Magyarországon rendezik meg a Finnugor Népek VI. Világkongresszusát

Magyarország ad otthont a Finnugor Népek VI. Világkongresszusának szeptember 5. és 7. között; a siófoki rendezvényen egyebek közt etnopolitikai, jogi, nyelvi, oktatási, kulturális, valamint demográfiai kérdések kerülnek napirendre, és számos kulturális program várja a résztvevő országok delegáltjait.
A Finnugor
Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete által rendezett
háromnapos esemény megnyitóján a magyar államfő, valamint a finn és az
észt köztársasági elnök is részt vesz - mondta el egy csütörtöki
sajtótájékoztatón Hammerstein Judit, az esemény megrendezéséhez
szükséges 150 millió forintot biztosító Emberi Erőforrások
Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára.
Az 1992-ben alakult Finnugor Népek Világkongresszusának célja, hogy a különböző országokban élő finnugor
nyelvrokon népek között a kulturális, gazdasági és politikai
kapcsolatokat erősítse. A kongresszus alapító tagjai Magyarország,
Észtország, Finnország és Oroszország - emlékeztetett az államtitkár.
Siófok békeangyal-szobrot kapott afinnugorvilágtalálkozó alkalmából
A szobor a siófoki kikötő keleti mólójának végében álló 10
méteres talapzatra került csütörtökön, avatását a világtalálkozó
nyitónapján, szeptember 5-én tartják - közölte Kolumbán Tünde, Siófok
önkormányzatának sajtóreferense az MTI-vel.
A Pjotr Sztronszkij
orosz szobrászművész alkotta békeangyal tekintetével a vizet pásztázza,
kezében békegalambot tart. A szobor tartóoszlopa hajózási jel is
egyben, ezért az előírások szerint piros-fehérre festették, és az
angyal talpa alatt kapott helyet a hajózási jelzőfény is. A hatóságok
rekord gyorsasággal, néhány hét alatt megadtak minden engedélyt a
talapzattal és a móló új beton-köpenyével együtt mintegy száz tonnányi
építmény felállítására. A helyiek közül már többen úgy vélik, a
békeangyal a Víztorony után Siófok második jelképe lehet a jövőben -
mondta a sajtófelelős.
A Béke jóságos angyala nevű szobor a
béke, a barátság és az egyetértés nemzetközi szimbólumaként a Jótett
Világa Jótékonysági Szervezet Nemzetközi Szövetségének, a Kultúra és
Művészet Nemzetközi Akadémiájának valamint az Orosz Nyelvű Írók
Nemzetközi Föderációjának közös ajándékaként került Siófokra. A
siófokihoz hasonló békeangyalok a világ számos jelentős nagyvárosában
léteznek már, hasonló szobor őrködik többek között Berlin és München
fölött, de a Buckingham-palota békéjét is egy hasonló aranyozott
angyalszobor védi - hangoztatta Kolumbán Tünde.
forrás: MTI
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |