Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Finnországi levelek 16.

  nyomtatási kép
 

Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra

 16.levél   2010 április. 21

Kedves Olvasók!

Ezzel a levéllel megérkeztem a Világörökség finnországi objektumainak utolsójához, azaz a 7. objektumhoz. Egyenlőre ennyi az, amivel Finnország a  Világörökséghez hozzájárul.

A ma bemutatásra kerülő terület a Balti tengeri szigetvilág, azaz a  

Merenkurkun saaristo  

A most röviden ismertetésre kerülő szigetvilág nem a déli, egyben ismertebb, mely Turku és Helsinki között/ előtt terül el, hanem egy nyugati  régióról van szó, mégpedig a  Balti tenger északnyugati  csücskéről, mely Svédország és Finnország között terül el és Botteni - öböl néven ismert. Ez egy  tengeri viszonyok között szűk öbölnek számít, finnül a neve: Merenkurkku azaz a tenger torka.

Földrajzilag Nyugat-Finnország megye, közelebbről Pohjanmaa ez a terület, az itteni nagyobb települések közül Vaasa városa a legnagyobb.

(Mellesleg a kurkku szó finnül torkot, de uborkát is jelent! - ezt Önök közül bizonyára sokan tudják, hiszen úgy olvastam, hogy sokan tudnak Önök közül finnül).

Egy 544 km2 területről van szó, ahol a föld állandóan emelkedik. Ezzel a táj képe is változik, újabb szigetek keletkeznek és  zátonyok, valamint óriási, régebben víz alatti  kövek lesznek láthatóvá. Ezt a környéket, melyhez legközelebb eső város: Vaasa,  2006-ban csatolták az UNESCO világörökség listájához. Két része van, az egyik az öböl finn oldalán, a másik pedig a svédországi  oldalon terül el. A Világörökséghez egy érdekes természeti jelenség miatt csatolták ezt a szigetvilágot, nevezetesen a terület  észlelhető emelkedése miatt.  

A föld emelkedése nem évezredes folyamat, ezen a vidéken, azaz Vaasa városa környékén a szárazföld egy négyzetkilométerrel! Lesz nagyobb évente! Egész Finnország területe 7, azaz hetes km2-tel nő egy év alatt.

A föld emelkedésének oka az utolsó jégkorszak, amikor a nagytömegű jég a föld kérgét behorpasztotta. Ilyen horpadásról tudunk jelenleg is a Déli Sark és Grönland  jég fedte területein. Nos, a jég lassú olvadása után a föld kérge lassacskán  kiemelkedik újra. Amikor a föld  nagy vízterületek határán emelkedik, új szigetek keletkeznek és a már meglévők alapterülete nő. - Ilyen egyszerű az egész .

A néphagyomány természetesen  máshogy magyarázza a jelenséget, nevezetesen azzal, hogy amikor a gonosz óriást - akinek a neve mellesleg Finn volt - száműzték Svédországból, az átugrott a tengeren, eközben  szétszakadt a nagy kövekkel teli zsákja és azok a kövek láthatók most a partok mentén.

Forrás: Vikipedia, kereső szó: Merenkurkku

Manninen M: Hiiden viskomilta kiviltä kallioille HS 2009 máj.30. 

Mielőtt befejezném mai levelemet, egy pár szót arról, hogy a Finnországban autóval, esetleg kerékpáron vagy sétálva közlekedő turista miről tudja, hogy muzeális értékű látnivaló van a közelben? Finnországban az ilyen helyeket egy közlekedési tábla mutatja, mely így néz ki, mint a mellékelt kép mutatja. a neve: 

Hannunvaakuna  vagy käpälikkö  (Hannu címere vagy mancs,tappancs)

 Hannunvaakuna  egy olyan hagyományos szimbólum, amit különösen ÉSZAK EURÓPÁBAN használtak díszítő motívumként. Ennek a jelnek a néphagyomány szerint védelmező hatása volt, minden rossztól óvott. Megtalálhatjuk épületek falain és különböző tárgyakon is, mint pl. a régi, fából készült síléceken (Finnországban a legrégibb Hannunvaakuna-t  egy kb. 1000 táján készült sílécen találták ) fakanalakon  vagy sajtformákban.  

Azok Önök közül,  akiknek Apple számítógépük van, egy billentyűn is megtalálják ezt a jelet.

Finnországban az ismert Kalevala ékszerek használják, melltű vagy nyaklánc díszítésére. Akkor, amikor nálunk még a finn márka volt a pénzegység, az 1 pennys és az  5-pennis fémpénzeken is ezt a szimbólumot láthattuk.  

Hannunvaakuna a Kr. előtti időkből származó jel, de nevét Szt. Jánosról kapta (Johannes=János= Hannu finnül).

Hogy mit is jelent a négy sarokban levő hurok?- Egy magyarázat szerint ezek a négy égtájat  jelentik, melyek a Föld felett az égboltot tarják.

A mai turistáknak többek között Finnországban is biztos  vezérfonalat jelentenek a muzeális értékű látnivalók felé.

Források:

http://www.taivaannaula.org/blogi/?m=200909

     A fenti linkre okvetlen érdemes bekukkantani!



Judit Mäkinen

Finnország







A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !