Mi újság a Finnagoránál? 3/2014
A Luukku művészeinek első látogatása Budapesten
Innen indul az építkezés! Katja Tukiainen, Teemu Keisteri és Jani Leinonen
A Luukku pop-up ateliér három közismert képzőművésze, Katja Tukiainen, Jani Leinonen és Teemu Keisteri március elején ismerkedtek meg majdani budapesti műtermük tereivel.
A Luukku pop-up ateliér keresztelt üres üzlethelyiség e három művész kezében válik majd többfunkciós térré: a kiállítások mellett alkotóműhellyé és találkozási ponttá.
A Finnagora idei fő projektjének célja a művészet határainak keresése.
A Budapest központjában kibérelt üres üzlethelyiség így változik majd kísérleti galériává, ahol a három művész sorra felépíti majd saját világát. Ők hárman nem félnek kérdéseket feltenni, kísérletezni, vagy akár provokálni, így a Luukku terében a falfestményektől az installációkon át a műhelyig bármi kialakulhat.
LUUKKU: pop-up ateliér Budapest szívében
Az első kiállítást 2014. május 16-án nyitjuk meg. A műterem májustól augusztusig fogadja az érdeklődő közönséget.
Luukku logópályázat
A logópályázat nyerteseit hamarosan kihirdetjük. Köszönjük a sok beérkezett pályázatot!
LUUKKU logópályázatunkat elsősorban a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) és az MKE (Magyar Képzőművészeti Akadémia) tanulói és a már szakmájukban dolgozó tervező grafikusok részére írtuk ki.
Márciusi vendégünk a Tampere-talo igazgatója, Paulina Ahokas
Hogyan legyünk sikeresek a zeneiparban? Hogyan tud Finnország sikeres maradni a nemzetközi zenei mezőnyben?
A Tampere-talo igazgatóját, Paulina Ahokast elsősorban a zeneexport területén végzett sokéves munkásságáról ismerik, hiszen a Tampere-talo élére történt kinevezése előtt éveken át a Music Export Finland igazgatója volt. 2011-ben Ahokast a Musiikki & Media Industry gálaestjén életműdíjjal tüntették ki. Paulina Ahokas dolgozott korábban Nagy-Britanniában, Franciaországban, Csehországban és Svédországban.
A Tampere-talo az észak-európai országok legnagyobb kulturális- és konferenciaközpontja, ahol évente mintegy 300 kulturális rendezvényt, valamint hasonló számú konferenciát és kongresszust szerveznek. A folyamatos és magas színvonalú szolgáltatást aTampere-talo csaknem száz fős személyzete biztosítja.
A Finnagora, a budapesti Finn Kulturális Intézet 2004. márciusában kezdte meg működését. 10 éves születésnapunk megünneplésére háttérszervezetünk, a FinnAgoran säätiö elnökségének 10 tagját hívjuk meg 2014-ben, hogy egy szívéhez közelálló témáról tartson előadást.
Finn Nagykövetség, 1118 Budapest, Kelenhegyi út 16/A.
Az előadás finn nyelvű, magyar nyelvű tolmácsolást biztosítunk.
Rendezvényünkre a belépés díjtalan. 17.30-tól kávéval és süteménnyel várjuk vendégeinket.
Részvételi szándékukat kérjük, 2014. március 20-án 12 óráig jelezzék
Pirjo Kolarinak, pirjo.kolari@finnagora.hu vagy +36 20 25 64 063.
Képzési sorozatunk Balatonfüreden folytatódik
A Finnagora meghívására idén márciusban a világszerte 17 országban működő finn kulturális és tudományos intézetek, valamint a művészeti információs központok küldöttei a lobbizás és az érdekérvényesítő kommunikáció témájában szervezett képzésen vesznek részt Balatonfüreden. A helyszínre érkező mintegy 50 fő, a kultúra- és a tudománymenedzsment szakértői azért érkeznek Magyarországra, hogy a két nap alatt együtt fejlesszék lobbizási tudásukat, ismereteiket és készségeiket. A képzés tartalmát Kirsi Piha és Inna Perheentupa, az Ellun kanat Oy vezetői állították össze.
A képzés megvalósításához a finn Oktatási Minisztérium nyújtott támogatást. Ez a magyarországi hétvége része annak a képzési sorozatnak, melyet a Finnagora, a Londoni Finn Kulturális Intézet és a Frame Finland együtt alakítottak ki.
Áprilisi vendégünk Ambrosius metropolita, a finn ortodox egyház vezetője
A kisebbségi egyház: áldás és teher
Április hónapban a helsinki ortodox egyházmegye püspöke, Ambrosius metropolita lesz a Finnagora vendége. Ambrosius 2002-től tölti be a helsinki egyházmegyében a spirituális vezető, azaz a metropolita pozícióját. Tavaly volt püspökké szentelésének 25. évfordulója. A finn ortodox egyház vezetőségének 1996 óta tagja. A metropolita aktív kulturális szerepvállalásáról ismert, több számára fontos célú társadalmi szervezetben is munkálkodik.
Ambrosius metropolita a Finnagora kuratóriumának alelnöke, valamint tagja a munkabizottságnak is. Több évtizede szoros kapcsolat fűzi Magyarországhoz, és jól ért magyarul.
Időpont: 2014 április 2-án, szerdán 18.00-tól 19.30-ig
Helyszín: Finn Nagykövetség, 1118, Budapest Kelenhegyi út 16/A
Az előadás finn nyelvű, magyar nyelvű tolmácsolást biztosítunk.
Rendezvényünkre a belépés díjtalan. 17.30-tól kávéval és süteménnyel várjuk vendégeinket.
Részvételi szándékukat kérjük 2014. március 27-ig jelezzék
Pirjo Kolarinak, pirjo.kolari@finnagora.hu vagy +36 20 25 64 063
Poppana-nap: gyertek szőttest készíteni!
Érdekel a szövés?
A Finn Iskola ötletéből kialakított Poppana-nap című programunkra mindenkit szeretettel várunk, akit érdekel a finn poppana (rongyszőttes) készítésének technikája, és ki is próbálná azt. A Finnagora és a Finn Iskola kétnapos rendezvény keretében, 2014. április 5-6-án nyújt lehetőséget az érdeklődőknek, hogy kipróbálják kézügyességüket. Az első napon a Finnagoránál jelentkező érdeklődőket Titta Eräniitty művésztanár avatja be a kezdő lépésekbe. A helyszínen 7 szövőszéket állítunk fel, és minden jelentkezőnek 3-3 órája lesz első műve elkészítésére.
Regisztrálj és gyere szőni április 5-én!
Vasárnap a Finn Iskola diákjai veszik birtokba a szövőszékeket. Aznap az iskola5-12 éves tanulói készítik majd el saját poppanaszőtteseiket szüleikkel együtt, valamint megszövik az iskola saját ünnepi poppanaszőttesét is.
A rendezvény ötletadója, Pap Anna Inkeri szerint a poppana szövése egyszerű és szórakoztató munka, szép és nagyon finnes. Annát a poppanakészítés hangulata tavaly nyáron ragadta meg, amikor gyermekeivel - a nyolc éves Benjáminnal és a hat éves Emiliával - a finnországi Lempääläben kipróbálták.
A jelentkezéseket 2014. március 27-ig várja:
Az Aalto Egyetem professzora, Timo Salli nyitotta meg februárban ünnepi évünk vendégelőadóinak sorát. Előadását Túl a kreativitáson - A finn design ma címmel tartotta. A Finn Nagykövetség könyvtára megtelt érdeklődőkkel, majdnem nyolcvanan jöttek el. Salli már előadásának elején egyértelművé tette, hogy a design sokkal több annál, mint amit első hallásra gondolunk róla. A művészet és a design összetartoznak.
Az este során az ipari formatervezést oktató professzor saját tapasztalatain keresztül beszélt a design kultúrájáról és a terméktervezés folyamatáról is. Saját tervezései között bemutatta egy régebbi munkáját, a Fireboxot, mely annak idején nagy figyelmet kapott. A Firebox tulajdonképpen egy kandalló, mely működése közben a lángok játékával és élő szépséggel tölti be a szoba terét. Salli feltette a kérdést: "Nem lenne szebb az a világ, ahol a tévét ilyen kandallókkal helyettesítenénk?"
Salli bemutatta az Aalto Egyetemet is, mely 2010-ben három főiskola, az Iparművészeti Főiskola, a Kereskedelmi Főiskola és a Műszaki Főiskola egyesítésével jött létre. Az egyesítés célja az volt, hogy a létrejövő intézmény a nemzetközi egyetemi mezőnyben is az élvonalba kerüljön, valamint, hogy új lehetőségeket teremtsenek a komplex magas szintű oktatásnak és kutatásnak. Salli szerint a három legfontosabb alapelv a módszer, az autonómia és a nemzetköziség. Az Aalto Egyetem alapítványi hátterű intézmény, melynek elnökségébe az egyetemtől független, kimagasló eredményeket elért vezetők kerültek. Az egyetemnek 20.000 hallgatója van, oktatói és hallgatói harmada érkezik külföldről.
Timo Salli utoljára 20 évvel ezelőtt járt Budapesten.
A Team Finland vendégei a Magyarország-Finnország válogatott mérkőzésen
Győr stadionjában 2014. március 5-én felkészülési mérkőzést játszott egymás ellen a magyar és a finn labdarúgó válogatott. A végeredménynek Finnország örülhetett: Magyarország-Finnország: 1-2. A mérkőzésre Pasi Tuominen nagykövet, Jari Koskinen mezőgazdasági és erdészeti miniszter, valamint a Győr testvérvárosából, Kuopioból érkezett delegáció is kíváncsi volt. A játékot buzdításával kísérte egy szép számú finn szurkolótábor is a magyarországi finn vállalatok céhe, a Kauppakilta szervezésében. Így aztán igazi Team Finland hangulatú meccs kerekedett. A finn válogatott az ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzések során is találkozik majd a magyar csapattal. Ezt a mérkőzést november 14-én játsszák majd Magyarországon.
A meccs után a kuopioi vendégek Győrben maradtak és megismerkedtek a Győri ETO vezetőségével. A Team Finland által szervezett programnak része volt helyi vállalkozások megtekintése, a győri színházban tett látogatás, fogadta őket Borkai Zsolt polgármester és találkoztak a terület tiszteletbeli konzuljával, Neubauer Edittel. Az öttagú delegációnak, amelyet Pekka Vähäkangas, Kuopio város alpolgármestere vezetett, tagja volt a kuopioi labdarúgóegyesület, a KUPS Oy, fő tulajdonosa, a befektetési bankár Ari Lahti is.
Forrás: www.finnagora.hu
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |