Finnországi levelek 88.

Finnországi levél hazámból, Finnországból szülőhazámba Magyarországra

88. levél 2013. május 25.

Kedves Olvasók! Előző levelemben Finnország nyugati határán jártunk, most a keleti határon levő tájegységgel, nevezetesen

Pohjois-Karjalan maakunta/ Észak-Karélia tájegységé - vel ismerkedünk

Ez a tájegység 1960-tól egészen 1997-ig önálló megye volt, a közigazgatási változtatások után jelenleg Kelet- Finnország megyéjéhez tartozik. Nevének megfelelően a történelmi Karélia északi részét jelenti. Alapterülete 21 583,67 km2, lakosainak száma 2012-ben 165 869 lélek volt. Területének 3 821 km2-ét tavak borítják.

A címernek hosszú múltja van, a legrégebbi megmaradt képe 1562-böl származik. A címer koronája Karjala/Karélia jelképe, melyért a történelemnek megfelelően nyugat és kelet, azaz a kard és a szablya küzdenek.

Egy kis történelem:

Kareliában kb. 10 000 éve vannak lakosok, a legrégibb erre vonatkozó archeológiai lelet egy régi halászháló, mely a számítások szerint 8300 évvel Kr. előtti időből származik.

A történelem viharos évszázadainak idején Novgorod (Oroszország) és Svédország harcolt egymással Karélia területeiért, az államhatár többször is változott és a lakosság nem egyszer kényszerült költözködésre. A mindenkori államok közötti határ közelsége a negatív hatások mellett pozitívumokat is jelentett élénk kereskedelmi és kulturális kapcsolatok formájában.

Kelet és nyugat különböző volta, mint vallási- (keleten ortodoxvallás, nyugaton katolicizmus), mint pedig kulturális téren jelentkezett. Utóbbira főleg a nyelvi különbségek jellemzők, Novgorod környékén fejlődött az ősi karéliai nyelv, a Svédországhoz tartozó Karéliában pedig az un. viipurikaréliai nyelv (Viipuri Finnország 2. legnagyobb városa volt a II. Világháború előtt) mely a jelenlegi finn nyelv karéliai tájszólásának tekinthető.

A történelmi Karélia-nak csak a déli és északi része fekszik Finnország területén, a II. világháború után a Szovjetunióhoz (jelenleg Oroszország) csatolt területekhez tartoznak Karéliai köztársaság (Karjalan tasavalta ) néven a régi finn területek közül Vienan Karjala és az Aunuksen Karjala néven ismert táj

Karelia legnagyobb értéke a kalevalai kultúra, a Kalevala és a Kanteletar eposzai (mind a kettőt Rácz István fordította magyar nyelvre! ) a kézimunka és a hagyományos stílusú épületek. Sokoldalú és változatos a konyha, sokféle piirakka (lepény) -val és kemencében sütött ételekkel.

A tájegység himnusza a Karjalaisten laulu / A karéliaiak dala itt hallható:

http://www.youtube.com/watch?v=VvNRONl-sTw

A zene és a szöveg is Pekka Juhani Hannikainen ( 1856-1924) szerzeménye, a szöveg itt olvasható:

http://fi.wikipedia.org/wiki/Karjalaisten_laulu

A zeneszerző Jyväskylä-ben tanított zenét és kb. 200 kórusmű fürödik a nevéhez.

Pohjois-Karjala központja

Joensuu városa, a tájegység többi városai Kitee, Lieksa, Nurmes és Outokumpu.

Joensuu ( joki = birt eset joen, suu = száj , torkolat ) nincs magyar testvérvárosa.

A város területén több kőkorszakbeli települést fedeztek fel az archeológiai kutatások, a legrégibb ezek közül Mutala-ban Kr.elött 5210-böl származik. Bronz-és vaskorszakbeli lakóhelyet Varaslampi területén találtak, itt sok akkori tárgyra is bukkantak.

A város fejlődésében a Pielisjoki nevű folyónak volt nagy szerepe. A lakosok a folyó mentén telepedtek le és ezen a vízi úton hozták-vitték a kereskedők is az árúikat. A Szt . Pétervár-i piac a folyó segítségével könnyen elérhető volt a sokféle áruval megrakott hajók Európa más részeit is gyorsan elérték. A kereskedelemnek a Saimaa csatorna elkészülése is nagy lendületet adott.

A Joensuu nevű falu az orosz cártól, I. Nikolai –tól kapott városi jogokat 1848-ban.

A városháza 1914-ben készült el három évi munka után, tervezője Eliel Saarinen építőművész.

Joensuu egyetemi város, minden harmadik lakosa egyetemista, az itteni egyetem a Kelet-Finnországi egyetem része. Ennek többi részei Kuopioban és Savonlinna-ban működnek. A Kelet-Finnországi Egyetem ( Itä - Suomen yliopisto ) az ország nagy egyetemeihez tartozik, összesen 15 000 diák tanul ezekben a városokban és 2800 alkalmazott dolgozik az egyetem különböző munkaköreiben. Négy karon lehet tanulni, ezek a filozófiai-, természettudomány és erdőgazdasági-, egészségügyi- és közgazdasági karok.

Ha az embert erre a tájra veti a kalandvágy vagy esetleg a sors, nem szabad elmulasztani egy látogatást Lieksa-ban. Ezt különösen azoknak ajánlom, akiket érdekel a finn famunka, azaz a fa-művészet.

Lieksa-ban, közelebbről Vuonislahti-ban élt és dolgozott egy művész

Eva Ryynänen ( 1915-2001). Az ö otthona jelenleg múzeum, házának telkén van egy saját kezűleg épített kis templom, a környék leglátogatottabb turista-látványossága. A neve:

Paaterin kirkko /Paateri temploma. A kívülről modernnek tűnő, fából épült kis templom 1991-ben készült el, már gyönyörűen díszített fa-ajtaja is felkelti a figyelmet, a padok, az oltár (egy öreg fának a gyökérzete) a maguk egyszerűségében lenyűgözőek.

Lenyűgöző a művész életének története is, ezen a kis birtokon földet művelt férjével Paavo Ryynänennel és csak az 1970-es években, kb. 55 éves korában lett föfoglalkozású szobrász.

Outokumpu-ban 1910-ben találtak réztartalmú ércet és 1913- 1989 között itt működött az Outokummun kuparikaivos néven ismert, Európa egyik legnagyobb rézbányája. A bánya területe manapság múzeum.

A tájegység tavának neve:

Pielinen, Finnország 4. legnagyobb tava, hossza 90 km, felülete kb. 900 km2 ( 1 km2 = 100 hektár ) legmélyebb pontján 61 m.

Ez a tó szigetekben gazdag, területén 1491 sziget van. Nemcsak szigetecskék, hanem nagy szigetek is vannak itt, a Paalasmaa nevű sziget alapterülete 2714 hektár.

A tájvidék saját hala az

Järvilohi (Salmo salar m. Sebago) a név szószerinti fordítása Tavi lazac.

Neve arra utal, hogy ez a lazacfajta nem vándorol ivásra, hanem egész életét a tóban tölti. Ez a lazac kisebb, mint a tengeri lazac és ritkán éri el a 10 kg-os súlyt.

Mint minden tájvidéknek, ennek is van saját virága és ez az

Karjalanruusu az a kareliai rózsa ( Rosa acicularis)

Finnországban vadon nő, egyszerű virágai halványrózsaszínűek, június-júliusban virágzik.

Jellegzetes kő a Vuolukivi

Ez a szürke, viszonylag puha kő, felülete tapintásra-szappanra emlékeztet, innét jön az angol neve: soapstone. Finnországban főleg kandallókhoz használják felületként és sokféle ajándéktárgyat is készítenek belőle. Vannak olyan kandallók is, melyek felső része sütőként működik, egy ilyen látható az alábbi képen: