Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Fõ cél: együttmûködés a turizmusban

  nyomtatási kép


Idegenforgalmi küldöttség érkezett Finnországból

Tíztagú, nagyrészt idegenforgalmi szakemberekbõl álló csoport látogatott a közelmúltban Körmendre a finnországi Heinävesibõl. A küldöttség látogatásának fõ célja, a régió turizmusának feltérképezése, és a magyar-finn együttmûködés további lehetõségeinek kiaknázása volt.

Már évizedekkel korábban is fennállt Körmend és Heinävesi között az az együttmûködés, mely csak 1990-ben, a testvérvárosi megállapodás aláírásával vált hivatalossá. Azóta több százan jutottak el a vas megyei településrõl Finnországba, mely nemzet képviselõi rendszerint viszonozták a látogatásokat. Legutóbb október végén vendégeskedtek egy hétig Körmenden, s a környékben tett kirándulások mellett egy idegenforgalmi konferencián is részt vettek. A rendezvényen Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere ismertette az által vezetett kisváros jelenlegi helyzetét és a jövõbeni elképzeléseket. Elmondta, hogy a tervek szerint hamarosan megvalósítják, a Termál Park Projektet, mely egy mediterrán fürdõ és uszoda létrehozására irányul, s ez a létesítmény a térség egyik fõ attrakciója lehet. Laczó Tamás a magyarszombatfai kerámiagyártás és a gerencsérség hagyományaival ismertette meg a vendégeket, Breszkócs Csilla és Rimán Lászlóné pedig a falusi vendégfogadásról és az õrségi szokásokról beszélt a finneknek. Szabó Ferenc, körmendi alpolgármester elõadásában fõként a Batthyány kastély hasznosításának lehetõségeit emelte ki, mellyel kapcsolatban elmondta, hogy zsidó, arab és kínai befektetõk is érdeklõdtek az épület iránt, de a város nem mondott le arról, hogy vállalkozók segítségével maga oldja meg a kastély helyzetét. A konferencia végén, Leena Vlasoff, a finn küldöttség vezetõje idézte fel Heinävesi életét és szépségeit, s hangsúlyozta a jövõben a két nemzet közötti kapcsolatok elmélyítésével további idegenforgalmi együttmûködés létrehozását szorgalmazza.

Az egy hétig tartó vendégeskedés során a finnek részt vettek Körmend várossá nyilvánításának 760. évfordulójára rendezett ünnepségsorozaton is, s emellett a Magyar - Finn Baráti Kör szervezésének jóvoltából minden nap egy picivel gazdagabbak lettek a nemzeti hagyományokat, illetve a magyar étel-, és italfogyasztási szokásokat illetõen.

 

Tóth Judit



A hozz?sz?l?shoz regisztr?ci? sz?ks?ges !