Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Mi újság a Finnagoránál? 3/2013

2013. október 31. 10:21:46  nyomtatási kép
muumikilpailu

Finn szupersztárok Magyarországon

Mint azt mindannyian jól tudjuk az év leginkább várt vendége a Mikulás. De azt már nem mindenki tudja, hogy idén az igazi finn Mikulást elkísérik a világszerte rajongott Mumin mese hősei, hogy meghódítsák a magyar gyerekek szívét is.

Az M2 csatornán idén nyártól látható annak a 78 részes Mumin bábfilm sorozatnak epizódjai, melynek elkészítésében egykor az író-képzőművésznő Tove Jansson is részt vett. A tévésorozat Lengyelországban készült 1978-82 között, s ez az anyag új, digitális formát nyert a közelmúltban. Az animációban használt nemezbábok két filmben is láthatóak lesznek. A Muminok érkezésének tiszteletére képalkotó pályázatot hirdettünk a gyermekek számára, melyek nyerteseinek díjait Mumin film különvetítéssel és, - egyelőre még titkos - más meglepéstekkel tarkított rendezvényen adjuk majd át december elején.

E Mumin-robbanás veuezti fel Tove Jansson születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett kiállításunkat.

 

joulupukki_2012

 

Az igazi finn Mikulás idén már november 30-án megérkezik Budapestre. Tavaly magával hozta a hóesést. Idei érkezéséről ilyen részleteket még nem tudunk, de az biztos, hogy már a repülő téren a média érdeklődésének vihara várható, hiszen a Mikulás érkezése mindig a hét híre.

A Mikulás idén kilenc napot tölt Magyarországon, mely idő alatt sok gyermekkel és gyermeklelkű felnőttel találkozik majd egyebek között Körmenden, Ajkán, Veszprémben, Pálmajorban és Maroslelén, valamint több Budapesti jótékonysági rendezvényen.

A Csodalámpa Alapítvány kezdeményezésére egy súlyos beteg kisfiú kívánságát teljesítve Finnország budapesti nagykövetsége és a Finnagora lehetővé tette, hogy a kisfiú kísérhesse haza Lappföldre a Mikulást magyarországi körútja végén. A kisfiú utazásának további támogatói is voltak: Rovaniemi városa, a rovaniemi finn-magyar társaság és a magyar Tensi utazási iroda.

 

doclabhassu

 

A Karácsony örömei előtt tartjuk meg VerzioDocLab címmel idei dokumetumfilm szakmai workshopunkat a kisebbségi és emberi jogi témákon dolgozó dokumentumfilm készítőknek, a Verzio Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivállalegyidőben november 6-9 között. A workshop mentoraként számos nemzetközi szaktekintélyt hívtunk meg: Jenny Westergård-t (YLE), Tahir Aliyevet (Helmi Films), Flora Gregoryt (Al Jazeera English) és Rada Sesic-et (IDFA Bertha Fund).

Forrás: Finnagora


A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !