Finnagora hírlevél 1/2011
Az év eleje a Finnagorában meglehetősen sietős és eseménydús volt és számos változást is hozott. Első idei hírlevelünkben sűrűbb tájékoztatást ígérünk, hiszen annyi érdekes dolog történik a házunk táján.
Harriet Lonka munkaviszonyának 2011. április 13-ai megszűnése után a Finnagora Alapítvány ideiglenes ügyvivőnek kért fel az új igazgató 2011. augusztus 11-én történő munkába lépéséig. A munkavégzésem színhelye Budapest és Helsinki.
A finn kultúra, irodalom, színház, tánc, képregény és képzőművészet sokoldalúan mutatkoztak be az év elején Magyarországon.
A Néprajzi Múzeum fantasztikus (M)ilyenek a finnek? című kiállítás a május elsejei nyílt napban éri el csúcspontját és egyben zárónapját, amikor fellép Tuomas Rounakari sámánhegedűs. Két év alatt a finnek és a finn kultúra kiváló helyen mutatkozhattak be, amelyért hálás köszönetet mondunk a múzeum munkatársainak.
A Budapesti Táncfesztiválon remekeltek a finn tánccsoportok, a képregényfesztiválokon ismét képviseltette magát Finnország, a finn fafaragást pedig az április pécsi Fa című kiállításon lehet megismerni.
Tavasszal építészeti és designpályázatot hirdettünk finn és magyar egyetemi hallgatóknak. A pályázatok közül választottáki ki a Lahtiban júniusban megrendezendő workshop résztvevőit.
A Finnagora márciusban finn-magyar szemináriumot szervezett az aktuális romakérdésekről. A rendezvényt ősszel folytatjuk egy hasonló témájú szimpóziummal, amelyet a Pécsi Egyetem Romológiai Tanszékével együttműködésben szervezünk. Az Európa Tanács meg a magyar uniós elnökség idején, 2011 júniusában adja ki romastratégiáját.
Sofi Oksanen író május 10-11-én budapesti látogatást tesz.
Ősszel finn filmhét lesz októberben, a Budapesti Design Héten finn művészek szerepelnek és nagy örömmel hallottuk, hogy Ismo Alanko és a Teho meghívást kapott a Sziget Fesztivál Európa-színpadára augusztusra.
Mostantól a Finnagora a Facebookon is pörög, itt lehet megtalálni.
Kellemes május elsejei hétvégét kívánok,
Juha Tynkkynen
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |