Finnországi levelek 114.
Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra
114.levél Sziklafestmények Finnországban 2014. július 4.
Kedves Olvasók!
Előző leveleimben négy finn nemzeti parkban jártunk. Finnország 37 nemzeti parkját nem akarom most egymásután bemutatni, mivel úgy vettem észre, hogy nagyon kevés az érdeklődés az Önök részéről.
Mai levelemben archeológiai érdekességekkel foglalkozunk és ezek a
Finnországi sziklafestmények
Egy kis történelem.
Sziklafestményeket
Fennoskandináviában sok helyen találtak, jelentős részük
Finnországban van.
A
finnországi sziklafestmények a kő- és bronzkorból származnak,
vörös festékkel készültek. A festék pontos összetétele nem
ismert, a vörös szín a vasat tartalmazó föld adta. A festett
képek általában halványak és sokszor gyengén kivehetők, ennek
oka az eltelt idő, az időjárás és a növényzetpusztító
hatása.
Az első ilyen
sziklafestményt Finnország legismertebb zeneszerzője Jean Sibelius
találta Helsinkitől 20 km.-re, Kirkkonummi területén a Vitträsk
nevű tó délkeleti partján 1911-ben, amikor az itt lakó
építészeket Saarinen-t és Gesellius-t meglátogatta.
A legtöbb sziklafestményt 1960- 1970 között fedezték fel, ezek közül több is a Saimaa tó sziklás partjain van. A festményeket nemcsak archeológusok találták, többet laikusok jelentettek. A legtöbb sziklafestmény felfedezése Timo Miettinen archeológus nevéhez fűződik, ö összesen 25 sziklafestményt talált. Miettinen és Heikki Willamo könyve Pyhät kuvat kalliossa= Szent képek a sziklán című könyve 2007 - ben az Otava könyvkiadó gondozásában látott napvilágot .
Újabb festményeket minden évben találnak, manapság általában egyet évente.
Valkeissari-ban
a
vízparton levő sziklákon levő festményekkel kapcsolatban végzett
archeológiai kutatások kiderítették, hogy ezek előtt a képek
előtt a szikla isteneinek mutattak be áldozatot. Az egyik kép
korát sikerült megállapítani, Kr. előtt 3900-3300, azaz a késői
kőkorszakban festették.
A
sziklafestményeken ábrázolt alakok az akkori emberek életéhez
kapcsolódtak, szarvasok, csónakok, vadászok voltak a leggyakoribb
ábrázolt alakok.
A
nemzetközileg is ismert finnországi sziklafestmény Délsavo-ban
van, nevezetesen Ristiina területén a Saimaa tó
partján
Astuvansalmi-ban
Az
1968-ban Pekka Sarvas archeológus által felfedezett sziklafestmény
a Saima tó partján levő meredek sziklafalon van. A festmények
keletkezésének idején a víz sokkal magasabban volt, mint ma. A
dél felé néző sziklafalat a jégkorszak csiszolta simára, a
képek egy kiugró szikla alatt vannak, még a legerősebb eső sem
éri el a festményeket.
A festmények több képcsoportot tartalmaznak, ezeket a sziklafal repedései választják el egymástól. Az egyes képek között összefüggés van, a szarvas és emberalak több helyen is szerepel.
Ezen az oldalon, a baloldalon levő felsorolásban az egyes nevekre kattintva a kérdéses sziklafestményről tájékoztató olvasható, képekkel. Jó szórakozást!
Akik tudnak finnül, azoknak érdemes benézni a facebook oldalára itt : https://fi-fi.facebook.com/SuomenKalliomaalauksetBongarinKasikirja. Nagyon sok érdekes információt lehet itt találni.
Végezetül a nagy hőségben egy üdítő ital receptje, úgy hallottam, hogy jelenleg “dúl a málnaszezon”.
Málnafrissítő
½
liter joghurt
1
banán
2
bögre málna
2
kanál cukor vagy méz
Ezeket
bot mixerrel habosra keverjük és poharakba öntjük. Jégszekrénybe
tesszük 1-2 órára. A poharakat friss málnával díszítjük.
Egészségükre!
Judit
Mäkinen
Finnország
Források:
Képek:
Vitträski
festmény :
http://retkipaikka.fi/vapaa/kummituksia-taitelijoita-ja-suomen-ensimmainen-tunnettu-kalliomaalaus-vittrask/Astuvansalmi
sziklafal:
http://www.aimokoulu.com/kuvataide_sivut/portfoliot/hanna_rummukainen/hanna-005.html
Rajz
a képeken ábrázolt alakokról :
http://www.pilvivene.com/suurijoki/index.php?option=com_content&view=article&id=42:kivikauden-veneet&catid=5:kivikauden-kulttuurit&Itemid=13
Astuvansalmi
festmény:
http://fi.wikipedia.org/wiki/Astuvansalmen_kalliomaalaukset
Málnafrissítö:
http://kokkailuakotona.blogspot.fi/2013/12/vadelmasmoothie.html
Vitträskin
kalliomaalaus. 1png.jpg
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |