Élet Finnországban
150 éve született a legnagyobb finn zeneszerző: Sibelius
1865. december 8-án született a finnek legnagyobb zeneszerzője, Jean Sibelius. Születésnapja a finn zene napja és egyben zászlós ünnep Finnországban.
Jean Sibelius Hämeenlinnában született 1865. december 8-án, és Järvenpää településen, feleségéről elnevezett házában, Ainolában hunyt el 1957. szeptember 20-án. Christian Gustav Sibelius orvos és Maria Charlotta Borg gyermekeként látta meg a napvilágot Johan Julius Christian Sibelius néven. Édesapja két és fél éves korában elhunyt, így édesanyjuk egyedül nevelte fel három gyermekét.
Felmenői között svédek és finnek is voltak, otthon – az akkori szokás szerint – svédül beszéltek, csak 8 éves korában tanult meg finnül. Hétévesen kezdett zongorázni, 14 évesen hegedülni tanult. Egyes források szerint 10, mások szerint 16 évesen, 1881-ben írta első darabját hegedűre és csellóra Vesipisaroita (Vízcseppek) címmel
A XIX. század közepén vált a finnek számára egyre fontosabbá a finn nyelv. Így azután Sibelius is finn nyelvű középiskolába járt, s lett kétnyelvű. Elolvasta Elias Lönrot Kalevaláját, Runeberg, Zakariás Topelius és Aleksis Kivi műveit.
1880 és 1885 között már 15 zenedarabot írt, ezek zongora- és kamarazenekari művek voltak. Érettségi után egy évig jogot tanult a helsinki Sándor cár egyetemen, majd 1885–89 között a – később őróla elnevezett – helsinki zenei intézetben folytatta tanulmányait. Itt már megmutatkozott zenei tehetsége, s csaknem száz darabot írt. Ez után Berlinben (1889–90) és Bécsben (1890–91) tanult tovább, ahol többek közt Goldmark Károly is tanította.
Hazatérve Finnországba a fiatal finn művészeti csoporthoz csatlakozott, amelynek Akseli Gallen-Kallela, Pekka Halonen és Eero Järnefelt festőművészek, Arvid Järnefelt író, Eino Leino költő, Robert Kajanus zeneszerző-karmester, Juhani Aho író és Eero Erkko újságíró voltak a tagja.
1892-ben érte el első nagy sikerét, a Kalevala ihlette Kullervo szimfóniával. Ez a mű számít az első finn nemzeti darabnak, ebben mutatkozik meg először Sibelius zseniális tehetsége.
A bemutató után, még 1892-ben feleségül vette Eero és Arvid Järnefelt húgát, Ainót, aki 1871. augusztus 10-én Helsinkiben született és 1969. június 8-án Järvenpää-ben hunyt el. Hat leányuk született: Eva, Ruth, Kirsti-Maria (egyévesen elhunyt tifuszban), Katarina, Margareta és Heidi.
1893-ban Viipuriban megbízásra írta Sibelius a Karélia-szvittet, a darab három részből áll: Intermezzo, Ballada és Alla Marcia.
1896-ban barátja, Robert Kajanus kapta meg a helyét az egyetemen, de helyette állami évjáradékot kapott, amelyet később élete végéig meghosszabítottak – így a zeneszerzésre fordíthatta minden idejét.
Ahogy erősödött a finnek nemzeti öntudata, úgy nőtt az orosz elnyomás. A nemzeti ellenállás jegyében írta Sibelius 1899–1990-ben legismertebb művét, a Finlandiát, amely tulajdonképpen a finnek második himnusza.
Útja során művei pozitív fogadtatást kaptak, és minden koncertje teltházas volt. Ezen utazás során kapta meg a Yale Egyetem díszdoktori címét.
Az I. világháború alatt bevételei csökkentek, és kénytelen volt minden megbízást elvállalni. E korszaknak a legjelentősebb darabja az V. Esz-dúr szimfónia (1919, Opus 82). A műben Sibelius egyesíti a szimfónia, a szimfonikus költemény és a szimfonikus fantázia műfajokat.
Úgy tartják, hogy az utolsó megjelent Sibelius műve Akseli Gallen-Kallela temetésére született Surusoitto orgonára írt gyász zenéje (Opus 111b) (1931), ez felesége szerint már a – soha be nem fejezett – VII. szimfónia alapja volt.
Sibelius agyvérzésben hunyt el Ainolában 1957. szeptember 20-án 91 éves korában. Tiszteletére az ENSZ közgyűlésén egy perces néma csenddel adóztak. Az akkori főtitkár, Sir Leslie Munro ezekkel a szavakkal emlékezett rá:
„Sibelius az egész világé. Az egész emberiséget gazdagította zenéjével."
Sibeliust egész Finnország gyászolta, a nemzet halottja volt, a helsinki székesegyházban tartott gyászmise után Ainolai otthonának kertjében temették el.
Sibelius Finlandia himnuszát ezrek énekelték ma dec. 8.-án Helsinkiben a Katedrális lépcsöin állva a Szenátustéren így ünnepelve Sibelius születésnapját. Megtekintheti >>>ittA hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |