Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Kalevala körlevél

  nyomtatási kép

 Kedves Barátaink!

A téli levelünket is köszönettel kezdjük, amelyet ezúttal a Tapolcai Finnbarátok Köre elnökének, Bolla Albertnének, vezetőtársainak és tagságának, valamint Bolla Albertnek, Raposka polgármeserének címzünk. A Kalevala Baráti Kör ötvenfőnyi csoportja októberi látogatása során élvezetes programban és szíves vendéglátásban részesült. Bízunk benne, hogy a tavaszi viszontlátogatás alkalmával Budapesten a többiek is megismerkedhetnek e lelkes csapattal.



2007. november 20-án, kedden 18 órakor dr. Richly Gábor Történelemkép és nemzeti identitás Finnországban 1920-1944 c. kötetének bemutatója lesz a Finn Nagykövetség könyvtárában (Budapest XI., Kelenhegyi út 16/a). A kötet szerzőjével dr. Bereczki András, az ELTE Finnugor tanszékének adjunktusa beszélget. A könyvtárban a rendezvénnyel egyidőben Finnország függetlenségének 90. és a finn parlament 100. évfordulója tiszteletére Szavazáshoz való jog - a törvénybe vetett bizalom - Száz éves a finn népképviselet c. kiállítás tekinthető meg. A rendezvény magyar nyelvű.



2007. november 24-én, szombaton 14 órakor Jean Sibelius (1865-1957) születésének 142., halálának 50. évfordulója, valamint Kodály Zoltán (1882-1967) születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmából zenés délutánt rendezünk a Magyar-Finn Társasággal közösen a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében (Bp., V., Sütő u. 1.) (ld. a meghívót). Az est házigazdája Koppányi Miklós (tel.: 290-1239).



2007. november 29-én, csütörtökön 18 órakor tartjuk idei közgyűlésünket a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében (Bp., V., Sütő u. 1.). A közgyűlés határozatképtelensége esetén a következő közgyűlést változatlan napirendi pontokkal 2007. november 29-én, csütörtökön 18.15-kor tartjuk a fenti helyszínen. Bizonyára megértik tagjaink, hogy a közgyűlés sikere az Önök személyes részvételén múlik.

Napirendi pontok:

  • Levezető elnök megválasztása

  • Elnöki beszámoló

  • Pénzügyi beszámoló a 2006/2007 évi gazdálkodásról

  • Az ellenőrző bizottság elnökének jelentése a 2006/2007 évi pénzgazdálkodásról

  • Egyéb



Finn nyelvű adventi istentisztelet lesz a Magyarországi Finnek Egyesületével közös szervezésben 2007. december 1-jén, szombaton 11 órakor a kelenföldi evangélikus templomban (Bp., XI., Bocskai út 10.). Igét hirdet dr. Joób Máté igazgató lelkész, orgonál Pap Kinga Marjatta.

2007. december 9-én, vasárnap 11 órakor Finnország függetlenségének 90. évfordulója alkalmából ünnepi istentisztelet lesz a kelenföldi evangélikus templomban (Bp., XI., Bocskai út 10.). Igét hirdet Mikko Oikarinen lempääläi lelkész. Tolmácsol dr. Joób Máté, közreműködik a Pyhän Birgitan juhlakuoro, vezényel Kaisa Naukkarinen.



2007. december 9-én, vasárnap 14 órakor a budahegyvidéki evangélikus templomban (Bp., II., Kék Golyó u. 17.) a Magyarországi Finnek Egyesületével közös szervezésben Kauneimmat joululaulut címmel közös éneklés lesz. Közreműködik a Pyhän Birgitan juhlakuoro.



2007. december 11-én, kedden 18 órakor a Finn Nagykövetség könyvtárában (Budapest XI., Kelenhegyi út 16/a) Kari Hotakainen Finlandia-díjas író Futóárok utca c. könyvének bemutatója lesz a fordító, Patat Bence részvételével. Ezen az estén mutatjuk be a Finnország függetlenségének 90. évfordulója tiszteletére rendezett műfordítói pályázat színe-javát tartalmazó Millió tűlevél erdeje c. antológiát is. A két könyvet a Kalevala Baráti Kör és Tillinger Péter Műhelye közösen jelentette meg.

Fordíts!

Kiskarácsony-estünket 2007. december 15-én, szombaton 16 órai kezdettel tartjuk a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében (Bp., V., Sütő u. 1.). A műsor csupa meglepetés, amelyben közreműködik a Kalevala Kórus Katonáné Malmos Edit vezényletével.

Kérjük, hogy süteményt, a tombolára apró ajándékot (könyv, CD-lemez, kézimunka, játék stb.) hozzanak magukkal.

Az est keretében karácsonyi könyvvásárunkon kapható lesz Kari Hotakainen Futóárok utca c. könyve, valamint a Millió tűlevél erdeje c. antológia. Mindkét könyv ára 2500 Ft.

A Cerkabella Könyvkiadónál az ősz folyamán megjelent néhány remek gyermek- és ifjúsági könyv: Sinikka és Tiina Nopola Sáskalapka és Szőrmamuszka világgá megy (Szőcs Ráchel fordítása; 1950 Ft), Kristiina Louhi Szia Tomi! és A mi kis Tomink c. kötetei (Kovács Ottilia fordítása; 1390 Ft), Aino Havukainen és Sami Toivonen Tatu és Patu furcsa masinái c. kötete (Bába Laura fordítása; 1980 Ft). Karácsony előtt még várható Kirsti Paltto A Csengő c. könyve (Domokos Johanna fordítása; 1790 Ft) és Pekka Vuori A Mikulás otthona, Korvatunturi c. kötete (Kovács Ottilia fordítása; 2690 Ft). Ezeket a könyveket is mind megvásárolhatják a kiskarácsony-esten a kiadó jóvoltából. A kiskarácsony-est háziasszonya Simon Valéria
(tel.: 06-20-432-5592).



A Kalevala Kórus és Budapest-Csepel Önkormányzat Vegyeskara énekét hallhatjuk 2007. december 16-án, vasárnap a csepeli evangélikus templomban fél 11-kor kezdődő adventi istentiszteleten. Megközelítés: a Boráros térről a csepeli HÉV-vel kb. 10 perc a Karácsony Sándor u. megállóig. A templom a Sétáló utca végén, a Katona József u. és Táncsis Mihály u. kereszteződésében van.



A finn kulturális, tudományos és gazdasági központban, a Finnagorában (1068 Budapest, Dózsa György út 84/a.) Soila Hänninen formatervező és Hanna Tynkkynen keramikus kiállítása nyílik Az organikus vonal címmel, amely 2007. november 15. és 2008. január 15. között tekinthető meg. A kiállításról és egyéb érdekes programokról a http://www.finnagora.hu/ címen olvashatnak.

Felhívás! Akik szívesen fogadnák körleveleinket elektronikus formában, azok küldjék el
e-mail címüket Várady Eszternek (varady@vonas.hu).



Áldott ünnepeket és boldog új évet kívánunk minden kedves finnbarátnak!





A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !