Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Soproni bor Seinäjokiba?

  nyomtatási kép
 

Sopron - Gazdasági, illetve egyetemek közötti együttműködésről, továbbá a soproni bor finn testvérvárosban, Seinäjokiban is történő árusításáról is tárgyalt Jari Vilén finn nagykövet Sopronban.


- Támogatom Sopron és a finn testvérváros, Seinäjoki közötti kapcsolatok bővítésére tett erőfeszítéseket. Azért is jöttem Sopronba, hogy megismerkedjem a várossal, s a húsz évre nyúló testvérvárosi kapcsolat erősödjön - nyilatkozta a Kisalföldnek Jari Vilén finn nagykövet Fodor Tamás polgármesterrel és az alpolgármesterekkel tartott megbeszélése után. Mint mondta, konkrét eredményekről is beszámolhat. A cél az, hogy a két város között új kooperációs szerződés jöjjön létre. A vállalkozások, továbbá a felsőoktatási intézmények közötti szorosabb együttműködések lehetőségét felmérik, különös tekintettel a faiparra.

Gazdasági területen a bútoripar és a dizájn területén munkálkodhatnának közösen, miként felvetődött az is, finn befektetők kereshetnék fel Sopront. A finnek francia, olasz és dél-afrikai bort fogyasztanak: kézenfekvő hát, hogy a Soproni borvidék borai is a finnek asztalára kerüljön. Ezen túlmenően szándékukban áll, hogy az uniós pályázatokon közösen vegyenek részt.

Fodor Tamás polgármester hozzátette: napjainkban kiemelt fontosságú a testvérvárosi kapcsolatok kölcsönös előnyeinek kiaknázása. Seinäjokiban tett tavaszi látogatásakor már felvetette az ottani polgármesternek a soproni bor finn piacra jutásának kérdését és megállapodott az ottani kereskedelmi és iparkamarával: finn cégek részt vesznek a soproni InnoLignum nemzetközi vásáron. Jövőre a Pannon Designon is biztosítanak nekik standot. Mindez az együttműködés kialakításának jó alapját képezi.




A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !