Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

In memoriam Pintér Pál

2014. január 29. 23:50:00  nyomtatási kép
Telefonon jött a hihetetlen hír. Többé nincs közöttünk Pintér Pál, elment az égi mezőkre mindenki Pali bácsija. Ki is volt ő? Tanár, a lelkes szervező, a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes nagy pártfogója. Mit pártfogója? Alapítója, több évtizeden át gyámolítója! A finneket- a változó, ki tudja mi által befolyásolt tudomány új szemléletmódja ellenére is- hűségesen rokonnak tekintő és szerető barát, de legfőképpen EMBER, a maga egyediségében és megismételhetetlenségében, hitével, meggyőződésével.

Pali bácsi nélkül nem alakult volna főiskolásokat is magába foglaló újjáéledő táncegyüttes. Gyakorta folytatott kemény „ökölharcot” anyagi támogatásért, egy-egy külföldi út létrejöttéért, jelmezért. Mindezt csendben, a legnagyobb dühében is mosolyogva tette kitartóan, soha fel nem adva a küzdelmet.
Pintér Pali bácsi européer volt, s mellette a kultúránkra büszke magyar. Tette mindezt a mai kor gyakorlatától eltérően, harsány melldöngetés nélkül. Kiváló diplomáciai érzékkel tudott kapcsolatokat teremteni, mindig a háttérben maradva, nem óhajtva babérokat.

1968-ban a Csehszlovákia lerohanását követő hónapokban, a tánc szeretete által egymást megismerni akaró, de egymásra még félve-gyanakodva tekintő emberek között csendes békét tudott kötni, és máig tartó barátságot tudott teremteni a kor totális politikáját pokolra kívánó morva és magyar táncosok között.
De ott volt csendes buzgalma a ma már néhány esetben testvérvárosi kapcsolattá érett külföldi város és Körmend között létrejött együttműködés esetében is. Mert városát, Körmendet már a zártabb időkben is nyitni akarta a világ felé. Előttem van, ahogy az együttes szinte minden próbáján megjelent, ott ült, figyelt, örült egy-egy szám elkészültének, ahogy gyöngybetűkkel naplót vezetett, fotókat készített, jegyzetelt, fáradhatatlanul szervezett, kardokat, gyertyatartókat készíttetett, rohant ruhaanyagért, az elkészült jelmezekért. Látom, ahogy izgult a táncos hallgatók vizsgái alatt, vagy ott szorongott a táncosokkal együtt, a minősítő verseny zsűrijének ajtaja előtt a legjobb eredményért drukkolva.
Most is látom a szerény, csendes mosolyát, ha egy-egy jól sikerült bemutatót megünnepelve így köszöntöttük: "Ki a mi Apánk? A Pali bácsi!"

 A sors, a munka később elsodorta a Béri Balogh Ádám Táncegyüttestől. Hiányoztunk neki, s mi táncosok tehettünk volna többet is a szorosabb kapcsolatért. De talán pótolta a hiányt sokáig táncoló lánya, veje és három gyönyörű, népzenét szerető és művelő unokája. Tudom, hogy mindvégig magáénak érezte ügyünket, izgult, szeretett és haragudott értünk. Joga volt hozzá, mert a szíve továbbra is ott maradt a Béri Balogh Ádám Táncegyüttesben.

Pali bácsi! Hát, elmentél! Ha nehéz is, de bele kell törődnünk a megfordíthatatlanba. Ha az istenek kegyeltjeként az égi rénszarvasok el is repítettek szánjukon az eliziumi mezőkre, városod, a finnek, a csehek, a tánc, és táncos barátaid iránti szereteted itt marad velünk. Búcsúznak tőled a hajdani és mostani – öreg és fiatal- táncosok! Isten veled! Nyugodj békében! Levätä rauhassa!

2013. január 27.

Antal László


A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !