Közelebb hozták Finnországot Ajkához
Két éven keresztül zajlik az a program a Comenius projekt keretében, amiben Bródy Imre Gimnázium is részt vesz. A finn szabadegyetemi előadássorozat keretében finnországi útjukról számoltak be a hallgatóságnak a diákok és pedagógusaik csütörtök este.
A projektben a finn, francia, svéd és ír iskolák mellett Magyarországról az ajkai Bródy Imre Gimnázium vesz részt.
Az idei szabadegyetem második előadásán Pegánné Gönter Szilvia, Szabó-Németh Adrienn gimnáziumi tanárok mellett Szeip Júlia, Kiss Vivien, Horváth Virág és Tobak Rebeka is szerepelt vállalt Finnország megismertetésében.
Az "egyetemisták" a program és a fogadó település Nurmes megismerésén túl a finn oktatásról, a konyháról, a sportokról, valamint a családokról tudhattak meg érdekes információkat.
Szeip Júlia többek közt elmondta, hogy a finn iskolarendszerben a svéd és a francia nyelv választható, de az angolt már harmadik évfolyamtól tanulják a finn diákok. Nem ritka a csoportos tanulás sem, illetve az sem, hogy a "sajátos nevelést igénylő gyermekek" ép társaik mellett tanulnak.
Kiss Vivien, aki a finn konyhát ismertette elmondta, hogy nekik íztelennek tűntek az ételek, de rendkívül egészségesek voltak. Persze, hazaérkezéskor már alig várták az anyukák által elkészített pörköltet.
A hagyományos finn sportokat is megismerhette a közönség Horváth Virág segítségével. A floorball és a falmászás mellett természetesen a síelés és a szánkózás is komoly hangsúlyt kapott, amit a diákok természetesen élveztek is.
A családok életéről Tobak Rebeka adott ízelítőt. Ő egy hat gyermekes családban élt abban a pár napban, amíg Finnországban töltötte napjait.
Az előadás végén egy kis kóstolóra is sor került: az áfonyás sütemény mellett egy kis itallal is szolgáltak a Bródys diákok és tanáraik, de egy kis kiállítással finn emlékeiket is megosztották, ezzel is közel hozva Finnországot Ajkához.
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |