Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Mumin és az üstökös hajsza - Te hogyan képzeled?

  nyomtatási kép

Decemberben mutaják be a magyar mozik az első egész estés Mumin filmet a a Mumin és az üstökös hajsza című 3D-s animációs mesét. Ehhez kapcsolódóan a Finnagora, a Finn Kulturális Intézet pályázatot ír ki a 4-14 éves gyermekek számára azzal a céllal, hogy számukra is megfoghatóvá tegye a finn vizuális kultúrát, ezen belül a Muminok világát.


A pályázatra olyan képeket várunk, melyek a mai gyerekek szemén keresztül, a film címét kiindulópontnak tekintve mutatják be a Muminok világát.

Vajon a Muminok hasonlítanak valamiben ránk, emberekre?
Felismerjük bennük saját magunkat és környezetünket?
Mire tanítanak bennünket a Muminok?

A pályázók köre:
I. korosztály: 4-8 éves gyermekek
II. korosztály: 9-14 éves gyermekek

Nevezni lehet csoportos, illetve egyéni munkával is!

A pályázat technikai feltételei:
A képek készülhetnek bármilyen kézi technikával (ceruza, kréta, akvarell, szén, kollázs, montázs stb.), illetve számítógéppel is, digitális nyomatként. Ábrázolhatja a Mumin-völgy bármely lakóját A Mumin és az üstökös hajsza filmcímhez kapcsolódó módon, akár egy, akár több jelenetben (pl. képregény) egy oldalon belül. Az ábrázolás módja teljesen szabad, a gyermekek fantáziájára bízzuk.

A pályázó választhat, hogy pályaművét postán vagy emailben küldi el. A képek maximális mérete A2-es, vagy digitális formában 300 dpi (2 MB). Kérjük, hogy a pályaműveken (postai küldemény esetén a pályamű hátoldalára, digitális formában pedig az emailen belül) tüntessék fel a gyermek és szülője nevét és elérhetőségét (cím, telefonszám, emailcím)!


Postacím:
Finnagora, Finn Kulturális Intézet, Bogdán Lilla
1118 Budapest, Kelenhegyi út 16/A.

Emailcím, ahová a pályaművek elektronikusan elküldhetők: muminpalyazat@finnagora.hu
Kapcsolattartó: Bodgán Lilla

A zsűrizés:
A beérkezett pályaműveket szakértő zsűri bírálja el november folyamán, a nyertes pályázókat november 28-ig értesítjük az eredményről. A díjak a két korosztályban külön-külön kerülnek kiosztásra.


A pályázat menete:

A pályázat kezdete: 2013. október 7.
A pályaművek beérkezésének határideje: 2013. október 31.
Zsűrizés: 2013. november 1-25.
A pályázók értesítése: 2013. november 26-28-ig, írásban történik

Az értékes nyereményeket egyéni illetve csoport kategóriákban Pasi Tuominen Finnország Nagykövete adja át A Mumin és az üstökös hajsza című animációs film díszbemutatóján 2013. december 1-én a Mi Mozink Lurdy Házban.

Bővebb információ: https://facebook.com/adsmesek , www.mmoomin.fi/tove



A plakát letölthető itt



A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !