Lasse Koskela: Az OECD-országok ún. PISA-felmérésében iskolásaink dobogós helyen végeztek többek között anyanyelvi ismereteikbôl. Ugyanakkor a hazai felmérések mást mutatnak. Az oktatásügyi kormányzat beszámolóiból az derül ki, hogy az elôírt tudásszintet sokan nem képesek elérni, habár jó jegyeket kapnak. Az érettségit felügyelô bizottság arról beszél, hogy az anyanyelvi érettségi eredményei közel tíz éve egyre romlanak. Mit gondoljunk errôl az ellentmondásról?- kérdezzük a jyväskyläi egyetem oktatáskutatási intézetének professzorát, Pirjo Linnakylät.

Pirjo Linnakylä: A 15 éves finn fiatalok és tanáraik büszkék lehetnek munkájuk eredményére, hiszen fiataljaink olvasási készsége az OECD-országok közül az egyik legjobb. A PISA-felmérés során az anyanyelvi készségek közül csak az olvasási készséget vizsgálták, azt viszont az átlagosnál sokoldalúbban: értékelték szépirodalmi és szakszövegek értelmezését, valamint az ábrák és táblázatok használatát az információszerzésben. Nem kellene alábecsülni azt sem, hogy a felmérésben csak az olvasási készséget értékelték, mivel ez a készség kulcsfontosságú az élethosszig tartó tanulásban és az adatkezelést igénylô munkáknál; hatással van a másfajta tanuláson kívül arra is, hogy boldogul az ember a munkájában, mennyire sokoldalúan tölti szabadidejét, mennyire aktív társadalmilag. Mindez világosan kitûnt a felnôtteken végzett 1998-as felmérésbôl.
Miért is olyan nehéz elismerni, hogy a finn oktatás jó eredményeket produkál? Habár a finnek olvasási készsége, mint kiderült, magas szintû, nem ártana azt megerôsíteni és szélesebb körûvé tenni. Az olvasottak értelmezésére, mérlegelésére, kritikai értékelésére és a saját érvelésre építô feladatokban a finnek már nem értek el annyira jó eredményeket. Ùgy tûnik, a fiataloknak nincsenek meg a kellô eszközeik ahhoz, hogy megértsék a szöveg tartalmának, formai jegyeinek és hatásosságának összefüggéseit. Fôként a szerkezet, a stílus, az érvelési módok és a nyelvi kifejezések elemzése és értékelése okozott nekik gondot. Szintén nehéz volt elemezniük azt és következtetéseket levonniuk arról, hogy a különbözô szövegtípusok mivel érnek el hatást, milyen elemeik vannak, milyen kifejezôeszközökkel és szóválasztásokkal élnek, s hogy mindezek milyen kapcsolatban állnak a szöveg céljával, tartalmának hatásosságával. Szerencsére az új tantervek  hangsúlyozzák a szövegtudatosságot és segítik mind az olvasott szöveg megértése és kritikai értékelése, mind az íráskészség fejlesztését.
LK: Ezek szerint a PISA-felmérés és a hazai felmérések különbözô dolgokat mérnek?
PL: A nemzeti és a nemzetközi tesztek eredményeit nem lehet teljesen párhuzamba állítani, mivel a felmérések részben különbözô dolgokra irányulnak. A nemzeti felmérés elsôsorban a tantervben kitûzött célok elérését vizsgálja. A PISA-felmérés pedig azt, hogy mennyire széles körûen sikerül kamatoztatni az olvasási készséget a mindennapi életben. A PISA-felmérés sokrétûbb, mint a nemzeti. Az anyanyelvi készségek közül a nemzeti felmérésben is az olvasási készség bizonyult a legerôsebbnek. Másfelôl viszont a PISA-felmérésbôl is kiderült, hogy a finn fiatalok 20 százalékánál az olvasási készségen van még mit javítani, hogyha azt a tudás alapú társadalom követelményeinek szempontjából vizsgáljuk. Körülbelül 4000 fiatalnak vannak olyan nehézségei az olvasásban, amelyek leküzdéséhez még a középfokú oktatásban is segítségre szorulnak. Az viszont figyelmre méltó, hogy a gyenge olvasók aránya Finnországban nagyon kicsi. Ez örvendetes dolog egy olyan országban, ahol nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy azonos tanulási feltételeket nyújtsanak mindenkinek és támogassák azokat, akiknek valamilyen oknál fogva rosszabbak a lehetôségeik.
LK: A finn írásrendszerben a hang és az azt jelölô betû megfelelése szinte teljes: a finn nyelvet úgy írják le, ahogy beszélik. A finnek nem ejtenek olyan típusú hibákat, mint a franciák, akiknek azt a végzôdést is le kell tudni írniuk, amit nem ejtenek ki.
PL: A fiatalok olvasási készségének értékelésekor már nem figyelnek a betû és a hang összekapcsolására. A megértés már a tízéveseknél is elsôsorban a szó szintjén történik. Az olvasottak megértésénél a hang szintjén kívül figyelembe kell venni a morfológia összetettségét, a témaszerkezet érthetôségét, a mondatszerkezetek sematikus voltát, a mondatsûrítô szerkezetek használatát, stb. Ha a hang és a betû megfelelése lenne a legfontosabb, a törökök és a magyarok ugyanolyan jól teljesítenének az olvasási teszteken, mint a finnek. Ez viszont nem így van. A magyarok teljesítménye a 2003-as felmérésben az OECD-országok átlaga alatt maradt, a törökök pedig az OECD-országok közül a második leggyengébbek voltak. Finnországban 2003-ban a gyenge olvasók aránya mindössze 6 százalék volt, Magyarországon 20 százalék, Törökországban pedig 36 százalék.
LK: Pár évvel ezelôtt egy "approbatur" (elégséges) érdemjegyû érettségi vizsgát a régi középiskolai felvételi vizsga értékelési rendszere szerint értékeltem. Ez az érettségizô régen nem jutott volna be a középiskolába. Ezek szerint még az ilyen drámai színvonalesés sem számít hírnek?
PL: Hogyan végezted a vizsgálatot? Szerintem az általad leírt összehasonlítás eléggé mondvacsináltnak hat. Tanítottam középiskolában és általános iskolában is, és állítom, hogy a mai ötödik osztályosok remekül elboldogultak volna a régi középiskola elsô osztályában. A kutatásokban bizonyítéka is van ennek. Finnországban 1970-ben (a népiskolákban) és 1991-ben (az általános iskolákban) elvégezték a nemzetközi IEA szervezet ugyanazon részfelmérését az olvasási készségekrôl. 1991-ben a 9 évesek átlagban ugyanazt a szintet érték el, mint a 10 évesek 1970-ben, tehát az általános iskolások az olvasási készségek terén egy évvel megelôzték az egykori népiskolásokat.
LK: A vizsgálatomban vajmi kevés mondvacsináltság volt: ezért a hibáért 9 pont levonás, azért 6, és így tovább. Nem sírom én vissza a vaskalapos nyelvôrzés korszakát, de néha az írástudatlanság már zavarja a kommunikciót. Vajon hogyan találhatnánk meg a nyelvôrzés ésszerû mértékét?
PL: Te is azt írtad az elôbb: "kommunikció", szóval a helyzet, a szöveg célja, a szövegtípus és az eszköz befolyásolja, mennyire pontosan tartjuk be a helyes nyelvhasználat szabályait. Nem vizsgáltam az érettségi dolgozatok színvonalának változását, tehát semmi biztosat nem merek mondani, de eddig még egy megbízható összehasonlító tanulmányt sem láttam a témáról. Mivel az említett korosztályból a korábbinál több diák tanul gimnáziumban, gyenge írástudásúakból is több van. Szeretnék látni egy rendes összehasonlítást, ahol úgy értékelnék a különbözô évtizedek dolgozatait, hogy semmi elôzetes információt nem kapnának azokról, csak a szöveget.
LK: Igen, ezt írtam, e-mailben. Az újságban "kommunikáció? lett volna belôle. De így is hagyhatom, mint példát az eszköz és a helyzet hatására. - Azt mondják, a mostani gyerekeknek a gimnáziumban nagyobb tudásanyagot kell magukévá tenniük, mint korábban. Ettôl függetlenül lehet, hogy az érettségizô hiedelmei szerint a Téli háborù 1917-ben zajlott, az éhínség ideje pedig az 1950-es évekre tehetô. Másfelôl viszont az érettségizôk globális felelôsséget éreznek, például mikor azt javasolják, hogy a világ összes emberét össze kellene hívni beszélgetni az éhezés problémájáról, vagy hogy nem kéne szemetelni a természetben.
PL: Emlékszem, amikor az egyik középiskolai osztálytársam azt állította, hogy Nagy Sándor öreg napjaiban megnyitotta a porvooi országgyûlést. A történelem ismerete és a jelenkor gondjainak feszegetése nem vagy-vagy-kérdés. Èppúgy fontos tudni saját népünk történetérôl, mint részt venni a jelen és a jövô problémáinak megoldásában. A világ éhezése a mi gondunk is, és a világ gyermekei a mi gyermekeink is!
LK: Mér, nem a Sanyi volt, aki megnyitotta?

LASSE KOSKELA
Hiidenkivi 2005/6

(A cikket a Finn-Magyar Társaság bocsátotta a honlap rendelkezésére)