Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Finnországi levelek 12.

2010. március 28. 17:24:28  nyomtatási kép
 

Finnországi levél hazámból, Finnországból szülőhazámba, Magyarországra.
12. levél, 2010 márc. 26

Kedves Olvasók!

Mivel hamarosan Húsvét lesz, mai levelemben az itteni húsvéti szokásokról írok, a Világörökség témát egy későbbi levelemben folytatom majd.

Nem törekszem semmilyen teljességre, hiszen mindenegyes témáról könyvek jelentek már meg - finnül Nem tudom, hányan vannak Önök között azok, akik húsvétkor voltak Finnországban és itt élték át ezt az egyházi ünnepet.

Az esetleges megjegyzéseknek nagyon örülnék.

Húsvét és egyes húsvéti szokások Finnországban. I.


Húsvét finnül Pääsiäinen (kiejtés: peezieinén) a szó arra utal, hogy vége van a hosszú böjtnek. Esetleg úgy is lehet értelmezni, hogy vége lett a zsidó nép  egyiptomi rabságának vagy úgy, hogy Jézus halálával az emberiség megszabadult bűneitől-eljött a megváltás.


Templomi hangversenyek Húsvét idején

Finnországban általános szokás, hogy a templomokban nemcsak Istentiszteleteket, hanem hangversenyeket is rendeznek, mivel a templomoknak általában nagyon jó az akusztikájuk.

A finnek legnagyobb része hívő, de nem koptatja minden vasárnap a templompadokat. Ezzel szemben a templomi hangversenyek rendkívül látogatottak

Nagycsütörtökön, esetleg Nagypénteken az ország sok templomában éneklik a különböző passiókat, melyek közül leginkább J.S.Bach Matteus és Johannes passiója kedvelt. Jellemző ezekre a hangversenyekre, hogy a szereplő énekkarok eredeti szöveggel éneklik őket, azaz németül. Ezek a hangversenyek nem ingyenesek, hanem ugyanúgy jegyeket árulnak ezekre, mint bármilyen más hangversenyre. A jegyhez tartozik egy  programfüzet is, melyben az eredeti német szöveg mellett a szöveg finn fordítása olvasható, így könnyen követhető a mondanivaló. A szereplő énekkarok jó része amatőr alapon működik, de a szólisták hivatásos énekesek és nemegyszer nemzetközi színvonalat képviselnek. A teljes passiót adják elő, nem egy félórás hangversenyről van szó, pl. a Matteus passió 3,5 óráig tart. Sok családban a passióhangversenyen való részvétel családi tradíció, évek-évtizedek óta minden húsvét ezzel kezdődik. Ilyen hangversenyen sajátos hangulat van, ünnepélyes és egyben meghitt.

A húsvéti körmenet rendezése protestáns országban nem szokás, a Helsinkiben levő két katolikus templom egyike rendez kisméretű körmenetet. Ugyancsak ismeretlen itt a húsvéthétfői locsolás is.


Húsvéti máglyák ( Pääsiäisvalkeat)

Finnország északnyugati részén - Pohjanmaa - a mai napig szokás húsvétkor, azaz Nagyszombaton este máglyákat gyújtani, hasonlókat azokhoz, melyeket a nyár közepén, azaz Juhannuskor ( Szt. Ivánéj ) is égetnek. Ezeknek régen az volt a szerepük, hogy elijesszék a húsvétkor repdeső boszorkányokat. A boszorkányok ugyanis főleg azzal foglalkoztak, hogy megrontsák a háziállatokat. Ilyenkor a boszorkányok besurrantak az istállókba, kis bőrdarabokat vágtak ki az állatokból, megperzselték a juhok szőrét, szóval rengeteg kárt okoztak.

A húsvéti máglyákon általában olyan anyagokat égettek, amik erős füstöt eredményeztek, mint pl. a nedves borókabokor, vagy a használaton kívüli kátrányos edények - ez nemcsak megijesztette a boszorkányokat ( finnül: rulli vagy trulli ) hanem elvágta az útjukat is a levegőben. Sok helyen égettek szalmát is, ez jó termést ígért az elkövetkezendő nyárra.

A boszorkányüldözés konkrét formái Finnországot is elérték és az 1600-az években a halálra ítélt "boszorkányok " több mint fele az ország északnyugati részén élt.

Manapság a húsvéti máglya csak a gyerekek szórakoztatásának egy formája, a máglya körül lehet táncolni, énekelni, játszani. Ilyenkor, húsvét táján sokszor van telihold és az érzékenyebb gyerekek hallani vélik a levegőben repülő boszorkányok szoknyájának suhogását is?.


Via Crucis- Keresztút

Idén 15. alkalommal rendezik Helsinki belvárosában a Via Crucis nevű drámát-melyben Jézus földi életének utolsó óráit elevenítik meg. A szabadtéri, nagy előadás Lauri Otonkoski szövegére épül. Hetven ember vesz részt az előadásban, Jézust idén egy japán színésznő! Yuko Takeda fogja megeleveníteni. Az eseményt egy ökumenikus egyesület: Via Crucis - Ristin Tien tuki ry: a keresztút támogatója nevű egyesület rendezi. Ez a rendezvény nagy közkedveltségnek örvend, tavaly 12 000 ember nézte az előadást. A hideg időtől függetlenül

Judit Mäkinen
Finnország

Források : K. Vilkuna. Vuotuinen ajantieto Otava 1992 s. 90-93

Képek forrásai: Cantores Minores- Wikipedia

Pääsiäisnoita- picman. fi



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !