Magyar-Finn Társaság

Köszöntjük honlapunkon

Elment egy barát.

2004. augusztus 30. 11:19:21  nyomtatási kép


IN MEMORIAM

Emlékezés Soós Csabára !

Szomorú hír amit kaptam, egy barát kivel a minap még bolondos viccelődés közepette ugrattuk egymást ma már nincs közöttünk. Elment, eltávozott, egy szív megszűnt dobogni.

Csaba, az Ivánci Vasmegyei Szakosított Otthon igazgatója, a Magyar - Finn Baráti Kör tagja immár nem tervezgeti a jövőt az Intézetben, nem tervez találkozót a finn barátokkal, nem emlékezik a finnországi útra, nekünk kell emlékezni rá - memento mori.

Néhány lopott pillanatomban az Időről elmélkedem. Ziháló mellkasomra szorítom tenyerem, próbálom szabályozni felgyorsult vérkeringésemet. Ilyenkor jobb esetben megszán a Nyugalom. Elidőzöm, mondjuk egy szépen faragott kőkút káváján és figyelek. Ott madarak csipegetnek a járdaszélen ugrálva - nekem a féllábú borzas fejű a kedvencem - máshonnan erős ropogást hallok: a platánfák alatt kisiskolások hemperegnek a megbarnult kemény levelek között.
    Ősz van. Mindig is csodálattal adóztam az elmúlás emlékműve előtt. A fák elkomorodnak, komolyabb ruhát öltenek. A kis állatok riadtan pislognak, kósza napsugarakat lopnak - előkészítik téli vackukat. Lassan megfakul minden, az Örök Körforgás részeként dől romba, hogy felkészülhessen a Tél gyilkos kései ellenében. A háztetőkön égbe szálló füstjelek jelzik, mi emberek is készülődünk. A hajnali buszmegállókban görcsösen szorongatjuk a zsebünkbe hurcolt ágy melegét, esténként hevesebben ölelkezünk, éjszakánként a napsugárral álmodunk. Az ösztönünk és értelmünk határán lappangó érzés rántja görcsbe valónkat, az elmúlás idő-vasfoga szegődik nyomunkba.
Tudjuk és ezzel élünk, de amikor hirtelen és orvul lecsap a rideg halál beleborzongunk. Megint elment egy barát, mellőlem dőlt ki, élete derekán, a tennivalók sokasága közepette nem engedte a villanó kaszás, hogy befejezze. Igaz úgy soha nem érte volna, hogy befejezett dolgai lettek volna, mindig kitalált valamit, mindig tett valamit az élete során, sok mindent tett le arra a bizonyos asztalra. Hiányzik, űrt hagyott maga után. Hiányzik a fanyar humora, komoly arccal előadott ugratásai, a komoly kritikai észrevételei, tanácsai, az életről való elmélkedés, egyszóval maga az ember. Aki nincs már, aki elment, 59 éves volt, akire azután már csak emlékezni tudunk, de vele beszélgetni nem, legalább is a szó igazi értelmében. Itt marad nekünk a lelki emlékezés, a barátokkal, családtagokkal " emlékszel " kezdetű beszélgetés, a finn barátokra, az élményekre, amit együtt éltünk át Heinävesi tájain, a fényképek és a szívünk mélyén lévő sok - sok elmék. Akik ismerték azok tudják magyarok és finnek egyaránt mindig, és minden helyzetben ember volt a szó, a fogalom igazi értelmében. Ha van ideje és üzeni tudott volna a lebonthatatlan fal innenső oldalán maradottaknak, talán a költő szavait küldené:

" Ne búsulj család, rokon, barát,

add meg a könnyet, élj, szeress tovább.

Addig vagyok még élek bennetek, szívetekben,

ember voltam mindig , ezért szeressetek. "

Emlékezni fogunk rád: Magyar és Finn barátaid nevében:

Bán Miklós

Magyar - Finn Baráti Kör

titkára

 

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !