Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra

40. levél     2011 ápr. 12

 Kedves Olvasók!

Közeledik a Húsvét, ezért mai levelemben egyes  húsvéti hagyományokról /szokásokról írok röviden.

Tavaly két alkalommal is írtam a húsvéti szokásokról (12. & 13. levél), idén folytatom ezt a most aktuális témát.

Minden kedves Olvasónak napsugaras húsvéti ünnepeket kívánok!

Változó Húsvét

Míg Karácsony minden évben ugyanaznap van, addig Húsvét ideje változó.
Hogy mikor van Húsvét azt a Kr. utáni 325. évben a Nikeában tartott egyháztanácsi ülés döntötte el  így:  Húsvét   a tavaszi napéjegyenlőség utáni első teliholdat követő Vasárnap ünnepe.

A kérdéses Vasárnapot megelőző Nagyhét, azaz finnül: Piinaviikko  = Kínszenvedés hete. Ennek a hétnek kezdetén, Vasárnap = Virágvasárnap = Palmusunnutai = Pálmavasárnap az a nap, amikor a biblia szerint Jézus szamárháton bevonult  Jeruzsálembe és a nép pálmaleveleket lengetett előtte az út mentén.

Finnországban húsvét idején még tél van, az egyetlen élő ág vagy a szobában kihajtatott nyírfagally vagy pedig a barkás fűzfavessző. Oroszul a fűz = vérba  és az orosz időkből ezt a vasárnapot finnül virpa- vagy  virposunnuntai néven is ismerjük (arra ugye emlékeznek Önök, hogy Finnország 1809-1917 között Oroszország része volt.)

Ide vezethető vissza az un. Virpominen szokása. 

 Virpominen

A szent ágak lengetésének a régiek a rosszat elűző hatást tulajdonítottak. Finnország keleti részein, Kareliában és Savo megyében szokás volt, hogy a Nagyhét előtti Vasárnap a fiatalok korán felkeltek és feldíszített fűzfaágakkal meglegyintették a még alvó családtagokat miközben egy,  a helyzetnek megfelelő versikét mondtak. Ezt nevezték virpominen-nek, mely az orthodox egyház húsvéti szertartásaihoz is hozzátartozott- és a mai napig is hozzátartozik.

A települések fiataljainak szokása volt, hogy Virágvasárnap  házról házra járva kívántak jó egészséget és jó termést az elkövetkezendő évre. Feldíszített, barkás füzfaágakat vittek magukkal, melyek a meglátogatottaknál maradtak.  A Nagyhét elteltével - amikor vége lett a böjtnek -  visszamentek azokhoz a házakhoz ahol jártak és ilyenkor tojást vagy más élelmiszert és általában  egy bő étkezést kaptak  a  virpominen - ért  cserébe.

  A kapott barka- ágaknak jó hatást tulajdonítottak, azokat szokás volt megőrizni lehetőleg látható helyen, pl. az ortodoxvallású családoknál a kis, házi ikon-oltárral kapcsolatosan.

Vidéki gazdaságokban ezekkel a virpa- ágakkal a gazdasszonyok a teheneket és a birkákat legyintették meg, a versben előforduló egészség szóval egyben jó tejhozamot és  termékenységet kívántak az állatoknak - és ezzel  hasznot maguknak.  Az ágakat az istállóban vagy az akolban jó helyre eltették és tavasszal, amikor először hajtották ki az állatokat az új legelőre, ezekkel legyintett a pásztor az ajtón a legelőre  kimenő  állatok felé.

A fűzfaágakat régen színes rongycsíkokkal díszítették, újabban már színes tollak lebegnek ezeken az ágakon. Ezt a globalizációnak köszönhetjük és a kínai, olcsó munkaerőnek?

A II. világháború után - amikor tömegesen érkeztek az elvesztett kareliai területekről  az evakuáltak Finnországba - ez a szokás az egész országban elterjedt. Idővel természetesen változott a virpominen formája, manapság boszorkányoknak - akik ugye gyakran repdesnek seprűnyélen  húsvét táján az égen - öltözött gyerekek járják a szomszédságot, feldíszített fűzfaágakkal, minden jót kívánva.

Ha kinyitják, nekik az ajtót elmondják a virpominen-hez tartozó versikét, meglegyintik az így megtiszteltet, akitől  ajándékot kapnak; csokoládét, színes tojást vagy esetleg egy kis pénzt is. A kis ajándékot a régi szokásoktól eltérően nem egy hét múlva, hanem azonnal kapják.

Sokféle formája ismeretes a verses köszöntőnek. A régebben hosszabb versike manapság egy mondatos lett  és így szól:

"Virvon varvon tuoreeks terveeks, tulevaks vuodeks, vitsa sulle, palkka mulle".

Szabadon fordítva: Kívánok jövőre jó egészséget, az ágat neked adom, én cserébe a bért kapom.

A virpominen a finn ortodox egyház húsvéti szertartásának mind a mai napig szerves része. A pap megáldja a barkás fűzfaágakat és szétosztja azokat a szertartáson résztvevők között.

Nem mindenki nézi jó szemmel a mostani virpominen-t. Vannak olyanok, akik a becsengetést zaklatásnak veszik, a gyerekek megjelenését és az adandó kis ajándékot a kéregetés modern formájának tartják. A társadalom tagjainak többsége azonban örömmel fogadja a csillogószemű gyerekeket és örömmel várja az érkezésüket.

Húsvéti boszorka = Trulli

Finnország nyugati részein, Pohjanmaa, Satakunta és Savo -ban húsvét táján a boszorkák is úton voltak Ez a szó a svéd nyelvből kerül hozzánk, régiesen svédül a boszorkány = trull/troll.

A boszorkányjárással kapcsolatos finnországi hiedelmekhez hasonlókkal találkozunk más országok szokásai között is, így pl. Svédországban, Németországban és Angliában is repdesnek boszorkányok a húsvéti égen.  

A trulli-k az  élet árnyoldalán élő öregasszonyok voltak  akiket  Nyugatfinnországban rulli-nak hívtak.  

Ezek a jobb sorsban élőkre irigykedve igyekeztek mindenféle bajt okozni azoknak abban a hitben, hogy azzal ellophatják az irigyelt  szomszéd boldogságát. Beosontak az istállóba, egy kis darab bőrt kivágtak a tehenek oldalából azzal a céllal, hogy ne tejeljenek vagy kapjanak valami veszélyes betegséget és pusztuljanak el.  

 Megnyírták a birkákat ott, ahol soha nem szokás nyírni ezeket az állatokat, mint pl. a homlokukon vagy a lábukon abban a tévhitben, hogy így meg lehet akadályozni az új bunda növését.

Abban is hittek a trulli-k, hogy a szomszédtól ellopott boldogság a saját javukra szolgál majd.

A régiek hittek a seprűnyélen repdeső rosszindulatú boszorkányokban, akik  főleg Nagypéntek éjszakáján az ördöggel való találkára repültek, útközben mindenféle kárt okozva.

 Az emberek ilyenkor védtelennek érezték magukat és mindent megpróbáltak, hogy a jószágtól távol tartsák a kártevőket. Az istállókat jól bezárták, szénnel, krétával vagy kátrány segítségével keresztet rajzoltak az istállóajtó fölé. A boszorkányok féltek az istálló tetejére kiszögezett bagoly tetemétől  vagy egy döglött ragadozó madártól is és elkerülték az így " díszített" istállókat.

Nagy segítségre voltak a máglyák is, mivel a boszorkányok az égő tűztől féltek, szokás volt nagy máglyákat gyújtani a boszorkányok elriasztására.

A középkorban nem egy boszorkánynak tartott szerencsétlen lelte halálát az  1600-as évek rettenetes boszorkányüldözései idején Európa szerte. Finnországban is üldözték a boszorkányokat, de nem halálos ítéletet és megégetést, hanem főleg bírságot, korbácsolást és száműzetést osztott ki a boszorkánysággal és varázslással, valamint megrontással  vádoltaknak a bíróság, akik között nemcsak nők, hanem férfiak is voltak.

Forrás: Pääsiäinen. Szerkesztette: Juha Nirkko. Kiadó: SKS ( Suomalainen Kirjallisuuden Seura) 1997.

Vilkuna K: Vuotuinen ajantieto. Otava 1992 s. 75-79

http://fi.wikipedia.org/wiki/Noitavainot

 A gyerekeket ábrázoló kép  forrása: http://www.seutulansuuralue.net/sivu.asp?page=kuvapankki&showcat=true&cat=35

A boszorkány képe: http://mari-p.vuodatus.net/blog/1198666/paasiaisnoita-ikkunaan/

Judit Mäkinen
Finnország