Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

25 év egymás mellett és egymással!

  nyomtatási kép

Lempääläben – Tapolca

Tapolcai delegáció Lempääläben,

Lempäälä meghívására jún. 22-29-ig a községbe látogatott Tapolca 6-fős delegációja, köztük Dobó Zoltán polgármester, Lévai József alpolgármester, Marton József képviselő és Bolla Albertné a Tapolcai Finn Barátok Köre elnöke.

A látogatás elsődleges célja a Tapolca - Lempäälä 25-éves partnertelepülési kapcsolat megünneplése. Az ünnep keretében Bolla Albertné megkapta Lempäälä képviselőtestületének döntése alapján a község címerének hivatalos használatát, elismerve a 2 település közti kapcsolat ápolásában végzett munkáját.

A küldöttség elutazott Lapua - ba, ahol megtekintette a finn téli háborúba érkező magyar katonák emlékére állított táblát, illetve koszorút helyezett el a hősi emlékműnél.


A programban szerepelt még iskola-, és gyárlátogatás, szaunával egybekötött hajókirándulás, füstös szauna, túra a Pyhä Birgita útvonalon, valamint a Tamperei Finn - Magyar Egyesület szervezésében a város nevezetességeinek bemutatása.


A csoport tartalmas programban, sok élményben részesült az egy hét alatt, amit a lempääläi magyarbarátok, köztük a Lempääläi Finn - Magyar Egyesület elnöke Ritva Mäkelä és tagjai Maritta és Jouko Huurne segítőkészsége és kedvessége tovább fokozott.

Tapolca város augusztusban ünnepli meg a 25-éves évfordulót, melyre a 6 fő hivatalos városi vezető mellett a városba érkezik még a Lempääläi Finn - Magyar Egyesület 19-fős csoportja, illetve a „Pyhä Birgita” népdalkör szintén 19 fővel.


Tapolcai Finn Barátok Köre

Bolla Albertné



A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !