![]() |
|
Folytatás
Mint már a veszprémi barátaink híradásában megjelent egy nagyon magas színvonalú fogadáson vehettünk rész a nagykövetségen. A megjelent magas rangú vendégek vidám hangulatú beszédei, fogadás zenei aláfestése és az általános
Kedves Tagtársak!
A nyári feltöltődés után újult lendülettel várunk mindenkit őszi programjainkra.
2010. szeptember 23-án, csütörtökön 18 órakor a Deák téri Evangélikus Gimnázium dísztermében (Bp. V., Sütő u. 1.) Harriet Lonka,
Esko Lotvonen, a Lapin Liitto (Lappföldi Önkormányzatok Szövetsége) vezetője2010. augusztus 31-én Magyarországra érkezett hivatalos látogatásra. A 17 küldöttből álló delegáció 16 tagja szeptember 1-jén érkezett Budapestre az Európai Únió soros
A Magyar - Finn Baráti Kör és a Hagyományőrzők Baráti Köre találkozott, hogy a nemrég haza tért finn utazókkal beszélgessenek. Nem egyedi eset már többször is tartottak ilyen rendezvényt.
Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra
26.levél 2010 augusztus 30.
Kedves Olvasók! Mai levelemben folytatom az előző levelemben elkezdett témát a finnekről.
Sajnálattal vettem észre, hogy Önök közül kedves Olvasók,
Három kórus - három országból
2010. szeptember 4-én, szombaton 18 órakor az albertfalvai közösségi házban (Bp. XI., Gyékényes u. 45-47.) a Lohjan Miehet finn férfikar, a norvégiai Kolon kamarakórus és a budapesti
Budapestre látogatott Finnország külügyminisztere. Jari Vilén nagykövet úr Alexander Stubb látogatása alkalmából és a két állam közötti kapcsolatfelvétel 90. évfordulója tiszteletére fogadást adott, amelyre meghívást kapott egyesületünk korábbi és jelenlegi
Esko Lotvonen, a Lapin Liitto (Lappföldi Önkormányzatok Szövetsége) vezetője 2010. augusztus 31-én Veszprémbe látogat.
Először a Megyei Önkormányzatnál tesz hivatalos látogatást, majd felkeresi a Veszprémi Magyar -Finn Egyesületet is. A
Kedves Barátaink!
Az egyesületünk meghívást kapott Balatonfüredre a közelmúltban megnyílt Városi Múzeum megtekintésére
2010. augusztus 31-én 16 órakor
Dr. Ács Anna, az intézmény vezetője, egyesületünk jeles tagja kalauzol bennünket és
finn vendégünket, Esko
Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra
25.levél 2010 augusztus 20
Kedves Olvasók!
Ma, augusztus 20. napján szeretettel köszöntöm Önöket a Nemzeti Ünnepnap alkalmából!
Az elmúlt fél évben sok mindent olvastam
20 év Barátságavagy Heinavesi - Körmend: a barátság építõkövei töretlenek.A finn barátaink, de fentebb élõ Heinävesi- ek sem emlékeznek ilyen meleg nyárra, A képviselõkbõl, a finn-magyar kapcsolatokat ápoló egyesületek
Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra
24.levél 2010 augusztus 5
Kedves Olvasók! Nemrég új hónapot kezdtünk, már az év 8. hónapjában járunk. Erről a hónapról szól mai levelem. Már várom azokat az
Július 15-én ért bennünket a szomorú hír: elhunyt Horváthy György újságíró. Tudtuk, már több mint egy éve vívta hősies küzdelmét a rákkal, a gyógyulásába vetett hittel, felesége, Dóra odaadó
Míg Délfinnországban sosem tapasztalt hőhullám gyötri a lakosságot az ország északi részén kellemesebb az időjárás, csak 18 -20 Celsius fokot mutat a hőmérő.
Ennek ellenére Enontekiö-ben, közel az Ounastunutrihoz lakó
Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra
23. levél 2010 július 20
Kedves Olvasók!
Mai levelemben egy olyan fogalomról írok, melyhez hasonlóval nem találkoztam Magyarországon. Ez a finnül mätäkuu-nak (metekuu)
Számi kultúra és építészet a Finnagora őszi programjában
A formatervezési vállalkozók kihívásainak kutatása
A Ladik Pécsett szerepel egész nyáron
A Nyuszilány továbbra is műsoron Budapesten
Aalto és építészet Debrecenben
Ilmari Tapiola kézműves alkotásai a Néprajzi
Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra
22.levél 2010. július 8
Kedves Olvasók!
Mai levelemben a finn nyárral és ennek keretén belül július hónappal foglalkozok, kellemes perceket kívánva Önöknek.
Finn
Finnországi levél hazámból, Finnországból, szülőhazámba Magyarországra
21. levél 2010 jun. 24
Kedves Olvasók!
Mai levelem témája a finn nyári ünnepek legnagyobbja: Juhannus mely a nyár közepének, a fehér éjszakák idejének ünnepe.
2010. június 19-én Halász Judit a múzeumok éjszakája alkalmából Herenden adott koncertet. A koncert előtt a művésznő is hozzákötött a veszprémi UNICEF sálhoz.
Képek: ITT
Halász Judit színművészt és Presser Gábor