Finnagora hírlevél
A finn Sanoma WSOY Education márciusban megvette a Láng Kiadó és Holding Zrt-től a vezető magyar tankönyvkiadó- és képzési vállalat 75 százalékát. Ily módon a finn kiadói óriáscég bővíti magyarországi tevékenységét: a cégcsoporthoz tartozó Sanoma Budapest az ország legnagyobb folyóiratkiadója. A tankönyvkiadással foglalkozó Sanoma WSOY Education nemzetközileg jelentős tényező, célja az európai tankönyvpiac vezető kiadójává való fejlődés. Érdeklődése különösen a kelet-európai országok felé fordul.
A Sanoma WSOY igazgatótanácsának elnöke Jaakko Rauramo, aki egyéb társadalmi megbízatásai mellett a Finnagora kuratóriumának is tagja, márciusban látogatott Magyarországra. Rauramo elmondta, hogy a tankönyvkiadás jelenti a cégcsoport nemzetközi tevékenységének egyik központi területét. A tankönyvek állandó megújulásban vannak. "A különböző könyvek, hanghordozók és az egyre nagyobb számú digitális anyag teljes tanulási rendszereket alkotnak. Finnország úttörő a korszerű tananyagok terén, amelyben kiváló PISA-eredményeinknek is része van." Magyarországon jelenleg folyik a tantervek reformja, a Sanoma WSOY tehát érdekes időszakban kezdi meg működését tankönyvpiacon.
Az üzletkötés részét képezi a Magyarországon piacvezető Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 70,35 százaléka, valamint a képzési piacon a vezető cégek között elhelyezkedő Perfekt Zrt. 100 százaléka. A vállalatok összesen mintegy 300 főt foglalkoztatnak. A Sanoma WSOY tavaly összesen 17 ezer személyt foglalkoztatott. A tranzakció véglegesítéséhez még szükség van a magyar versenyhatóság jóváhagyására.
A világzene és a dzsessz finn mestere, Sakari Kukko Budapestre jön
A sokoldalú zenész, fúvóshangszeres művész, zongorista és zeneszerző, Sakari Kukko április 30-án Budapesten lép fel. Kukko az Európai Jazzhíd című rendezvényen a Borbély Műhely szólistájaként zenél. Április 30-án délután a Clark Ádám téri szabadtéri koncerten, majd aznap este és másnap, május 1-jén a Columbus dzsesszklubban lehet meghallgatni. A látogatást a Finnagora támogatja.
Sakari Kukko zenei tevékenysége úttörő jellegű, hiszen világzenét alkotott már a világzene fogalmának létrejötte előtt. 1974-ben Kukko barátaival együtt alapította a Piirpauke együttes, amely egyike az első igazi világzenei együtteseknek. A csapat nemzetközi ismertséget szerzett, a világ szinte minden pontján játszottak. 1976-ban tevékenységüket Georgie díjjal tüntették ki.
A Piirpauke húsz albumot adott ki. A legújabb munkafázisban van, ahogy erről a stúdióban elért Sakari Kukko tájékoztatást adott: "A lemezen szereplő zenészek bő egy éve Indiában találkoztak, ahol, bármilyen furcsán is hangzik, a cunami hozott össze minket. A lemez nyáron jelenik meg, a lemezbemutató koncert után júniusban Tallinnban lépünk fel." A lemez nemzetközi gárdáját a jelenlegi finn sztárzenészek, többek között Roi Ruottinen csellóművész és Samuli Mikkonen dzsesszzongorista egészítik ki.
Finn író első regénye magyarul
A fiatal finn író, Ranya Paasonen regénye A nap állása (Auringon asema) megjelenik magyar fordításban, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon április 23-án, a könyv és a szerzői jogok nemzetközi napján mutatják be. A könyvet a Polar Alapítvány adta ki Győrffy Éva fordításában. A fordítást a Finn Irodalmi Tájékoztató Központ (FILI) támogatta.
Ranya Paasonen (szül. 1974) első könyve, A nap állása 2002-ben jelent meg, amelyért Paasonen több jelentős díjban részesült. A regényt eddig négy nyelven adták ki, újabb fordításai is készülnek. Ranya Paasonen művében egyiptomi apja és finn anyja szerelmének történetét mondja el. A regény nem hagyományos szerelmi történet, az elbeszélés a tudatfolyam kimerítő ábrázolását rejti magában nemzetiségek találkozásáról, a multikulturális lét nehézségeiről, az ifjúság lázadásáról és lelki fejlődéséről. A regény az érzékekre hat, teli van színekkel, nyelve sajátosan szép és költői.
Paasonen könyve kiváló bizonyíték a kortárs irodalom hangjának sokszínűségére és multikulturális vonásaira. Finnországban mindig is több erőteljes irodalom létezett egymás mellett - a finn nyelvűn kívül a svéd és a számi - , ám a mai irodalmi élet egyúttal valódi kulturális kavalkád. Számos országban ismert jelenség, hogy az ifjú irodalmi titánok multikulturális háttéret tudhatnak maguk mögött és például a bevándorlók által művelt irodalom egyre számottevőbb jelentőségű. Finnországban példa erre az 1997-ben Finlandia Junior díjat kapott iráni születésű Alexis Kouros és a Leningrádban született Runeberg-díjas Zinaida Lindén, aki svédül és oroszul ír. Lindén képviseli Finnországot májusban a prágai könyvfesztiválon, amelynek keretében megrendezik a bevándorlók irodalmával foglalkozó Europe of Migrants című írótalálkozót.
Budapesti szeminárium a nemzetközi emissziókereskedelemről
Az energiatermelés kérdései, az importenergiával kapcsolatos problémák és a tisztább energia előállításának igénye Európa minden részén időszerűek. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a Finnagora, a Green Net Finland és a Vantaan Energia által április 27-28-án az emissziókereskedelemről rendezendő szemináriuma. A szemináriumon szó lesz a nemrégiben indult magyar emissziókereskedelmi rendszerről, annak gazdasági és befektetési hatásairól. A résztvevők taglalják az emissziókereskedelem saját tevékenységükre gyakorolt hatását, a finn előadók ismertetik tapasztalataikat. További tájékoztatás és jelentkezés emailen, a jelentkezés határideje április 20.
Az emissziókereskedelem alapgondolata az, hogy a vállalatok emisszióra vonatkozó jogokat vehetnek és adhatnak el. Finnországban az üzletkötést lehetővé tevő törvény 2004 augusztusában lépett életbe, az emissziókereskedelem 2005 elején indult be. Az emissziókereskedelem mintegy 55 finn energiatermelő és ipari vállalatot érint. Magyarországon ez a kérdés nagyon friss: az emissziókereskedelem március 27-én kezdődött. Az emissziókereskedelem körébe Magyarországon 229 intézmény tartozik. Az Európai Unió emissziókereskedelemról szóló direktívája igyekszik határt szabni az éghajlatváltozásnak és megfelelni a kiotói egyezményben meghatározott nemzetközi céloknak, valamint az EU saját céljainak is. Az emissziókereskedelem a 20 megawatt teljesítményt meghaladó erőművekre, valamint bizonyos acél-, ásvány- és fafeldolgozó ipari létesítmények és eljárások széndioxidkibocsátására vonatkozik. Finnországban az emissziókereskedelem érinti a kisméretű távfűtő vállalatok egy részét is.
Magyar kisfilm sikere finn filmfesztiválon
A márciusban megrendezett tamperei rövidfilmfesztiválon idén magyar filmet díjaztak. Kenyeres Bálint Before Dawn (a képünkön) című filmjének ítélték oda a Prix UIP díjat. Az alkotás az illegális bevándorlók a túlélésért folytatott tragikus harcáról szól. A film végén a menekültek nagyszabású hatósági ellenőrzésbe kerülnek. A díjnyertes filmet különösen a szokatlan képi megjelenítéséért dicsérték: a rendező egyetlen remekül kidolgozott beállításból mutatja be a történetet. Kenyeres Bálint 2005-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Az évente, ezúttal 36. alkalommal megrendezett filmfesztivál ismét sikeres volt: a filmekre és egyéb rendezvényekre több, mint 25 ezer néző volt kiváncsi. A mai finn filmművészet a hazai pályán megérdemelt figyelemben részesült: közönségsikert aratott Jouko Aaltonen itt bemutatott Kenen joukoissa seisot (Melyik oldalon állsz?) című zenés filmje. A hazai filmek versenyében a harminc percnél rövidebb filmek között a fődíjat Miia Tervo kapta Hylje (Fóka) című filmjéért. Az egész estés játékfilmek kategóriájában a mai témát kritikai éllel feldolgozó, egy papírgyártó gép termelésből való kivonásáról szóló Kone 17 (17-es gépsor) nyert. A nyertes film hét rendező műve. A nemzetközi verseny nagydíját a francia Jean-Gabriel Periot nyerte Eűt-elle été criminelle... című filmjével.
- Sólyom László köztársasági elnök látogatást tett Finnországban
- Nádas Péter főműve, az Emlékiratok könyve finnül - megjelent az első rész
- Finn nyelv és kultúra nemzetközi nyári táboron
- A Finnagora által a Magyarországon működő finn vállalatokról vezetett listát frissítettük, bővebb információ Bogdán Lillától
- A kondícionáló gépeket és kerékpárokat gyártó finn Tunturi Oy termelésének egy részét Magyarországra helyezi
- Pekka Kuusisto hegedűművész a Nemzeti Filharmónikusok szólistájaként játszik április 27-én - műsoron többek között Mozart: Sinfonia concertante
- A finn spacerock-csapat, a Hidria Spacefolk lép fel a A38 hajón - velük zenél pl. a Korai Öröm
forrás: http://www.finagora.fi/
A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !
![]() |