Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Finnagora hírlevél 2006/10

  nyomtatási kép
A finn könnyűzenei export erőteljesen nő

Hatalmas dicséretek és haladás a Popkomm vásáron, aranylemezek az Egyesült Államokban, turnék Európában - a finn könnyűzene felszállóágban van. A könnyűzene Berlinben megrendezett szakmai csúcsrendezvényén, a Popkommon idén 17 finn együttes lépett színpadra. Közülük a nevesebbek:
Lenni-Kalle Taipale, Jimi Tenor, Diablo és a Disco Ensemble. A zenei vásár nemzetközi szakmai közönsége Finnországot a minőségi zene márkaneveként ismeri. A finnek erősségei közé tartozik a széles skála, a zenei tudás és a hitelesség.

Szeptember végén a finn zenei export új mérföldkövet ért el. A HIM együttes történelmet írt azzal, hogy a Dark Light címú lemezének eladása az Egyesült Államokban meghaladta a félmillió példányt, így aranylemez lett. Az egész világon már 900 ezer darab kelt el a lemezből.

A finn sztárzenészek számára nem ismeretlen a nemzetközi együttműködés sem. Az Accordion Tribe a szlovén-amerikai Guy Klucevsek ötletéből létrejött, öt harmónikaművészből álló együttes, amelyben rajta kívül a svéd Lars Hollmer, a szlovén Bratko Bibi?, az osztrák Otto Lechner és finn büszkeségünk, Maria Kalaniemi (képünkön) játszik. Az Accordion Tribe azt bizonyítja, hogy a harmónika a modern zenében is érdeklődésre számot tartó hangszer lehet. Az együttes európai turnéja során eljut Magyarországra, a Művészetek Palotájába is: a Fesztiválszínházban fog játszani október 27-én.


Új finanszírozási programban kiemelkedő kutatók érkeznek Finnországba

A
Finn Akadémia és a Tekes által indított Finland Distinguished Professor Programme (FiDiPro) finanszírozási program 24 vendégkutató finnországi tevékenységét teszi lehetővé a tudomány és technológia területén. A kutatók 12 egyetemen, illetve kutatóintézetben fognak dolgozni 2-5 éves időtartamban. Az első kutatók a jövő év elején érkeznek.

A FiDiPro-program célja a finn tudományos és technológia tudás megerősítése, a kutatási rendszer nemzetközivé tétele és újfajta nemzetközi együttműködés elősegítése a kutatás és a gazdasági szféra között. Ezenkívül a programmal támogatni kívánják az egyetemek és a kutatóintézetek szakosodását és ily módon erősíteni a nemzeti szinten jelentős tudományos és technológiai területeket. A program hátterét a kormány a finn kutatási rendszer szerkezeti fejlesztéséről hozott elvi határozata adja.

A projektek finanszírozására összesen 17,5 millió euró áll rendelkezésre. A következő pályázati ciklust 2007-re tervezik.

 

Finn színházi szakemberek Budapesten

Számos neves finn színházi szakember érkezik ősszel Budapestre. A Csoportszínház (
Ryhmäteatteri) igazgatója, a drámaíró-rendező Mika Myllyaho és Juha Jokela drámaíró október végén ismerkednek a magyar színházi élettel. November elején a drámaíró-rendező Kristian Smeds a Houkka Bros társulatával a Krétakör Színház meghívására érkezik Budapestre. November 3-án a Merlin Színházban a Houkka Bros két műve lesz látható: A vándor, valamint a Gyerekek, madarak és virágok. Ezenkívül Kristian Smeds saját, Jégképkockák munkacímet viselő drámáján dolgozik a Krétakör színészeivel; ebből kis bemutatót tartanak november 9-én a Merlin Színház nagytermében.

A látogatások a Finnagora által koordinált Finnpad projekt részét képezik. A Finnpad a finn színházi exportprojekt, amely bemutatja a finn kortárs drámát Magyarországon és a határon túl. A projekt célja az, hogy Magyarországon és lehetőség szerint a szomszédos országokban megfelelő színházi intézményeket találjunk a finn színházi világgal való együttműködésre és a kortárs finn dráma nemzetközi megjelenésére.

A 2006 tavaszán kiírt drámafordítási pályázat adta a Finnpad-projekt kezdő lökését. A projekt részei többek között színházi szakemberek látogatása és színházi események. Ezenkívül megszületik a finn kortárs drámát bemutató magyar nyelvű elektronikus és papír alapú tájékoztató anyag. A projektet támogatja a finn Oktatási Minisztérium kulturális export osztálya.

A finn kulturális és tudományos intézetek hálózatba szerveződnek

A külföldön működő finn kulturális és tudományos
intézetek tevékenysége és környezete meglehetősen eltér egymástól. Az intézetek együttműködésének és hálózatosodásának elősegítésére jött létre egy évvel ezelőtt a Finn Kulturális és Tudományos Intézetek Együttműködési Egyesülete. A tavasszal beindult szervezet vezetője Ann Sandelin. A hálózat olyan szinergiát teremt, amely megkönnyíti a tapasztalatok és információk cseréjét, valamint a közös projektek megvalósítását.

Az intézetek hálózatba szerveződése komolyabb munkaeszközt jelent többek között a kulturális exportban, amelyet Finnországban a nemzetgazdaság jelentős exportágazatának tartanak. Az intézetek részt vesznek abban a kulturálisexport-hálózatban, amely ősszel kezdte meg működését. A támogatást nyújtó hálózat célja a különféle szereplők sokoldalú tapasztalatának és kapcsolatainak hasznosítása, különösen a tájékoztatás fejlesztése által. Az intézményeken kívül művészeti információs központok, a Tekes, a Finpro, az Idegenforgalmi Promóciós Központ és a finn külképviseletek is csatlakoztak a hálózathoz.

Összesen 17 finn kulturális és tudományos intézet működik, amelyből 16 külföldön található, egy pedig, a Hanasaari svéd-finn kulturális központ Espooban. A Finnagora, a finn kultúra, tudomány és gazdaság magyarországi központja az intézetcsalád legifjabb tagja. 

 

A finn design elméletei és sikertörténetei - formatervezési konferencia a Ponton Galériában

A Global Local Helsinki című kiállítás október elején nyílt meg Budapesten a Ponton Galériában. A mai finn formatervezés bemutatása egynapos konferencián folytatódik október 20-án. Vendégelőadóként szerepel Ilkka Suppanen és Brian Keaney formatervezők, valamint Ulla-Maaria Mutanen designkutató. A konferencia a
Moholy-Nagy Iparművészeti Egyetem, a Finn Nagykövetség és a Finnagora együttműködésében jön létre. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Ilkka Suppanen (sz. 1968 - képünkön) a mai finn formatervezés egyik legfeltűnőbb alkotója. A grafikai sorozatgyártástól az építészetig terjedő széleskörű művészetére jellemző a csúcstechnológia és a korszerű alapanyagok használata. A már korábban is számos díjat nyert Suppanen nemrégiben kapta meg az észak-európai Bruno Mattson -díjat.

Az ír születésű Brian Keaney (sz. 1974) a finn Tony Alfströmmel együtt hét évvel ezelőtt alapította a Tonfisk Design elnevezésű céget. A hétköznapi használati tárgyakat és edényeket előállító vállalkozást leginkább a Warm sorozat porcelánt és hajlított falemezt egyesítő teáskannáiról és csészéiről ismerik.

Ulla-Maaria Mutanen a formatervezés történelméről és szervezeteiről, a közösségi formatervezési tevékenység új formáiról és az internet jelentette új formatervezési dimenziókról írja disszertációját. Előadásában Mutanen különös hangsúlyt fektet a finn design mai formáira és a jövő irányzataira.



A magyar forradalom és Finnország

Finnországban is megdöbbenéssel fogadták a magyar forradalom leverésének hírét. A finnek számára a testvérnép sorsa egyrészt a téli háborúra emlékeztetett, másrészt az akkori időszakra: így járhatunk mi is, gondolták akkoriban sokan Finnországban.

Az ENSZ 1956 novemberi közgyűlésén Finnország első ízben vett részt teljes jogú tagként. Finnország támogatta a Magyarországra vonatkozó öt határozatot: a magyar kérdés napirendre vételét, a magyar nép szabadsághoz, függetlenséghez és népképviselethez való jogát, valamint az ENSZ-megfigyelők Magyarországra való küldését. A Szovjetuniót elítélő több határozat esetében azonban Finnország tartózkodott. J.K. Paasikivi, akinek a köztársasági elnöki mandátuma 1956 márciusában ért véget, haláláig Urho Kekkonen elnök tanácsadója volt. Paasikivi szerint a kis Finnországnak nem volt érdemes nagyhatalmi kérdésekben oly módon "követelőzni", amely kárt okozhat az országnak és amely a rokonnépnek sem válna hasznára. A felfokozott nemzetközi helyzetben Paasikivi elnök a harmadik világháború kirobbanását szinte elkerülhetetlennek tartotta. A forradalom szovjet leverése után Urho Kekkonen közvetítői tevékenységet ajánlotta fel a válságos helyzetben.

Heino Nyyssönen kutató, a nemrég megjelent Unkarin kansannousu 1956 (A magyar forradalom - 1956) egyik szerzője a könyv megírása után bukkant rá egy levéltárban Urho Kekkonen 1956. november 12-én Ralf Tröngren külügyminiszternek New Yorkba írt levelére. Ebben Kekkonen a magyar ügy ENSZ-beli megítéléséről szól. Foglalkozik még Finnország szavazási magatartásával és tartózkodásával a magyar válsággal kapcsolatos szigorú határozatokra vonatkozóan. "Az ENSZ munkájával kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy a külpolitikai irányvonalunk elszigeteltségbe taszíthat minket, de ettől nem kell megijedni, hiszen különleges helyzetünk alapján ténylegesen egyedül vagyunk a világban. - - - nincs mit tenni, hideg fejjel kell döntenünk, akkor is, ha a szívünk tele van fájdalommal ahogy a halál a szerencsétlen, ártatlan emberekre hull."

Az 1956 november elején elfogadott határozattal, amelyhez Finnország is csatlakozott, hozták létre az ENSZ közel-keleti ellenőrző csapatait. Létrehoztak tehát egy ENSZ égisze alatt működő fegyveres csapatot a válságövezetben történő békefenntartásra. Finnország készen állt arra, hogy önkéntes csapatokkal részt vegyen az ellenőrző csapatban, ily módon tette meg az első lépéseket békefenntartóként. 

Innováció és siker - szeminárium decemberben

Finnország jó pozíciót szerzett a világméretű versenyképességi
statisztikákban, a finn innovációs politikát sikeresnek tartják. Erősségeik hagyományosan a gazdasági élet és a kutatás együttműködésében és a hálózatépítésben rejlenek. A jövőbeli gyors változások a szervezetek egyre dinamikusabb és gyorsabb reagálását feltételezik. A globalizáció is új kihívásokat állít az innovációs politika elé.

A Le Méridien Budapest hotelben a finn karácsonyi rendezvények hetében, december 4-én rendezik meg a finn gazdasági élet innovációs sikertörténeteivel foglalkozó szakmai szemináriumot. A finn gazdaság kiemelkedő alakjai, a SanomaWSOY igazgatótanácsának elnöke, Jaakko Rauramo és a Nokia brüsszeli képviseletének igazgatója, Lauri Kivinen, valamint a finn Központi Gazdasági Szövetség innovációs környezet és know-how"területekért felelős igazgatója, Timo Kekkonen fognak előadást tartani. Elmondják gondolataikat arról, milyen résztényezők okozzák a finn sikereket és melyek a finn innovációs politika változási trendjei. Foglalkoznak a közszféra, a kutatás és a gazdasági élet együttműködésével is. A Finnagora és a Finn Nagykövetség által rendezett szemináriumra meghívót kapnak a magyar innovációs politika kulcsszemélyiségei és a gazdasági élet innovációval foglalkozó szakemberei.

A Finnagora és a Finn Nagykövetség által szervezett szemináriumra meghívást kapnak a magyar innovációpolitika kulcsfigurái és az üzleti élet érintett képviselői. Bővebb információ kapható Márkus Ferenc vezető tanácsadótól.

A hónap rövidhírei

Finnagora
Dózsa György út 84/a
H-1068 Budapest
Puh: +36 1 478 1010
Fax: +36 1 478 1015
Email:
info@finnagora.hu



A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !