'Boldog, aki énekel...'
Szívderítő zenei élményben volt részük azoknak, akik október 28-án ellátogattak a Kalevala Baráti Kör estjére, melynek ünnepeltje és főszereplője az immár 20. esztendejét betöltött Kalevala Kórus volt. Ki gondolta volna 1991 őszén, amikor 8 lelkes dalos Gerenday Endre karnagy lakásán és vezetésével énekelni kezdett, hogy egyszer majd ez az ünnep is eljön?
De alig telt el két, koncertekben bővelkedő év, a kórus kinőtte Gerenday tanár úr lakását.
Hamar híre kelt a magyarországi magyar-finn baráti körökben, hogy van egy kórus Budapesten, mely elsődleges céljául a finn kórusmuzsika terjesztését tűzte ki, nem kiszorítva persze a magyar és nemzetközi kórusirodalom legszebb darabjait. Így aztán számos meghívás érkezett az ország minden részéből, és nem sokat váratott magára az első hatalmas élmény, a finnországi koncertkörút sem.
Gerenday tanár úr nyugdíjba vonulásával Katonáné Malmos Edit vette át a kórusvezetés feladatát, s teszi a dolgát 15 éve minden pénteken, hogy a kóruspróbára munkából érkező kórustagokba a zene hullámhosszán erőt, lelkesedést, örömet töltsön, miközben ő maga is öt kemény munkanap után áll a kórus elé.
Az odaadó munka a magyarországi meghívások mellett két finnországi és észtországi koncertkörutat eredményezett, és bemutatkozhatott a kórus Norvégiában, Erdélyben és Kárpátalján is.
A november 28-i koncertre zsúfolásig megtelt barátokkal, körtagokkal, régi kórustagokkal a Szent Margit Gimnázium 300 fős gyönyörű díszterme, s az estet megtisztelte jelenlétével Finnország budapesti nagykövete, Jari Vilén és felesége, Éva Sőregi-Vilén is.
A műsort javarészt a Kalevala Kórus adta, de köszöntésükre megérkezett a Järvenpää-i Kamarakórus (Järvenpään kamarikuoro) is. Műsoruk finn népdalfeldolgozásokból állt, valamint Sibelius és Toivo Kuula egy-egy művét is hallhattuk. A magyar közönség nagy meglepetésére Bárdos Lajos: Dana dana című kórusműve is felcsendült, igen színvonalas előadásban.
A Kalevala Kórus műsorával körülölelte a järvenpää-i dalostársakat, az első zenei blokkban többek között Pitoni (írásunk címében idézve), Schein, Saint-Saëns, Matti Hyökki műveit hallhatta a közönség, és a 10 éves évforduló hagyományához hűen a régi kórustársak két mű erejéig együtt énekelték a jelenlegi kórustagokkal Crusell: Oi terve Pohjola és Bárdos Lajos: Tiszai dallamok című kórusművét.
A második blokkal a kórus egy kis észt hangulatot varázsolt a terembe, felidézve nagy élményüket, a dalosünnepet, de hallhattuk Smetana és Farkas Ferenc egy-egy művét, valamint Rahmanyinov gyönyörű ortodox kórusremekét egyházi szláv nyelven.
A gyönyörű zeneszámok egymásutánját itt-ott egy-egy kedves köszöntés szakította meg. A kórus történetéről Outi Karanko, a Kalevala Baráti Kör örökös tiszteletbeli elnöke emlékezett meg, a kórus nevében Sipos József elnök-titkár köszöntötte a kórus egyik alapítóját és valamikori elnökét, Kozáry Miklóst, valamint az alapítás óta a kórusban éneklő néhány dalostársat, és mindannyiunk számára megható pillanat volt, amikor köszöntését követően néhány szót szólt az alapító karnagy, a 85 éves Gerenday Endre tanár úr is. Katonáné Malmos Edit pedig hatalmas virágcsokrot és egy titokzatos csomagot kapott a kórustagoktól, akik - velünk együtt - nagyon nagyra értékelik másfél évtizede tartó áldozatos munkáját.
A mintegy másfél órás koncertest Pap Kinga Marjatta briliáns kétnyelvű műsorvezetésével a zene, és az azt időnként megszakító szeretetteli köszöntések okán szinte kézzelfogható pozitív energiákat teremtett a díszteremben. Az est csúcspontja azonban talán mégis az utolsó szám, a Finlandia volt, melyet a Kalevala Kórus volt és jelenlegi tagjai, valamint a Järvenpää-i Kamarakórus együtt énekelt. Jómagam a kezdetektől hat éven át voltam tagja a kórusnak, így az összkarral énekelhettem a Finlandiát, és őszintén mondhatom: felemelő érzés volt!
A koncertet a két kórus bankettje követte spontán köszöntőkkel, együtténekléssel, enni-innivaló társaságában.
A kórusnak és vezetőjének ezúton is kívánunk még sok-sok örömteli, kórusmuzsikától derűs esztendőt!
Simon Valéria
(A képeket Madarász Zoltán, a KBK tagja készítette.)
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |