Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Finnagora Hírlevél 4/2012

2012. június 05. 13:07:39  nyomtatási kép
Emlék ünnep és Szent Iván Éj!

 

A Finnagora Säätiö megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Finnagora elnöksége ünnepi hangulatú gyűlésen vett részt Helsinkiben. Kalevi Kivistö elnök és Mikko Lohikoski ügyvezető voltak a rendhagyú gyűlés házigazdái, melynek során kisebb ünnepi szemináriumra is sort kerítettek a szervezők az Ostrobotnia ünnepi termeiben. A magasrangú meghívott vendégek ugyanabban a teremben ünnepelték meg a 10 éves évfordulót, ahol annak idején, - szinte órára és percre pontosan tíz éve -, a Finnagora Säätiö alapító dokumnetumait is aláírták.

Heikki Koski, a Finnagoran Säätiö első elnöke, az egybegyűlteket a Finnagora megalapításának színes és izgalmaktól sem mentes történetével szórakoztatta. Urpo Kivikari professzor és Jari Vilén nagykövet Finnország és Magyarország kapcsolataianak elemzésével és Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetének elemzésével folytatták az ünnepi beszédek sorát. Köszönetet mondunk Jari Vilén nagykövetnek, aki alkamli fotósként is helytállt a rendezvényen!

 

10vuotisjuhla

 

A HAUS igazgatója Anneli Temmes, úgy is mint a Finnagora korábbi igazgatója és a Säätiö munkabizottságának tagja, az ünnepi megemlékezésen a munkatársak üdvözletét is tolmácsolta.

Nagy megtiszteltetés volt, hogy körünkben üdvözölhettük Hammerstein Judit kulturális ügyekért felelős helyettes-államtitkár asszonyt, aki beszédében példaértékűnek és  figyelemreméltóan széles körűnek nevezte a Finnagora koncepcióját, amely a kultúrán túl a tudomány és gazdaság területeit is felöleli. Az helyettes-államtitkár asszony ezt a működési formát a magyar intézményrendszer tekintetében is elgondolkodtatónak tartotta. A helyettes-államtitkár asszony beszédében finnül és magyarul is idézett a Kalevalából!

Június 4-én megkezdődött nagyprojektünk, mely a finn erdőgazdálkodási szaktudást viszi a nyugat-balkáni területekre. A sorozat első szemináriumát a szerbiai Újvidéken tartottuk. ProSeForest-projektünk a szerbiai magánerdőgazdálkodás jelenlegi helyzetét és fejlesztési lehetőségeit veszi górcső alá. Figyelmünket a területen nagy változásokon átmenő kiserdőgazdálkodás felé fordítjuk, és a finn-szerb erdészeti együttműkédés alapjait kívánjuk vele megteremteni. Célunk, hogy segítsünk egy szolgáltató hálózat felépítésében a szerb kiserdőtulajdonosok számára. Mivel Szerbiában a magánerdők átlagos mérete 1 ha alatt van és az erdőtulajdonosok száma úgy 1 millió körüli, egy modern támogató hálózat kiépítése igen nagy kihívást jelentő feladat. Ezért a ProSeForest projektben a Finnagora partnerei a Finnpro, Finnország szerbiai nagykövetsége és az MTK.

A továbbiakban olvashatnak legfrissebb programjainkról június-július hónap során. Szent Iván napi programunk egyben őszi nagyprogramunk ízelítője is, amelyen majd a Fiskars falu művészeinek és kézműveseinek közössége mutatkozik be a design-fesztivál főszereplőiként. Így már Szent Iván napján megízlelhetjük Fiskars csemegéit és szaunázhatunk a helyben


Kellemes nyarat kívánunk mindenkinek!

Leena

Az európai irodalom nyári éjszakája

 

kirjallisuusyo

 

Európai Irodalom Éjszakája Budapesten
szombaton, június 9-én 18:30-tól

Az európai kortárs irodalom legnagyobbjai hódítják meg Budapest utcáit és kávézóit szombaton, június 9-én 18:30-tól. Az éjszaka során az érdeklődőknek lehetőségük van arra, hogy ízelítőt kapjanak - felolvasás és előadások formájában - az európai kortárs irodalomból a város 18 különböző helyszínén. A finn irodalmat ebbben az évben Elina Hirvonen Legtávolabb a haláltól című regénye képviseli, amely magyarul tavasszal jelent meg Olga Huotari fordításában. A felolvasások az Erzsébet téri Design Terminál épületéhez közeli játszótéren kezdődnek 19:00 órától és fél óránként követik egymást a TÀP színház színészeinek közreműködésében. A felolvasást koncert követi az Akváriumban 23:00 órától (Erzsébet tér, Budapest 1051).

Az Európai Irodalom Éjszakája a Margó Fesztivállal karöltve és a Magyarországon működő Európai Kulturális Intézetek Hálózatának (EUNIC) közreműködésével jött létre.

Elina Hirvonen Legtávolabb a haláltól című regyényéből az Erzsébet téri játszótéren kapnak ízelítőt (Erzsébet tér 8, Budapest 1051).

A programról további információ.

 

kirjallisuusyokartta

Szent Iván nap Budapesten

 

Szent Iván napi sokadalom Budapesten a Millenáris Parkban. A Finnagora az Èszt, a Dán, a Svéd, a Norvég és a Lett Nagykövetségekkel és Kulturális Intézetekkel együtt rendezi meg Szent Iván napját a város szívében.

A nyár ünnepét egész napos program keretében szombaton, június 23-án ünnepeljük meg. Az érdeklődők az északi és balti országok Szent Iván napi szokásaikkal is megismerkedhetnek. A gyermekeket színes programokkal, többek között színházi előadással, Szent Iván napi koszorú készítéssel és animációs filmvetítésekkel várjuk. Az este folyamán lesz még jazz, népzene rock, design-szauna és színházi bemutató is. A Millenáris parkba látogatók megcsodálhatnak egy valódi Szent Iván napi máglyát és az  egyes országok konyhájával is megismerkedhetnek.

A program hivatalos megnyitójára 16:00-kor kerül sor. Finnországból az Otso Virtanen és Pekka Huima által tervezett design Sauna Savu-t fűtjük be. A programot követően a szaunát a Finnagorán keresztül lehet lefoglalni. Részletek hamarosan a Finnagora honlapján és Facebook oldalán.

 

saunasavu

 

Patrick Karlsson és Tommi Simpanen finn szakácsok gondoskodnak a finn konyha ínyenceiről. Patrick Karlsson egy finn kisvárosból, Fiskarsból érkezik Budapestre. Karlsson feleségével Marja Karlssonnal a Wärdshus étterem tulajdonosa.

 

varssy_patrick

 

A szauna témát a nemzetközileg is díjazott Az élet gőze (Miesten vuoro) című dokumentumfilm koronázza meg. A Joonas Bärghall és Mika Hotakainen által rendezett filmben a finn férfiak szerelemről, halálról, születésről és barátságról beszélgetnek. A 81 perces dokumentumfilmet az Európa Pontban mutatjuk be (Lövőház utca 35.,1024 Bp) 20:00 órától.

 

steam03

 

A program ingyenes. További információ a Finnagora honlapján.


Szent Iván nap, 23.6.2012,
10.00-14.00
(két órás szünet 14:00-16:00 között),
16.00-23.00

Millenáris Park
1024 Budapest
Kis Rókus u. 16–20,
www.millenaris.hu

Lotta Nieminen Metropolis Landscapes

 

Lotta Nieminen finn grafikus Metropolis Landscapes című kiállítása anyagának elkészítéséhez júliusban Budapestre érkezik. A Metropolis Landscapes nem más, mint Budapest és a budapesti urbánus környezet bemutatása a grafika nyelvén. A képek szitanyomat technukával készülnek.

lotta_business_world

 

Lotta Nieminen napjaink talán legizgalmasabb fiatal finn grafikusa. A Rhode Island School of Design főiskolán végzett fiatal művész New Yorkban és Helsinkiben él. Kézjegye és stílusa könnyen felismerhetővé teszi műveinek sokaságát, mely számos finn és nemzetközi magazinban és könyvborítón jelent meg. Budapesten februárban is találkozhattunk egy-egy művével a Pekka of Finland című kiállításon, mely napkjaink legjobb fiatal finn grafikusainak válogatott munkáit mutatta be a magyar közönségnek.

 

lottanieminen

 

A kiállítás megnyitója július 26-án 19 órakor lesz.

E kiállításának darabjait Lotta Nieminen szitanyomási technikával készíti majd el a Printa Akadémiában, melynek galériájában lesz látható a kiállítás 2012 július 27 –  szeptember 2. között.

A kiállítást kiegészítő programként Lotta Nieminen magáról, munkájáról és önállő művészi projektjeiről beszél az érdeklődő közönségnek a Bródy Houseban július 25-én 19.00 órától.

Printa Akadémia
1075 Budapest
Rumbach Sebestyén utca 10.
www.printa.hu
megtekinthető: hétfő-péntek 11-19 óráig, szombaton: 12-18 óráig, vasárnap zárva



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !