Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Kulturális kapcsolatok Finnországgal

  nyomtatási kép

http://www.ajkaimagyarfinn.hu/sites/default/files/images/finn%20szabadegyetem%207390.preview.jpg

Az Ajkai Magyar-Finn Baráti Egyesület Finnországgal kapcsolatos előadássorozatának következő állomására november 18-án, kedden került sor a Szabadidőközpontban.

Művelődési Központ 5-ös termében Kocsisné Gyimóthy Éva és Szücs Ferencné Magdi jóvoltából hallgathattak meg az érdeklődők beszámolókat. Elsőként a Pedagógus Női Kar 1989-es utazásáról, amikor még nem történt meg a testvérvárosi kapcsolat létesítése rovaniemi járással. A felfokozott finnországi érdeklődést a kórus iránt az is jellemezte, hogy az egyik helyi lap magyar nyelven köszöntötte címlapján a közel negyvenfős küldöttséget, illetve még egy kis finn-magyar szószedetet is mellékelt az újságba, a könnyebb kommunikáció kedvéért. A női kar az egyik finn kórussal még egy közös koncertet is adott a a rovaniemi evangélikus templomban.
A szabadegyetemi hallgatóság megtudhatta, hogy északi rokonaink már 1989-ben előrehaladtak az esélyegyenlőség terén. A Lappia kulturális központban a színházteremben már akkor tizenkettő kerekesszékes "ülőhely" volt kialakítva.
Második alkalommal már repülőn közelítette meg Finnországot és Svédországot a női kar 1998-ban. Az akkori utazás egyik különlegessége volt, hogy a svéd-finn határ menti városban, a svéd Haparandában voltak a kórus tagjai.
Az utazások egyben a másik nemzet kultúrájának megismerése is volt. Hiszen volt, amikor a rénszarvas "farmon" ismerkedtek a néphagyományokkal vagy éppen a szövés fortélyait ismerhették meg a kórus tagjai.
Az előadás végén a hallgatóság a finnországi egyházak, ezen belül az evangélikusok életében is bepillanthatott. A finneknél legtöbben az evangélikus vallást gyakorolják. A 2008-ban az egyház szervezésében zajlott egymás kulturális sokszínűségének megismerése.

A galéria, Györkös József fotóival itt tekinthető meg!

Forrás: Ajkai Magyar-Finn Baráti Egyesület



A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !