Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Finnországi levelek 44.

2011. június 16. 10:43:17  nyomtatási kép
 

Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra

44.levél  2011 jun.16

Kedves Olvasók!

Mai levelemben folytatom Finnország iskolarendszerének rövid ismertetését. Utolsó levelemben az állami iskolákról írtam, mai levelem tárgyát elsősorban a magániskolák képezik.

FINNORSZÁG ISKOLARENDSZERE II.
MAGÁNISKOLÁK, IDEGENNYELVÜ ISKOLÁK

Finnországban magániskolákat az 1800-as évek közepén kezdtek alapítani, akkoriban több mint 300 magániskola létezett. Számuk az 1960-as években erősen csökkent . Ennek oka az iskolák bezárása vagy államosítása volt.

Általános magániskolák (Yksityiset peruskoulut) és magángimnáziumok.

2007-ben összesen 75 általános műveltséget adó (9 osztályos) magániskola létezett az országban. Ezeknek az iskoláknak a működése az államtanács engedélyéhez kötött és tantervükben nagy vonalakban követniük kell az állami iskolák  tantervét. Utóbbi alól kivételek az idegen nyelvű iskolák és a nemzetközi iskolák ( International Baccalaureate iskolák). A finn nyelven működő magániskolákban  nincs tandíj, működésüket állami és járási, a  diákok száma szerinti támogatással biztosítják. Ezeket az iskolákat olyan közhasznú társaságok működtetik, melyeknek nem célja az üzleti haszon termelése.

 Az idegen nyelveken működő magániskolákban tandíjat kell fizetni.

Más magániskolák

A legnagyobb középfokú képzést adó főiskola �10 500 hallgató és 700 fős személyzet -a

Haaga-Helia nevű intézet, mely az ugyanilyen nevű alapítvány tulajdona. Ezen a főiskolán  lehet finn, svéd és angol nyelven tanulni, a képzés  többek között üzleti vállalkozói, titkárnői, informatikai, szállodai és éttermi, turisztikai, sport, tanárképzős és  menedzser vonalakon történik. A felvételt írásban kell kérni. A féléves tandíj 120 euro. A főiskolát látogató hallgatók között kb. 1000 külföldi hallgató van.

Finn üzletemberek kereskedelmi iskolája ( Suomen Liikemiesten Kauppaopisto)

Középfokú képesítést ad informatikai (datanomi)  és közgazdasági (merkonomi) vonalon. Itt két lehetőség van, azaz itt tanulhatnak mind olyanok, akik általános iskolát végeztek, mind pedig olyanok, akik sikeresen  érettségiztek. Nemcsak finnül folyik az oktatás, hanem angolul is, ezért külföldieket is felvesznek.

A fentieken kívül van egy olyan vonal, ahol a bevándoroltakat készítik fel arra, hogy finn intézetekben tanulhassanak tovább. Ez az oktatás ingyenes és tanulmányi segélyt is lehet kapni. Ez az egyéves előkészítő tanfolyam olyanok részére létezik, akiknek már alapvető finn nyelvi ismeretei vannak.

 Steiner iskolák

Az első Steiner pedagógián alapuló iskolát 1955-ben alapították Helsinkiben. Az 1980-as években több ilyen iskolát is alapítottak, ezek az 1990-es évek eleje óta  kapnak állami támogatást. Az iskolákat egy Steiner pedagógiát támogató egyesület tarja fent, melynek  tagjai azok a szülök, akiknek gyermekei  ezeket az iskolákat látogatják. Az iskolák működését az állami támogatáson kívül a szülök önkéntes munkáival  és adományokkal biztosítják.

Jelenleg 25 Steiner-iskola és 40 Steiner-óvoda működik Finnországban, ezekben összesen kb. 6000 gyerek és fiatal részesül a steineri filozófia szerint adandó nevelésben.

 Montessori  iskolák

Ez a pedagógia egy olasz orvosnő, Maria Montessori elképzelésein alapszik. Jellemző erre, hogy nem a  gyerekek helyett kell valamit megcsinálni, hanem segíteni kell a gyerekeket abban, hogy maguk oldjanak meg bizonyos feladatokat. Finnországban óvodák és általános iskolai osztályok működnek ilyen elvekkel.

 Keresztény iskolák

Bár a finn általános iskolák rendkívül jó hírnek  örvendenek, azért bőven van javítanivaló is. A nagy iskolákban sok a lelki és szociális probléma, nincs nagy biztonság. Gyakoriak az erőszakosan viselkedő tanulók, akik fegyelmezetlen viselkedésükkel zavarják tanulótársaikat és az egész oktatást.

Ezek az iskolák jó hírnévnek örvendenek azokban a városokban, ahol már hosszasabban működtek. Tantervükkel az állam által a keresztény iskolák részére jóváhagyott tantervet követik, az iskolai tanítás, az iskolakönyvek és az iskolai étkezés díjtalanok. A tanulók iskolába történő közlekedéséről a szülök, gondoskodnak.

Az iskolákat erre a célra alapított, hasznot nem hozó egyesületek tartják fent.

 IDEGENNYELVÜ ISKOLÁK

A fővárosban és annak közvetlen környezetében levő többi városban: Espoo, Vantaa, Kauniainen több idegen nyelvű iskola is működik. Az ország nagyobb városaiban szintén vannak idegen nyelvű iskolák.
Idegen nyelvű általános iskolák a következő nyelveken léteznek: angol, francia, svéd, német, orosz, észt
Idegen nyelvű gimnáziumok: angol, francia, svéd, német, orosz nyelveken oktatnak.
A legtöbb iskolában mind általános iskola mind gimnázium létezik egy fedél alatt.
Az állami iskolákban a tanítás, tanszerek és az iskolai étkezés  ingyenes, magániskolákban tandíjat kell fizetni.

Finnországban sok középfokú tanintézetben van idegen nyelvű vonal, leginkább angol nyelven folyik az oktatás. Ezekben az iskolákban az oktatás nappali tagozatokon történik. Aki Önök közül érdeklődik ezután, itt olvashat erről a rendszerről többet: http://www.koulutusnetti.fi/index.php?file=324

Források:

http://www.haaga-helia.fi/en/education-and-application/bachelor-degree-programmes/information-for-applicants
http://www.businesscollege.fi/en.html

http://www.oulunkristillinenkoulu.fi/
http://www.steinerkoulu.fi/

Judit Mäkinen
Finnország




A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !