Finnagora hírlevél 3/2011
Magyarországon továbbra is élvezhetjük a kánikulai meleget és a Finnagora szabadságról visszatért csapata munkáját a nyitott ablakon át beszűrődő, szomszédos uszoda fürdőzőinek örömteli zajongására végzi. Ennek ellenére nálunk már ősz van: a szeptember-októberi rendezvényeinket és a jövő év főbb programjait teljes erőbedobással szervezzük és tervezzük.
A kisebbségi kérdésekkel már foglalkoztunk tavasszal, ezt a témát folytatjuk a hónap végén Pécsett. Az év első felében Magyarország töltötte be az EU soros elnöki posztját. Ennek az időszaknak a prioritásai közé tartozott többek között a romák szociális, társadalmi helyzetének javítása és az EU romastratégiájának elfogadása. A téma aktualitása azonban nem ér véget a stratégia jóváhagyásával, hiszen a következő időszakban a tagállamokra a saját nemzeti stratégiájuk végrehajtásának feladata vár. Célunk a finn és magyar szakemberek együttműködésének előmozdítása. A szemináriumon különösen a roma fiatalok egyenjogúságára és anyanyelvi oktatásuk lehetőségeire összpontosítunk.
A Finnagora ebben az évben látványosan mutatta be a finn fafaragás művészetét. A kiemelkedő sikerű programösszeállítás október elején Tapio Anttila belsőépítész Finnish White Light című kiállításával ér véget.
Különösen nagy várakozással nézek a Finn Filmalapítvánnyal folytatandó együttműködés elé. A Filmnapok a finn filmgyártás reprezentatív keresztmetszetét tárják a magyar nézők elé. A projektet különösen hasznossá és érdekessé tette a magyar egyetemekkel folytatott fordítási program. A finn szakos hallgatók és a finn lektorok a filmek magyar nyelvű feliratainak elkészítésével tették próbára nyelvtudásukat.
Az év hátralevő részének programjai is készen állnak, egyúttal megkezdtük a jövő évre vonatkozó tervek kidolgozását. Köszönet minden ötletért, megkeresésért! Nagy örömünkre szolgál, hogy a Finnagora komoly baráti körrel rendelkezik Finnországban és Magyarországon egyaránt. A Finnagora ismét a szokásos rendben tart nyitva, emailben és a facebook-oldalunkon is elérhetők vagyunk.
Őszi üdvözlettel,
Leena
Debreceni dzsessz!
2011. szeptember 01. - szeptember 04.
Kölcsey Központ, Baltazár Dezső tér
Az idén a Debreceni Jazznapok 40. évfordulóját ünnepeljük. A megszokott módon finn zenészek színesítik a Debreceni Jazznapok programját: szeptember 3-án 20.30-kor Süle László és Pentti Lahti magyar-finn duója lép fel a Modem kertjében.
Támogatás, erő és hatékonyság önkéntes alapon
Önkéntes szeminárium, szeptember 5., Finn Nagykövetség, Budapest
A magyar civil szervezetek a finn önkéntes munkával ismerkedhetnek meg a szeptember 5-én megrendezésre kerülő szemináriumon. A rendezvényen többek között az önkéntesek képzésének lehetőségeit, az önkéntesség társadalmi jelentőségét, fejlődési irányát, valamint a finn és magyar szervezetek együttműködési lehetőségeit mutatjuk be. A szeminárium szervezői az OK-Képzési Központ, a Finn Nagykövetség és a Finnagora.
Európai nyelvekről és kultúrákról játékosan
Európai Nyelvi Koktélbár, szeptember 22.
Gödör Klub, Budapest
Erzsébet tér
Az Európai Nyelvi Koktélbár szeptember 22-én, csütörtökön nyitja meg újra kapuját a budapesti Gödör Klubban. A Koktélbár olyan játékos rendezvény, amelyen a Magyarországon működő európai kulturális intézetek EUNIC-csoportja mutatkozik be a nyelvek és kultúrák iránt érdeklődő magyaroknak. Az idei rendezvény fő témája a nyelvoktatás és a média. A Finnagora ezúttal is részt vesz a rendezvényen, a részletes program a honlapunkon és a facebookon is hamarosan elérhető lesz.
A romaügyek nemzetközi szakértői Pécsett
Szeminárium a roma fiatalok tanulási lehetőségeinek javításáról, szeptember 29. - 30.
Pécs, PTE BTK Kari Tanácsterme, A épület
Ifjúság útja 6.
A roma diákok tanulási feltételeinek fejlesztése Finnországban és Magyarországon című szeminárium a roma gyermekek tanulási feltételeinek előmozdításával, iskolai teljesítményének növelésével, a roma nyelv oktatásbeli helyzetének javításával és megfelelő oktatási programok kidolgozásának kérdésével foglalkozik. A szeminárium célja jó gyakorlati megoldások és oktatási modellek keresése a roma gyermekek iskolai eredményességének növelése és esélyegyenlőségének megteremtése érdekében Finnországban és Magyarországon.
A rendezvény emellett a roma gyermekek oktatásával foglalkozó finn és magyar szakemberek nemzetközi szintű együttműködésének előmozdítására, valamint szakmai és tudományos párbeszédének kialakítására törekszik.
A szeminárium során egy iskolalátogatást is szervezünk Kétújfaluba, ahol a résztvevők a romák életkörülményeit és iskolai környezetét ismerhetik meg.
Finnish White Light - kiállítás, szeptember 1. - 9.
Magyar Építőművészek Szövetsége, Kós Károly Galéria, Budapest
Ötpacsirta u. 2.
A Finnagora egész évben a finn fafaragás művészetével foglalkozott. A projektet Tapio Anttila belsőépítész Finnish White Light című kiállítása zárja, amelyet a Magyar Építőművészek Szövetség Kós Károly Galériájában rendezünk meg. A kiállítás egyúttal a Budapest Design Week hivatalos programjának része.
A finn tél sötét éjszakái ihlették Tapio Anttilát olyan kiállítás tervezésére, amely a fényt és a világosságot állítja előtérbe. A kiállításon szerepel a Tuohi-sorozat, valamint a Tip és Triple elnevezésű lámpák. Az ősi finn természetes anyag, a nyírfakéreg Tapio Anttila keze nyomán modern anyaggá formálódott, amelyből most a Tuohi-termékcsalád tálcái és falburkolóelemei láthatóak. A Triple és Tip lámpák anyaga fehér akril, amely szépen szórja a fényt. A Tapio Anttila tervezte Tip lámpa májusban elnyerte a nemzetközi A'Design Award 2010-et.
Tapio Anttila Finnish White Light kiállítása október 1. és 9. között látogatható a Kós Károly Galériában. A megnyitón Tapio Anttila is jelen lesz, amelyet október 1-jén 18 órakor tartunk. A művész ezen kívül előadást tart a kiállítás létrejöttéről a Budapest Design Week Design Meet Up sorozata keretében a Gödör Klubban október 2-á
Finn textilművészet Budapesten
Maria Härkäpää és Mari Heinonmäki Finnprinting 2 című kiállítása, október 2.
Eventuell Galéria, Budapest
Nyáry Pál u. 7
Maria Härkäpää és Mari Heinonmäki textilkiállítása a két művész munkáinak egységes bemutatása. A művészek kiindulópontja a természet bonyolultsága, gazdag forma- és színvilága, mintázatai. A művészek applikációkat és gépi hímzést alkalmaznak, amelyet nyomó- és festőtechnikákkal egészítenek ki.
A kiállítás megnyitója október 2-án lesz a budapesti Eventuell Galériában.
Arto Halonen nyitja meg az első Finn Filmnapokat
Finn Filmnapok, október 14.-18.
Toldi Mozi, Budapest,
Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.
Arto Halonen filmrendező díjazott és elismert Prinsessa (Hercegnő) című filmje nyitja meg a Finn Filmalapítvány és a Finnagora által megrendezésre kerülő Finn Filmnapokat október 14-én, Budapesten. A dokumentumfilmjeivel nemzetközi elismerést szerzett Halonen a megnyitón arról is beszélni fog, hogyan tért át a fikció világából a dokumentumfilmekre.
A Filmnapokon a magyar közönség ízelítőt kap a finn filmvilág reprezentatív darabjaiból. Műsoron lesz Saara Cantell Kohtaamisia, Klaus Härö Postia pappi Jaakobille és Saara Saarela Väärät juuret című filmje. A fiatalabb közönségnek szánt Suden Arvoitus (Raimo O. Niemi) és Risto Räppääjä ja polkupyörävaras (Mari Rantasila) kerül még a nézők elé.
Valamennyi filmet magyar feliratozással mutatunk be. A fordításokat a Debreceni Egyetem, a Szegedi Egyetem és az ELTE finnszakos hallgatói készítették.
Forrás: www.finnagora.hu
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |