Finnországi levelek 19.
Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra
19. levél 2010 május. 22
Kedves Olvasók!
Előző levelemben a finn zászlóról írtam Önöknek megemlítve, hogy május hónapban három zászlós ünnepnap van. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, mert négy ilyen nap van. Mivel az egyik legfontosabb zászlós ünnepnapról nem tettem említést, mai levelemmel pótolom ezt a hiányt.
Május harmadik Vasárnapja: A hősi halottak napja, zászlós ünnepnap
A Világháborúkban elesettek emlékét több országban is tisztelet veszi körül, hiszen ezek az emberek a legdrágábbjukat, az egyetlen életüket adták a hazájukért. Ünneplik őket Angliában ( Rremembrance day novemberben, Izraelben április-májusban, Németországban (Volkstrauertag) novemberben, az Egyesült Államokban (Memorial Day ) májusban.
Finnországban Marsal Gustaf Mannerheim , a finn hadsereg főparancsnoka, 1940 május. elsején adta ki azt a napiparancsot, melyben május harmadik Vasárnapját jelölte ki vallásos ünnepségek rendezésére : " a most befejeződött háború hősi halottainak és az 1918-as belháborúban mindkét oldalon elhunytak emlékére, akik meggyőződésükért az életükkel áldoztak."
Ezzel a napiparanccsal Mannerheim a nemzet egységének újrateremtésére törekedett.
Az első években a zászló de. 10 és du. 2 között félárbocon lógott, újabban egész nap a zászlórúd csúcsán lebeg.
Az ország sok részén vannak temetők, melyekben azok a katonák nyugszanak, akik a kérdéses környéken éltek. Ezek, a hősi halottak temetői a megható látványok közé tartoznak, az egyházközségek gondozzák ezeket a temetőket és az ott nyugvókra egyforma, kis sírkövek emlékeztetik az utókort a legnagyobb áldozatra, amit valaki a hazájáért hozhat.
Finnországban több szervezet is létezik, melyek tagjai aktívan keresik a külföldön elesett katonák földi maradványait azzal a céllal, hogy örök nyugalomra hazahozzák őket a szülőháza megszentelt földjébe. Főleg a jelenlegi Oroszország területének kutatásairól van szó, Karéliában. Létezik a Hadügyminisztérium alá rendelt egyesület is, a Háborús halottak emlékét őrző egyesület (Sotavainajien muiston vaalimisyhdistys) mely 1992-ben Oroszország és Finnország közötti államközti szerződés keretein belül lehetőséget kapott az oroszországi sírok felkutatására. Részben tömegsírok ezek, részben egyes sírok. Az eltelt évek alatt minden 10. hősi halottat megtaláltak és ez azt jelenti, hogy kb. 1100, Oroszországban elesett katona földi maradványait temethették a hazai szent földbe.
Idén május 16.-án, Lappenranta városában volt az állami főünnepség, amikor tiszteletlövések mellett 37 hősi halott maradványait temették.
Ezek közül csak egyről tudták pontosan megállapítani, hogy ki volt ö. A földi maradványokat erre a célra készített koporsókban a Lappeeen Maria templomban ünnepélyesen megszentelték. Az ünnepségen részt vett a hadügyminiszter, Jyri Häkämies, a háborús veteránok szervezeteinek tagjai és képviselői valamint az egyházközség tagjai. Az ünnepi Istentiszteleten nyolc pap osztotta a 650 résztvevőnek az Úrvacsorát.
A legutolsó években egyre ritkábbak lettek a sírokat kereső utak Karéliába, ahol az eddig ismert minden temetőt felkutattak már. De a hősi halottakat még sokáig fogják temetni, mivel több, mint 100 katona földi maradványai még vizsgálatok tárgyát képezik.
Forrás:
http://fi.wikipedia.org/wiki/Kaatuneiden_muistopäivä
Junttila J: Sankarivainajia siunattiin Lappeenrannassa. HS május 2010
Kép forrása: ehttp://www.lappeenranta.fi/?deptid=12298
Mai levelemben egy olyan finn dologról is írok, mely egyedülálló az egész világon, nevezetesen az
Anyák Csomagjáról, az Äitiyspakkaus - ról.
Feltételezem, hogy nem sokan vannak a magyarországi olvasók közül azok, akik erről tudnak, de azok, akiknek rokonaik vagy barátaik vannak Finnországban biztosan hallottak erről, esetleg láttak is ilyen csomagot.
Egy rövid történelmi háttér: Az anyák segélyezéséről szóló törvény Finnországban 1937-ben lépett érvénybe és a segélyt a rászoruló szülőnők részére 1938-ban osztották ki először. Ezt akkor a szülőnők kétharmada kapta pénzben, vagy természetben, összege minden újszülött gyermek után 450 finn márka volt, azaz egyharmada egy ipari munkás havi átlagkeresetének. A természetbeli juttatás annyi ruhaneműt jelentett az újszülött gyermek részére, mely elég volt az első életév szükségleteire.
Az anyák segélye 1949 óta minden Finnországban lakó szülőnőnek jár, ha azt pénzben kérik, akkor összege jelenleg 140 euró.
A csomagot igényelni kell, azok igényelhetik, akiknek terhessége legalább 22 hétig tartott, és akik terhességük első négy hetében jártak egészségügyi tanácsadáson, vagy orvosnál. Tudnivaló még az, hogy Finnországban a gyermekek és terhes anyák egészségügyi tanácsadását államilag szervezetten végzik rendszeresen, meghatározott idöközönként és magánorvosok csak a legritkább esetekben követik a terhes anyákat. A szülések 90 %-a csak a bábák segítségével zajlik, a mindenkor ügyeletes, kórházi szülészek csak a veszélyeztetett terheseket vagy a komplikált szüléseket látják e l- HÁLAPÉNZ NÉLKÜL!
Manapság szinte minden olyan anya, aki első gyermekének ad életet, a csomagot választja pénz helyett. A csomag értéke minimálisan is háromszorosa a pénznek és a csomag dobozát matraccal kibélelve és huzattal bevonva sokan használják az újszülött első fekhelyeként. Hogy mi van ezekben a csomagokban azt a mellékelt képen lehet látni.
Összefoglalva azt lehet mondani, hogy minden megtalálható ebben a csomagban, ami egy újszülött kisbaba első életévéhez szükséges, beleértve a hálózsákot is, ami itt a babakocsik elengedhetetlen tartozéka. A gyerekekre is vonatkozik a finn mondás: ? Nincs rossz idő, csak elégtelenöltözködés ?. Az esö nem akadályozza sem a felnöttek sétáit, sem a gyerekek kivitelét a friss levegöre. Finn pólyások, akik az étkezések közötti időjelentős részét még alvással töltik - a szabad levegőn, saját mély kocsijukban, jól felöltöztetve ?edzenek" a későbbiekre. A hálózsák nagyon ügyes zipzáras megoldással téli kezeslábassá alakul át. A ruhaneműk neutrális színűek, sárga, beige, szürke, fehér, így szinte bármivel kombinálhatók és mind kisfiúknak mind kislányoknak egyaránt használhatók, nagyságuk főleg 60 cm-es (Megjegyzés: egy átlagos finn újszülött kb 50 cm hosszú).
Az anyák csomagját meg is lehet venni, ára 274,15 euro + a szállítási költség. Évente kb. 400 csomagot adnak el - főleg külföldön élő finn anyukák igénylik ezeket. A csomagokról a Népegészségügyi Intézet (Kansaneläkelaitos) gondoskodik. Nem kis dologról van szó, pl. 2009-ben 59 935 anyasági segélyt adtak ki, ezek közül 38 774 volt a csomagok száma.
Az anyukák csomagjának tartalmát állandóan figyelemmel kísérik, és a szülök, kívánságainak megfelelően alakítják.
Forrás: Äitiyspakkaus kuvina
http://www.kela.fi/in/internet/suomi.nsf/NET/100502155308EH?OpenDocumenthttp://pyryttaja.blogspot.com/2010/04/aitiyspakkaus-2010.html
Äitiyspakkauksen história
http://www.kela.fi/in/internet/suomi.nsf/NET/200410155058SK?OpenDocument
Judit Mäkinen
Finnország
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |