Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Utazás Európa kulturális fővárosába

2011. július 17. 19:39:32  nyomtatási kép
 

TURKU - TALLINN

EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSAI 2011-BEN


Utazás: Wizzair fapados repülőgéppel, helyi közlekedés légkondicionált autóbusszal

Elhelyezés: 2-3 ágyas szállodai szobákban

Ellátás: reggeli, igény szerint vacsora


Program:

1. nap: Találkozás Budapest, Ferihegy 1 repülőtéren délután 16:30-kor. Indulás 18:35-kor, utazás a Wizzair járatával, érkezés Turkuba 21.55-kor. Transzfer a szállásra. Első este nincs vacsora!


2. nap: Délelőtt városnézés Turkuban: az 1300-ban felszentelt Turkui Székesegyház (Turun tuomiokirkko) megtekintése, majd az Aurajoki folyón átkelve látogatás a Turkui Várban (Turun Linna). A vár az 1280-as években épült, és az 1500-as években élte virágkorát. Nemcsak magát a várat és szép kápolnáját érdemes megnézni, hanem az állandó kiállítást is, ahol a reneszánsz korban élők hétköznapjait, szokásait mutatják be. A várat körülvevő parkban kisebb skanzent létesítettek, számos régi faépülettel. Ezután a Luostarinmaki dombra megyünk fel (Kézműves negyed). Az itt található több mint kétszáz éves faházakban 30 féle -takács, pék, kovács stb. - műhelyt találunk. Délután kirándulás Pargas (Parainen) szigetére: itt az 1300-as évekből származó kőtemplomot, és az 1400-as években épült kővárat csodálhatjuk meg, amely a Finnország történetében nagy szerepet játszó Fleming család birtokában volt. Szállás és vacsora Turkuban.


3. nap: Reggel utazás Helsinkibe (165 km), ahol egész napos városnézés: a várost 1550-ben alapította Gustav Vasa svéd király mert a Finn-öböl másik partján megerősödött hanzavároshoz, Tallinnhoz közeli stratégiai pontra volt szüksége. Helsinki a 19. században indult látványos fejlődésnek, 1917 óta a független Finnország fővárosa. Főbb látnivalói: a Piac tér környékén a Városháza, az Elnöki Palota, és az Államtanács épületei, valamint a Szenátus téren található vakítóan fehér Katedrális (Tuomikirkko) épülete, és a Helsinki Egyetem, ahol 1925 óta Magyar Tanszék és Intézet is működik. Nem messze innen egy domb tetején áll a görögkeleti Uszpenszkij-székesegyház, melyet gazdag ikonosztázai tesznek egyedülállóan érdekessé. Ezután megcsodáljuk a Nemzeti Múzeum és a Parlament épületét, majd felkeressük Helsinki egyik fő büszkeségét, a Sziklatemplomot. A tér közepén sok millió éve itt fekvő gránittömbbe 1969-ben vájt szentély különleges, kör alakú belső megformálásával, a csupaszon hagyott gránitfalakkal és a pompás orgonával lebilincselő élményt nyújt. Szállás Helsinkiben.


4. nap: Reggeli után indulunk az észt fővárost felfedezni. átkelés a Finn-öblön komppal, érkezés Tallinnba. A középkori óváros két részből áll, az ún. Alsó- és Felsővárosból, az egyik a várdombon, a másik annak tövében fekszik. Míg az Alsóváros a kereskedőké és a kézműveseké, a Felsőváros elsősorban a nemeseké volt. Századokon keresztül a Városháza tér (Raekoja Plats) volt a városi élet szíve, itt tartották a piacokat. A téren található a késő gótikus Városháza, és a Városház patika (Raeapteek). Ez a kis épület Európa legrégebbi, megszakítás nélkül működő gyógyszertára. A Pikk jalg (Hosszú láb) a város legöregebb, s egyben a legelső kikövezett utcája. Itt találjuk Tallinn legismertebb épületcsoportját, a "Három nővért,és a Nagy Céhszövetség épületét. A Várhegyen (Toompea) találjuk a Stenbock-palotát, a Dómot és az Alekszander Nyevszkij székesegyházat, valamint a Toompea-palotát, ahol az észt parlament ülésezik. A Patkul-kilátóból gyönyörködhetünk az óváros és a Tallini-öböl panorámájában. Este kompolás vissza, szállás Helsinkiben.


5. nap: Egész napos kirándulás Tampere - Pori - Rauma útvonalon. Tampere: Finnország második legnépesebb városa, "Észak Manchesterének" szokták nevezni, régi iparváros. A 19. századi, vöröstéglás gyárépületek többségét mára már átalakították, és kulturális, művészeti célokat szolgálnak. A Keskustori főtér fontos pontja Tampere-nek, amit 1779-ben alapítottak. Lenyűgöző épületek tarkítják: a Városi színház, az Ótemplom faépülete, a neoreneszánsz Városháza.  Megtekintjük a Pyynikki Szabadtéri színházat, mely forgó nézőteréről híres. Pori: Eger testvérvárosa, az egyik legszebb finn ipari és kikötőváros: Városháza, Junnelius-palota, a pori színház, ahol a finn színjátszás megszületett 1872-ben. A város előtt elterülő parkos Kirjurinluoto (=Írnokszirt) a városi írnokok egykori lakóhelye, az utóbbi időkben a Pori Jazz Fesztiválról nevezetes. Rauma: jellegzetes finn tengerparti település, Városháza, gyönyörű kilátás a 70 m magas víztoronyból, Ferences templom. Este transzfer a turkui repülőtérre. A repülőgép 22:25-kor indul Turkuból, érkezés Budapestre 23:50-kor.


Időpont: 2011. augusztus 9-13.

Részvételi díj: 155.000 Ft/fő vagy 575 ?/fő

Vacsora: 18.560 Ft/fő vagy 70 ?/fő

+ belépők



ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG UTAZÁST KÍVÁNNAK A MAKROVILÁG UTAZÁSI IRODA MUNKATÁRSAI!




A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !