés a kibővített „ Percsák zenekar” mellet szólt. Horváth „Percsák” Sándot, Horváth Szabolcs, Németh Géza ( Öcsi), Horváth Ferenc. A Cimbalom, nagybőgő, billentyűs hangszerek szállítása okozott fejtörést. Így keletkezett az ötlet kisbusszal lehetne a zeneszerszámokat rugalmasan kiszállítani.
Mikor felmerült e lehetőség, szinte azonnal rávágtam, hogy menjünk, azért is, mert autós feelingről nem akartam lemondani.
A másik ok, aminek időszerűsége van, hogy a Körmendi és a Heinävesi Baráti Kör megalakulásának 30. évfordulója, illetve a Finn állam függetlenségének 100. évfordulója, lesz 2017- ben, ezzel is méltó képen lehet ünnepélyesé tenni. A kétéves program sorozatunknak első programja, ezzel indítunk a megemlékezések és a rendezvények sorában.
Még egy magyar vonatkozású emlék buzdított, az úgynevezett Téli háború idején magyar önkéntesek mentek harcolni, segíteni Finnországnak. Ha nem is ezen az útvonalon értek finnbe, de a történelem eseményei összekapcsolódhatnak. A téli háború vagy orosz–finn háború 1939. november 30-án kezdődött, három hónappal a II. világháború kitörését követően. A 344 főből álló zászlóalj 24 tisztet illetve tisztjelöltet, 52 altisztet, 2 orvost, 2 tábori lelkészt és 264 fő legénységi állományú egyént foglalt magába.
A sok tervezés és térképezés után több mint 5000 km jött ki, valahogy így vágunk neki a hosszú útnak. Riga környékén Bauska nevű városba egy rövid éjszaki pihenőre is időt kell szakítani. De másnap Tallinból 13.30 órakor indul a komp, amit mindenképpen el kell érni vagy vesztünk egy egész napot. Ha minden a tervezés szerint megy, akkor este 20 óra környékén Heinävesiben lehetünk.
Utunk során azért a lényeges és érdekes látnivalókra is időt kellett szakítani. Azért még is csak 6 országot szelünk keresztül, de számolhatunk 8 - at is.
Körmend – Krakkó – Varsó (860 km)
Utazás Szlovákián át Lengyelországba. Utazás közben rövid sétát teszünk Krakkóban, ahol megnézzük az Óváros főbb nevezetességeit (Posztócsarnokot, Városháza tornyát, a Mária-templomot). A városnézés után tovább utazunk Lengyelország fővárosába Varsóba.
Varsó
– Keresztek hegye – Riga (650 km)
A térség legjelentősebb katolikus zarándokhelyén a Keresztek hegyénél tartunk pihenőt. A Litván Golgotának is nevezett 10 m magas dombon a becslések szerint 100 ezer különböző méretű és anyagból készült kereszt áll.
Rigában, a Baltikum legnagyobb városában, amely 2014-ben Európa kulturális fővárosa. Sétánk során felkeressük az UNESCO Világörökség listájára felkerült Rigai óvárost, megnézzük a Szent Péter templomot, a Városháza épületét, a Feketefejűek házát és a Rigai Dómot,
Riga – Tallinn (300 km)
Észtország
fővárosába Tallinnba.
A
városban találhatónagyobb jelentőségű emlékhelyek,, a
Castrum Danorum-ot,
a Várkastélyt, a Tallinni
dómot,
az Alekszandr
Nyevszkij ortodox katedrálist,
a késő gótikus Városházát,
a nőtlen kereskedők céhének székházát, a Feketefejűek
házát
és a Szent
Olaf-templomot.
A kétnapos út vége felé mikor már finn földön jártunk alig 100 km Heinävesitől és a csoport másik fele is megérkezett Helsikniből Pieksämäkibe ahol a finn barátok várták őket autókkal szinte tervezést megszégyenítő pontossággal ők balról mi meg jobbról fordultunk rá a Heinävesibe vezető útra. A polgármesteri hivatalnál vártak barátaink egy kis frissítő és harapni való társaságában.
A zenei fesztivál programjára érkező küldöttség kisebb részét alkottuk 4 fő, a többiek 9-en repülővel indulnak útnak. A részvevők a hagyományokhoz híven családoknál voltak elszállásolva 8 napig együtt éltünk a finn családokkal. A hangverseny sorozat Henävesi szép fatemplomijában volt és a jótékonysági csatornaevezés mellet egy 70 darabból álló magyarországi viseletekből összeállított fénykép kiállítást is vittünk. Amely a városban került kiállításra, majd a környező települések is megismerkedhettek a kiállítás anyagával.
Egy meglepetés program is volt ahol három baráti egyesület találkozott Heinävesi-Körmend Siilinjärv –amely Hajdúböszörmény testvér szervezete. Ezen az ünnepségen adományozták Bebes István polgármester úrnak a finnországi Finn –Magyar társaság ezüst kitűzőjét.
A zenei fesztiválon olyan híres énekesek léptek fel, mint Juha Kotilainen basszus, Jaakko Ryhänen basszus, Helsinki szimfonikus zenekar kísérte őket. A körmendi zenekar minden nap műsorával szórakozatta a közönséget, felléptek kórházban, városközpontban, Kermankeidasban az ottani étterembe, Ylämylly városban Heinavestől 60 km egy magyar étterembe. A virtuóz hegedű és cimbalom szólókat mindig vastapssal jutalmazta a közönség, de a híres operaénekesek is elismeréssel adóztak a hangszerek virtuózainak. Érdekessége még is a déli 12.00 órai Piknik-koncertnek volt ( a Pikkili parkban ez a városközpontban található) ez egy zöld övezeti tér ahol a zenekar játszót és a városlakók plédeket hoztak, elemózsiás kosarakat majd falatozva a plédeken ülve hallgatták a magyar zenekar műsorát. A több mint egy hetes program során lehetőség volt újra megnézni a Valmo kolostort, , a finn szesz törvény értelmében csak az állam állíthat elő szeszt és 6% -ost a szerzetesek, az utóbbi 2 évben engedélyezték a Valamoi szerzeteseknek, hogy Whiskyt állthatnak elő 45 – 60 szeszfok között a kostolás finom és nagyszerű programnak ígérkezett,. a Rantasalmiben található EU támogatással épült idegenforgalmi komplexust. Amelyben szállodák, éttermek, szabadidő eltöltésére alkalmas játékpályák, kikötő is található.
Már évek óta hagyomány, hogy magyar hajó is részt vesz a csatornaevezésen Kerma-Säynämä végállomással, ez egy 3- om napos evezés a finn tavakon-csatornákon keresztül, idén az utolsó 26 km távra neveztünk melyet sikeresen teljesítettünk.
A haza utazás is két csoportba történt a 9 fő vonattal indult Helsinkibe majd repülővel haza, mi 4 én újra kocsiba szálltunk megrakodva elindultunk a Heinävesi-Helsinki-Tallinn-Riga-Varso-Pozsony-Körmend 2400-2500 km útnak hazafelé.
Támogatóink:
Körmend Város
Önkormányzata
Elixír Patika
Joó
Építőanyag és Teherfuvarozó
AK autócentrum
Körmend
Maxmédia kft.
Babati és Társa
Kft.
és még sokan mások.
Képek az útról a képgalériában (Képgaléria / rendezvények / 4 keréken Finnországban)
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |