Aranyos Barátaink!

A mellékelt gyászos értesítést csak azzal szeretném kiegészíteni, hogy megpróbálom leírni, hogyan is vesztettük el Őt ilyen hirtelenül.

Nem a lényegnél kezdem, hanem ott, hogy az előző hétvégét is Debrecenben töltöttem, jó barátnőm 60. születésnapját ünneplendő szeptember 24-kén, szombaton. Aznap reggel észleltem az Anyukám lábán egy kis sebet, s azt a bokáját igen dagadtnak találtam. Mint megtudtam, a seb néhány hete megvan, lassacskán gyógyul, de eddig nem produkált más tüneteket. Erzsu, a húgom azonnal ki is nyomozta, hogy melyik ügyeleten néznék meg a beteg lábat, s több stáció után a Bőrgyógyászati Klinikán kötöttünk ki pár óra leforgása alatt. Mindenhol gyorsan végeztünk, s az eredmény annak megállapítása volt,  hogy a kis fekély miatt dagadt a végtag. Mivel láza nem volt, a közérzetére  sem panaszkodott, jó erős antibiotikumot, helyi fertőtlenítőt és  rázókenőcsöt kaptunk azzal, hogy csak akkor indokolt a kontroll, ha Édesanyám állapota romlik, akkor viszont be is kell feküdnie a Bőrklinikára.

Anyukám lába nem romlott, úgy tűnt, ha lassan is, javulni kezdett. Vasárnap délben (miután vele együtt szedegettük a kertben számomra a spenótot)azzal indultam el Pestre, hogy vigyázzon magára fokozottan a továbbiakban is, és péntek délután ismét jövök haza, mivel október 1-jén lesz a 40 éves érettségi találkozóm.

Közben Erzsu nála volt hétfőn, én meg naponta Budapestről hívtam telefonon Anyukámat; mindkét esetben arról számolt be, hogy a gyógyszert szedi, a lába mintha kevésbé lenne dagadt, de van egy ici-pici 37,2 C hőemelkedése, s gyengének érzi magát. Én ezt a lórugásszerű gyógyszernek tulajdonítottam, s ebben a hitben meg is erősített egy általam felhívott orvos.

Kedden délután 5-kor Anyukám telefonált, és kérdezte, mit tegyen, t.i. 37,6 lett a hőemelkedése. Én felhívtam a bőrgyógyászati ambulanciát a Bajcsy-Zsilinszky úton, s megkérdeztem a főoorvosnőt, érdemes-e bemennie, hogy megmutassa a lábát. Igenlő választ kaptam azzal, hogy 3/4 6-ig kell beérnie, addig van rendelés. Anyukámmal megbeszéltük tehát, hogy gyorsan összekapja magát, taxit hív, amelyik aztán megvárja és haza is viszi a vizsgálat után.

Amikor felhívtam a rendelőt 3/4 6-kor, hogy megtudjam, Anyukám beért-e, megtudtam, a taxiban rosszul lett, a rendelőben teljesen elgyengült, aztán arról panaszkodott, nem kap levegőt s el is veszetette azeszméletét.
Először ki akarták küldeni a belklinikára mentővel, de aztán, amikor a légszomj fellépett, rohamkocsit kértek. Mikor telefonáltam, már az  újraélesztésén fáradoztak. Bár 20 percre visszatért a szívműködése, az  eszméletét nem nyerte vissza, s állapotát nem tudták stabilizálni, a 2. próbálkozás ellenére szívinfarktusban meghalt. Erzsu húgom már hiába szaladt Anyukámhoz munka után, nem találta otthon, s hamarosan csak a szörnyű hírrel szembesülhetett...

Anyukámat szeptember elején tüzetesen kivizsgálták (EKG, labor, stb.) s mind a belgyógyász, mint az anaesthesiológus műtétre alkalmasnak találta. Csak azért nem operálták volna dec. 12. előtt, mert az illető prof. nem tudta hamarabb sorra keríteni. Halála után 2 nappal szóltak, hogy november 7-én mégis meg tudnák műteni... Mivel az utóbbi hónapokban egyre elviselhetetlenebbül fájtak a csípőüzeletei és alig bírta magát bottal, járókerettel vonszolni, nem maradt más hátra, mint a műtéti megoldás.

Anyukámmal tehát alig vártuk a műtétet, s tudtuk, félév múlva a másik oldalon is el kell végezni a beavatkozást. Bár nehéz idők elé néztünk, derűsen terveztük a jövőt, pl. Édesanyám 80. születésnapjának megünneplését november 20-án.

Azért írtam le mindezt ez ilyen részletességgel, hogy átérezzétek, váratlanul ért bennünket a pótolhatatlan veszteség, és nem vagyok elég erős hozzá, hogy többször elmeséljem, a jogos kérdésekre megpróbáljak válaszolni.
A mentős főorvost tudom csupán idézni, aki szerint alattomos elváltozásról van szó, mivel nincsenek előjelei, s a konkrét, jellegzetes panaszok jelentkezésekor már legtöbbször tehetetlenek, pláne a 80. év küszöbén. Az adott életkorban ez már szép halálnak számít...

Immáron számunkra nem maradt más hátra, mint bennünk éltetni Őt tovább, és magunkra s egymásra vigyázni úgy, ahogyan Ő óvta lépteinket születésünk óta.

Szeretettel:

Judit, Erzsu, Éva, Nóra (és Peti)

 

 

Kimondhatatlan fájdalommal tudatjuk, hogy
Bodnár Ferencné Jutka néni gépésztechnikusnak,
a Hajdú-Bihar Megyei Víz-és Csatornamű Vállalat ny. munkatársának szíve
2005. szeptember 27-én váratlanul megszűnt dobogni.

Hőn szeretett édesanyánk / nagymamánk / rokonunk földi maradványait
2005. október 7-én 14.00 órakor a Debreceni Köztemető 2. ravatalozójában sorra kerülő
református búcsúztatását követően helyezzük örök nyugalomra,
a lényéből áradó, életünket bearanyozó örökifjú szelleme azonban változatlanul él bennünk tovább.

Judit, Erzsu, Miklós, Éva, Nóra, Peti és a gyászoló család

Örömmel vennénk, ha a sírjára szánt virágok, koszorúk árát inkább befizetnék a Mentőalapítvány Hajdú-Bihar Megye
(10103434-10124528-00000001) számlájára, ezzel segítvén azon szakemberek munkavégzését,
akik édesanyánk / nagymamánk újraélesztésén odaadóan fáradoztak. Köszönjük.

Távirati cím:
Pappné Bodnár Erzsébet / Freisingerné Bodnár Judit
4026 Debrecen, Hajó u. 12. VIII. 26.

 

?Szeressétek az öregeket, / Nagyon szépen kérlek titeket, / Szeressétek az öregeket, /
A reszkető kezű ősz apákat, / A hajlott hátú jó anyákat, / A ráncos és eres kezeket, / Az elszürkült, sápadt szemeket, /
Ha majd az örök Szeretet / Elhívja közületek / Ti foglaljátok el a helyüket, / Mert ti lesztek majd az öregek, /
S mindazt, amit nekik tettetek, / Azt adják nektek a gyerekek, /
Ezért előre intelek titeket / Szeressétek az öregeket.?
Margarethe Noack (Bodrog Miklós fordítása)